Pedofil emberkísérlet a tudomány jegyében
Államilag tűrt és támogatott, tudományos kísérletnek szánt pedofilhálózatot építettek ki és működtettek Nyugat-Berlinben és szerte Nyugat-Németországban több mint harminc éven át. Noha a kísérlet „atyja”, Helmut Kentler pszichológiaprofesszor már tizenkét éve halott, az ügy részleteit máig nem sikerült teljeskörűen feltárni.
A Hildesheimi Egyetem nemrégiben napvilágot látott kutatása szerint a hatvanas évek végétől egészen a kétezres évek elejéig működött az a hálózat, amely hatósági támogatással állami gondozott, problémás gyerekeket helyezett el pedofil nevelőapáknál egy kísérlet jegyében annak bizonyítására, hogy az ismert pedofilokból is „jó nevelőszülő” válhat. A berlini emberkísérlet nem egyedi eset – írja a Deutsche Welle annak kapcsán, hogy a friss tanulmány megállapításai szerint az úgynevezett Kentler-kísérletben sokkal többen vettek részt, mint amennyiről eddig tudtak. De hogy hányan pontosan, arra ez a tanulmány sem ad választ, ugyanakkor egy Nyugat-Berlinben és Nyugat-Németországban működtetett, kiterjedt hálózatra derít fényt.
A Der Tagesspiegel is foglalkozik a témával. A lap szerint ifjúságért felelős intézmények állami gondozott gyerekeket pedofil nevelőapákra bíztak, és ez a gyakorlat legalább 2003-ig tartott.
„Gyermekek veszélyeztetése az állami ifjúságvédelem részéről. Az állami ifjúságvédelem kudarca. Államilag tűrt, legitimált pedofilhálózat” – idézi a lap a hildesheimi kutatócsoport tanulmányának legfontosabb megállapításait.
A példátlan emberkísérlet „szellemi atyja”, Helmut Kentler pszichológiaprofesszor azt akarta bebizonyítani, hogy a gyerekek és felnőttek közötti szexuális kapcsolat teljesen ártalmatlan, sőt, még használ is a gyermek fejlődésének. A kísérletről hosszan és mélyen hallgattak a hatóságok, maga Helmut Kentler pedig élete végéig óriási köztiszteletben állt.
Az első óvatos cikk a Der Spiegel című lapban jelent meg 2013-ban, öt évvel Helmut Kentler halála után, amikor a tetteseket már nem lehetett felelősségre vonni, mert az „esetleges” (sic!) bűncselekmények elévültek. A hatalmas közfelháborodás miatt a berlini szenátus döntése nyomán a hatóságok 2016-ban végre nekiláttak az ügy feltárásának. A tanulmány elkészítésével a Hildesheimi Egyetem kutatóit bízták meg. Újabb négy év telt el azóta.
A most megjelent tanulmány kiderítette, hogy az illetékes hatóságok nemcsak hogy szemet hunytak a történtek felett, de még támogatták is a pedofil nevelőszülőket: gondozási segélyt kaptak, noha legtöbbjük egyáltalán nem szorult rá: a pedofil nevelőapák ugyanis az akkori német tudományos elit prominens tagjai, a Max Planck Intézet, a Berlini Szabadegyetem, a Göttingeni Pedagógiai Szeminárium és a Berlini Pedagógiai Központ tanárai és munkatársai voltak. Ebbe a körbe tartozott az a hesseni iskola is, amelyet azután zárattak be, hogy 2015-ben nyilvánosságra kerültek az ottani gyermekbántalmazások.
A Kentler-kísérletet eredetileg a Göttingeni Demokráciakutató Intézet szenátusa hagyta jóvá. A program vezetője, Helmut Kentler a hatvanas–hetvenes években a Berlini Pedagógiai Központ osztályvezetője, a Hannoveri Egyetem szociálpedagógia-professzora volt. A „projektet” azzal indokolta, hogy a problémás fiatalokat „a férfiak erős befolyása szociálisan stabilizálja”. A „nevelőszülők” többnyire egyedülálló, befolyásos férfiak voltak, akik tudományos területen tevékenykedtek, és kutatási területük valamilyen kapcsolatban állt a pedagógiával. A hálózat részét képezték továbbá az állami ifjúságvédelemért felelős hatóságok, illetve a berlini szenátus.
