Pentagon? Többé nem!
Donald Trump volt amerikai elnök újabb végrehajtási rendelet aláírására készül, amelynek értelmében az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma ismét viselhetné korábbi nevét: a Hadügyminisztériumot.A Pentagon jelenlegi elnevezése 1947 óta van érvényben, azonban Trump kezdeményezése szerint most másodlagos megnevezésként visszatérhetne az eredeti forma – számolt be róla a BBC.
A dokumentum indoklása szerint a „Hadügyminisztérium” elnevezés erőteljesebb elköteleződést és katonai készenlétet sugall, szemben a „Védelmi Minisztérium” elnevezéssel, amely kizárólag a védekezésre utal.
Történelmi szempontból valóban volt példa erre a megnevezésre: a Hadügyminisztérium 1789-ben jött létre George Washington kezdeményezésére, és egészen a második világháborút követő szerkezeti átalakításokig így működött.
Mivel a hivatalos névváltoztatás az amerikai törvényhozás jóváhagyását igényli, Trump elnöki rendelete egyelőre csak a másodlagos használatot engedélyezné. Pete Hegseth, a védelmi tárca vezetője az új szabályozás értelmében „hadügyminiszterként” is hivatkozhatna magára, miközben a teljes átnevezéshez további jogalkotási lépések szükségesek.
A névcsere végrehajtása azonban jelentős kiadásokkal járna: amerikai sajtóforrások szerint akár több milliárd dollárba is kerülhetne, figyelembe véve az arculati elemek, egyenruhák, email-címek és más hivatalos dokumentumok módosítását.
Trump célja, hogy megerősítse a minisztérium harci karakterét, valamint visszaszorítsa a szerinte túlságosan előtérbe került sokszínűségi és társadalmi érzékenyítő programokat, amelyeket a „woke ideológia” hatásának tart.
Ezzel a lépéssel Trump már a 200. végrehajtási rendeletét írná alá az elnöksége alatt.
