Küzdelmes időknek néznek elébe a visegrádi országok Emmanuel Macron elnöksége alatt. A formálódó Berlin–Párizs-tengely saját képére formálja az Európai Uniót, ami nem teljesen egyezik a keleti tagállamok érdekeivel.

A visegrádi országokkal szembeni had­üzenetnek is értékelhető Emmanuel Macronnak a brit Guardian számára adott június 22-i interjúja. „Európa nem szupermarket. Európa egy közös sors. Meggyengül, ha elfogadhatóvá válik, hogy értékeit elvetik. Azoknak az országoknak, amelyek nem tartják tiszteletben a szabályokat, komoly politikai következményekkel kell számolniuk” – fogalmazott a francia elnök. Emmanuel Macron nem rejtette véka alá, hogy itt elsősorban Magyarországra, Szlovákiára és Lengyelországra gondolt, melyek következetesen elutasítják a migránsok betelepítésére vonatkozó kvótarendszert.

„Macron belépője nem túl biztató, mert azt gondolta, hogy a barátság legjobb formája, hogy rögtön belerúg a közép-európai országokba. Ez itt nem szokás, de majd ő is kiismeri magát” – kommentálta a francia államfő kijelentését Orbán Viktor az 52. EU-csúcs előtt Brüsszelben. Macron elnök kijelentéseit Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter is visszautasította. A feszült kezdetek ellenére a visegrádi csoport miniszterelnökei és a francia elnök első, EU-s csúcsra időzített találkozóját konstruktívnak értékelték a résztvevők.

A francia elnök nincs egyedül álláspontjával. Angela Merkel az EU-csúcson újságírói kérdésre megerősítette: egyetért francia kollégájával, és örül, hogy az Európai Bizottság nyomást gyakorol a renitensnek tartott tagállamokra, köztük Magyarországra és Lengyelországra. Akár őszinte volt a német kancellár kommentárja, akár nem, a nyilvánosság előtti egyetértés is jelzi, hogy a Berlin–Párizs-tengely erősödőben van, és a közösség zászlóshajójaként tekint magára a Brexit utáni Európában. Ez pedig intő jel a visegrádi országok számára. Noha a francia elnök a fenti interjújában az uniós tagországok közti szolidaritás fontosságáról beszélt, nem érezte ellentmondásosnak kijelenteni, hogy „fontos a szociális dömping visszaszorítása Franciaországban, ugyanis a Brexit is annak volt köszönhető, hogy a kelet-európai munkások elvették a brit állásokat”. Macron elnök tehát úgy követel felelősségvállalást a keleti tagállamoktól, hogy közben uniós mércével nagyon is protekcionista politikával védené a francia munkaerőpiacot. Korábbi nyilatkozatai alapján konkrétan úgy, hogy a külföldi – értsd keleti – munkavállalóknak is a helyiekkel azonos bérezést tenne kötelezővé, így azok elveszítenék piaci versenyképességüket – és idővel munkájukat is. Érdemes megjegyezni: az elképzelés erősen egybeesik a Jobbik által javasolt bérunió gondolatával, amely borítékolhatóan a keleti munkavállalók piacvesztését eredményezné.

Emmanuel Macron számára nagy a tét. A nemzetgyűlési választásokon a francia elnök pártja, az LRM abszolút többséget szerzett, így az elnök számára elméletben minden adott, hogy beváltsa ígéreteit. A társadalmi várakozások azonban irreá­lisan magasak. A francia szavazók, akik kiábrándultságukban a hat évtizede fennálló politikai rend ellen szavaztak, aligha bocsátanák meg, ha Macron elnöksége – a reményekkel ellentétben – nem pezsdítené fel a gazdaságot. Jelenleg azonban a munkanélküliség 10 százalék felett áll, a 25 éven aluliak körében pedig meghaladja a 20 százalékot. A munkaerőpiaci reformokhoz azonban az elnöknek a társadalmilag és politikailag is erősen beágyazott baloldali szakszervezetekkel kell egyeztetnie, akik nemtetszésüknek súlyos károkat okozó tömegtüntetésekkel és sztrájkokkal adhatnak nyomatékot. A kelet-európaiak visszaszorítása bizonyos ágazatokban azonban adut jelenthet Macron elnök számára. A tét nagy, hiszen sikerével vagy bukásával nemcsak Franciaországban, de egész Európában eldőlhet, hogy van-e létjogosultsága a középutas liberális politikának. Ez azonban határozottan ellentétes a visegrádi országok által egyre erőteljesebben képviselt, Macron elnök által leegyszerűsítve „illiberálisnak” nevezett iránnyal.

