Pénzmosás, korrupció, fiktív alkalmazás
Két állítással kezdjük cikkünket. Trócsányi László uniós biztosi megtorpedózásánál a brüsszeliták a látszatra sem ügyeltek. Másrészt pedig a jelek szerint működik a kettős mérce: a magyar jelöltet mondvacsinált indokok alapján elkaszálták, míg másoknál szemet hunynak az ordító hiányosságok és alkalmatlanság felett.
Bár jelen sorok írásakor az uniós biztosi jelöltek meghallgatása még zajlik, és könnyen meglehet, hogy az október 23-i plenáris ülésig egyikük-másikuk megbukik, mégis érdemes számba venni őket. Hogy lássuk, léteznek kisebb és nagyobb bűnök – de akárhogy álljon is, ezek első körben nem ingatták meg az EP jogi bizottságát. Szociáldemokrata, zöld, liberális és áljobboldali nem rontott a terembe előre gyártott koncepcióval, előre gyártott ítélettel, mint a magyar biztosjelölt esetében.
Egy kis erőszak
A svéd Ylva Johansson például nemes egyszerűséggel kommunista. Illetve csak volt, ma már veretes demokrata. 1988-ban még az eurokommunista baloldali párt (Vänsterpartiet) tagja a svéd parlamentben, ezután lépett át 1992-ben a szociáldemokratákhoz. Johansson volt pártja, a Baloldali Párt – Kommunisták ellenezte az atomerőműveket, és az uniós csatlakozásról szóló svéd népszavazáson nemmel kampányolt.
A svéd Vajnai Attila sajátos – de cseppet sem meglepő – nézeteket vall a migrációról. „Nem látunk kapcsolatot a bűnözés és a bevándorlás között” – ismételgette az európai baloldal tételmondatát, majd 2017-ben némi korrekcióra kényszerült, amikor Nigel Farage a nemi erőszak városának nevezte Malmőt. Az integrációs miniszteri posztot betöltő Johansson először azt állította, hogy a nemi erőszakos esetek száma egyre kevesebb Svédországban, majd szégyenszemre el kellett ismernie, hogy valójában növekednek.
E sorok írásakor tehát a tömeges nemi erőszakot tagadó, és a világ valaha volt leggyilkosabb eszméjét és gyakorlatát szolgáló jelölt, Lenin, Sztálin, Pol Pot, Mao és a többiek elvtársa elfogadhatónak tűnik Brüsszelben.
Még a belügyi portfóliót is megkaphatja. Meghallgatásán – ahol a hírek szerint gyakorlatilag egyetlen konkrétumot sem tudott mondani a migráció kezeléséről – az áruló olasz párt, az Öt Csillag képviselője szerint kiderült, hogy nagy tudással rendelkezik portfólióját illetően.
A pénzéhes ateista
Bajok vannak a spanyol – pontosabban katalán – Josep Borrell-lel is. Mondhatnánk azt is, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt befolyásos politikusa körül valósággal bűzlik minden a korrupciótól. Már 1999 májusában csalás gyanújával nyomozást indítottak két tisztviselővel szemben, akiket Borrell néhány évvel korábban a pénzügyminisztérium vezető posztjaira nevezett ki. Bár Borrell-lel szemben nem folyt nyomozás az ingatlanvásárlásokkal kapcsolatban, ő mégis lemondott a miniszterelnök-jelölt szerepéről, kijelentve, hogy nem akarja, hogy az ügy károsítsa pártjának esélyeit a közelgő helyi és általános választásokon.