– Berlinnek vállalnia kell a felelősséget – szögezte le az SPD-s Sandra Scheeres képzésért felelős berlini szenátor a tanulmány megjelenését követő sajtótájékoztatón, hangsúlyozva az ügy országos jelentőségét és azt, hogy a hatóságok kudarcot vallottak. Az áldozatokat kártalanítani kell, akkor is, ha egyébként az ügy jogilag elévült. A kártalanítás összegéről tárgyalni fogunk az érintettekkel – tette hozzá.
„A berlini szenátus szavainak nincs súlya, mert a kulisszák mögött továbbra is az érintettek ellen dolgoznak” – így bírálta két korábbi áldozat a vörös–vörös–zöld berlini szenátus üres ígéreteit. Nem alaptalanul: egyikük perköltségsegélyért folyamodott a szenátushoz, kérelmét azonban elutasították. Sandra Scheeres és Sigrid Klebba az elutasításról szóló döntést azzal indokolta, hogy a vád az elévülés miatt már eleve nem áll meg.
De hány áldozat lehet? Senki nem tudja. A tanulmány keretei közt összesen három áldozat vette a bátorságot, hogy felfedje a múlt szörnyűségeit. Ugyanakkor köztudott, hogy az egyik nevelőszülő, Fritz H. legalább tíz gyermek nevelését vállalta, akik közül az egyik, egy többszörösen fogyatékos gyerek az oltalma alatt elhunyt. A kutatók arról is beszámoltak, hogy voltak erős jelei a gyermekbántalmazásoknak, amelyekre a hatóságoknak reagálniuk kellett volna, de Fritz H. mellett mellszélességgel kiállt az ifjúságvédelmi hivatal.
Tanúk sora erősítette meg azt is, hogy a pedofil nevelőapák kolóniákat működtettek. Erről nemcsak a városi szenátusnak, hanem néhány kivételtől eltekintve a kerületi ifjúságvédelmi hivataloknak is tudomásuk volt, és a működésüket jóváhagyták.
Az ügy részletei máig feltáratlanok, a tettesek és áldozatok pontos számát még megbecsülni sem lehet. Közben Kentler tanai akadálytalanul terjednek. „Munkásságának” a Wikipédia is oldalakat szentel. A Szexualitás és társadalom alcím alatt részletesen foglalkozik a „tudós” tanaival, amelyek szerint nem elég, ha a szülők nem gördítenek akadályokat a gyermekeik szexuális vágyai elé, hanem a szülőknek kell rávezetni a gyerekeket a szexualitásra, mert egyébként azt kockáztatják, hogy szexuálisan fejletlen nyomorékká válnak. Kentler óva intette a szülőket attól, hogy túldramatizálják a gyermekek felnőttekkel létesített, nem kívánt szexuális kapcsolatát. „A leghelytelenebb az lenne, ha elvesztenék a fejüket, pánikba esnének, és rohannának a rendőrségre.” „Ha az ilyen kapcsolatokat a környezet nem diszkriminálná, inkább pozitív következményekkel járna a személyiség fejlődésére” – írta 1974-ben a Mutasd! című brosúra előszavában.
Kentler halála után a Tageszeitung a lap 2008. július 12-ei számában a szexuális morál érdemdús harcosának nevezte a professzort. Hasonlóan foglaltak állást evangélikus egyházi körök: megemlítették ugyan a professzor vitatott nézeteit, ugyanakkor méltatták „impulzusait az intézményrendszer és a professzionális szocializáció terén, valamint kísérleteit, hogy a homoszexualitást az egyházon belül szalonképessé tegye”. A Humanista Unió, amelynek életében köztiszteletben álló tanácsnoka volt, szintén pozitívan értékelte Kentler életművét. „Kihunyt egy világítótorony, a tudomány példaképe” – így méltatták a gyerekeken kísérletező, pedofil Kentlert, és csak kevesen merték kritizálni a gyakorlatba átültetett, intézményesített bűneit. Meglepő-e ezek után, hogy a gyermekbántalmazások részleteit máig homály fedi? Tizenkét év kellett ahhoz, hogy fellibbenjen a lepel, és merjenek egyáltalán beszélni róla.