A Brexittel a keleti országok egy erős szövetségest veszítenek el. A britek és franciák között már a kezdetektől vita volt az EU bővítése körül. Míg London támogatta a volt szocialista országok felvételét, addig Párizs ebben hagyományos befolyásának meggyengülését látta. A mindenkori francia vezetés számára a közép- és kelet-európai országok bárminemű elszigetelése csakis előnyt jelent. Emmanuel Macron már a kampány során megígérte, hogy a megválasztását követő három hónapban intézkedéseket foganatosít Lengyelország ellen, amiért a kormányzó Jog és Igazságosság párt folyamatosan növeli az állami média feletti ellenőrzését. Május 16-án már az EU külügyminisztereinek ülésén vizsgálták Lengyelország ügyét. De nyomás nehezedik Magyarországra is. Május 17-én az Európai Parlament 393 szavazattal, 221 ellenében és 64 tartózkodás mellett jóváhagyott határozatban felszólította a magyar kormányt arra, hogy helyezze hatályon kívül a felsőoktatási törvény módosítását és a menekültügyi szabályozás egyes elemeit, valamint vonja vissza a civil szervezetekről szóló szabálytervezetet.

A szorongatott helyzetben Magyarország és Lengyelország fokozottan egymásra van utalva. A büntetésül előirányzott 7. cikkely életbelépéséhez ugyanis – melynek értelmében megvonnák a szankcionált országok szavazati jogát az Európai Tanácsban – a tagállamok egyhangú szavazatára van szükség, így Budapest és Varsó kölcsönösen kiállhatnak egymás mellett.

Ennél nagyobb kihívást jelenthet a visegrádi országok számára a kétsebességes Európa. Macron elnök ugyanis nagy híve a Jean-Claude Juncker által javasolt ideának, amely gyakorlatilag a fejlettebb nyugati országok exkluzív klubját hozná létre a gazdaságilag elmaradottabb keletiek ellenében. A francia államfő, aki a határt hozzávetőleg az eurózóna mentén húzná meg, olyannyira támogatója a mélyebb gazdasági integrációnak, hogy korábban még eurózónás pénzügyminiszter kinevezése mellett is elkötelezte magát. Ebbe persze még lesz beleszólása Angela Merkelnek, aki francia kollégájával ellentétben kevésbé híve az eurózóna megszorult déli országaival való pénzügyi szolidaritásnak. Ráadásul az európai szinten kifejezetten erős jogokkal bíró német legfelsőbb bíróság nagyon rövid pórázon tartja a nemzeti költségvetést érintő kérdéseket. Ezzel együtt a kétsebességes Európa irányába való lépés perifériára szorítaná az olyan, eurózónán kívüli országokat, mint Magyarország, Lengyelország és Csehország, egyben éket verve a visegrádi országok közé is. Szlovákia már kerek perec bejelentette, hogy a „mag-Európához” kíván tartozni.

Mivel azonban a gazdasági integráció talán mind közül a legérzékenyebb téma – és a szeptemberi német választásokig alapvetően időszerűtlen is –, a Macron–Merkel-páros egyelőre a kevésbé problémás és nagyobb konszenzusnak örvendő területeken igyekszik előrelépni. Az EU-csúcs így a környezetvédelemről, a közös európai honvédelem kialakításáról és a terrorizmus elleni harcról szólt. Ezeken a területeken a visegrádi országok és a Berlin–Párizs-tengely között nincs konfliktus. Mivel pedig az új francia elnök nemcsak belföldön, de nemzetközileg is konfliktusokkal teli idők elé néz, nem egyértelmű, hogy lesz-e kapacitása konfliktusokat vállalni keleti szövetségeseivel.

Sayfo Omar