Peking most nem hibázhat
Az ázsiai állam nyugati ésszel felfoghatatlan mértékű intézkedésekkel válaszolt a koronavírus megjelenésére. A kínai kultúrában ugyanis az állam legitimitása szorosan összefügg a különféle katasztrófákra és járványokra adott válaszának hatékonyságával.
Fekvése és kiterjedése miatt Kína a természeti csapásoknak és katasztrófáknak az egyik leginkább kitett ország a világon. Így volt ez már időszámításunk előtt, az államiság kialakulásának idején is. A kínai történelmet végigkísérő hiedelmek szerint a földrengés, tájfun vagy más csapás nem egyéb, mint tiencaj, vagyis az emberi erkölcstelenség által kiváltott isteni büntetés. Noha a csapásokért a köznép is felelős, a hierarchikus kínai gondolkodás elsősorban a bürokraták, de legfőképpen a császár erkölcsének a megromlásával magyarázta a katasztrófákat, a különféle csapásokat pedig rendszerint az épp uralkodó dinasztia bukása előszelének tekintették. Hasonló hiedelmek övezték a járványokat is. A Han-dinasztiának a III. században bekövetkezett bukása például egybeesett a lakosság harmadát elpusztító járványokkal. Nem véletlen hát, hogy a császárok igyekeztek mindent megtenni a katasztrófák hatásainak az enyhítéséért.
– Az uralkodó dinasztia legitimitása mindig szorosan összefüggött azzal, hogy mennyire tudott hatékony választ adni a természeti csapásokra – magyarázta a Demokratának Salát Gergely Kína-szakértő. – Számos dinasztia bukott el, amikor a korrupció, a belharcok vagy más okok miatt nem tudott megfelelő választ adni a kihívásokra. Az emberek fizették az adót a császárnak, cserébe viszont elvárták, hogy ha a tartományukat szárazság vagy más csapás sújtja, az állam ne késlekedjen a segítséggel. Mai hasonlattal élve úgy is értelmezhetjük a régi kínaiak adóját, mint a biztosítási pénzt, aminek befizetéséért cserébe az ember joggal várja el, hogy baj esetén a biztosító kihúzza a csávából.
Kínában az egészségügyi ellátás egészen a XX. század közepéig alapvetően helyi szinten történt, az 1644 és 1912 között uralkodó Csing-dinasztia hanyatlását kísérő európai, majd japán behatolás és az évtizedekig tartó polgárháború idején az egészségügy is katasztrofális helyzetbe került: 1929 és 1931 között a halálozások fele valamilyen fertőző betegség miatt következett be. Ennek vetett véget a Kínai Kommunista Párt, mely 1949-es hatalomra kerülésekor megkezdte az egészségügy központosítását és modern ellátó infrastruktúra kiépítését. Sikerüket mutatja, hogy az 1980-as évekre a születéskor várható élettartam harminc évvel nőtt az 1940-es évekhez képest.
Az első komoly kihívás 2003-ban, a SARS vírus megjelenésekor érkezett el, az autokrata rendszerekre általában jellemző lassú reakció miatt a kínai kormány pedig rosszul vizsgázott. Az információt a belföldi közvélemény és a külföld előtt egyaránt visszatartotta, és megpróbálták elbagatellizálni a járvány komolyságát. A taktika azonban visszaütött.
– A kínai rendszernek tiszteletre méltó tulajdonsága, hogy képes tanulni a saját hibáiból, így a korábbi tapasztalatokat felhasználva a mostani koronavírus terjedése ellen már eredményesen lépett fel – mondta Salát Gergely.
A koronavírus kapcsán a tét Hszi Csin-ping számára is nagy, hiszen 2012-es hatalomra kerülése óta az elnök folyamatosan bővítette saját jogkörét. Az állami média az ország sikereit neki tulajdonítja, így most a válság kezelésében is sokat várnak tőle az emberek. A vezetés ezúttal nem is késlekedett. Az Egészségügyi Világszervezetet már a vírus decemberi észlelésekor figyelmeztették, és amikor a veszély egyértelművé vált, a világtörténelem legnagyobb karanténját hozták létre a fertőzött Vuhan város körül, az országban pedig utazási tilalmat rendeltek el. Különösen nagy dolog ez, hiszen a korlátozások bevezetése éppen a kínai holdújévvel esik egybe, így a vezetés családok tízmillióinak az ünnepét tette tönkre. Olyan ez, mintha valamelyik nyugati kormány épp a karácsonyi készülődés heteire rendelne el kijárási tilalmat.
A pekingi vezetés persze annyiban mindenképp szerencsés helyzetben van, hogy a kínai társadalom alapvetően tekintélytisztelő és szabálykövető, így kevésbé kell tiltakozással számolnia. Mindenesetre ha mégiscsak nőne az elégedetlenség, nem kizárt, hogy a bűnbak végül Vuhan város vezetője, Csou Hszien-vang polgármester lesz, így a harag nem ér el az elnökig.
A koronavírus elterjedése egyéb kérdéseket is felvet. Kína gyors fejlődése miatt a modernitás és a középkor kulturálisan és fizikailag is egymás mellett él.
– A hagyományos piacok gyakran a modern felhőkarcolók tövében vannak, és az emberek mindennapi életének a részei. A kínai üzletember ebédidőben lemegy, megeszi a félig átsütött kígyót vagy ki tudja, mit, majd a globalizációnak köszönhetően repülőre száll, és másnap már Sydneyben vagy Londonban ebédel egy luxusétteremben – mondja Salát Gergely.
A hasonló járványok megelőzése érdekében tehát a kínai kormánynak szükségszerűen szigorítania kell az állatokból előállított élelmiszerek és termékek forgalmazásán. Ez azért is problémás, mert a hagyományos kínai gyógyászat nagyban támaszkodik a különféle vadon élő állatokból előállított szerekre, Hszi Csin-ping elnöksége kezdete óta pedig az állam a nemzeti kultúra és identitás részének tekinti a kínai orvoslást. Kérdéses, hogy a koronavírus ösztönözheti-e a hagyományok felszámolására az államot. Ha így lesz, Pekingnek különösen jól fog jönni a kínai emberek szabálykövetése és tekintélytisztelete.