Borrellt 2008-ban nevezték ki az Európai Egyetemi Intézet (EUI) elnökévé, de négy év múlva összeférhetetlenség miatt kénytelen volt lemondani. A firenzei Európai Egyetemi Intézet egyik testülete ugyanis vizsgálatot indított annak kivizsgálására, hogy rektori tisztsége összeegyeztethető-e a spanyol Abengoa iparvállalat nemzetközi tanácsadó testületében vállalt fizetett állásával (az EUI statútuma ugyanis kizárja, hogy a rektor egyidejűleg más fizetett állást is betöltsön). Borrell aztán a 2012-es tanév végén – még a vizsgálat lezárulása előtt – lemondott a megbízatásról, jóllehet még két évig a helyén maradhatott volna. Az eset azért is figyelemre méltó, mert kérdés: ha Borrell pénzsóvárságból, saját egyéni érdekeit az EUI elé helyezve eltitkolta jövedelmét, alkalmas-e az EU külügyi főtisztviselőjének?
De a botránykrónikának még nincs vége. 2018 szeptemberében a spanyol tőzsdehatóság lezárta azt az eljárását, amit még 2017-ben indított meg Borrell ellen bennfentes kereskedelem miatt. Borellnek 30 ezer euró pénzbírságot kellett fizetnie. Kiderült, hogy úgy adta el az Abengoa iparvállalat saját tulajdonában álló részvényeit, hogy egyidejűleg a vállalat tanácsosa volt.
Borell a jelek szerint a saját barátait, szövetségeseit is könnyedén elárulja. Idén nyáron robbant ki a „Borrellgate”, amelynek lényege, hogy a spanyol szocialista kormány külügyminisztereként Borrell a londoni, berni és berlini spanyol nagykövetségeken keresztül kémkedett a katalán kormány külképviseletein folyó munka után. Ezután az ott született jelentések alapján kezdeményezte a képviseletek bezáratását a Katalán Legfelsőbb Bíróságnál. Az ügyben a brit parlamentben is tiltakoztak, egy walesi képviselő szégyenletesnek nevezte, hogy a spanyol kormány ügynökei kémkedjenek a brit parlament tagjai után.
Hogy külügyi főképviselőként milyen empátiával viseltetne a világ kisebbségei iránt, pontosan jelzi az eset, amikor kijelentette: az Egyesült Államokban nincsenek integrációs problémák, mert „nem történt más, csak megöltek négy indiánt”. Szép történet az is, amikor külügyminiszterként megvonta a diplomáciai akkreditációt Flandria spanyolországi képviselőjétől és Görögország barcelonai tiszteletbeli konzuljától. Előbbi bűne az volt, hogy a flamand parlament elnöke szerint „a spanyol politikai foglyok ügye összeegyeztethetetlen azzal, hogy Spanyolország a demokratikus Európa része legyen”, míg utóbbié az, hogy részt vett a katalán „nemzeti ünnep”, a diada egyik megemlékezésén.
Borell személyében Európa egyik legvonalasabb, legmegszállottabb ateistáját hozhatják helyzetbe a brüsszeliták. Neki tulajdonítják, hogy a kereszténységre való utalás kimaradt az európai alkotmányszerződésből, illetve a lisszaboni szerződésből. Borrell 2003-ban, az Európai Konvent idején az Ateisták és Szabadgondolkodók Szövetsége (UAL) honlapján publikált Istent hagyjuk békén című írásában egyszerre érvelt az Istenre és a kereszténységre való utalás néppárti követelése és Törökország uniós csatlakozásának kizárása ellen.
A szokásos álhumanista lózungok és az etnikai mazochizmus legszebb hagyományai szerint efféléket vetett fel: „Az unió olyan államok közössége, amelyek tökéletesen laikus egyezmények és intézmények révén működnek együtt. Ez volt a közös jövő felépítésének egyetlen lehetséges formája egy katolikusok, ortodoxok és protestánsok uralta közösségben, amelyben már tízmillió muzulmán is él, és amelynek csupán 15 százaléka gyakorolja rendszeresen vallását. …Ha már a történelmi örökségre emlékezünk, meg kellene említeni a vallásháborúkat, a keresztes hadjáratokat, Szent Bertalan éjszakáját, az inkvizíció nevében történt akasztásokat, az erőltetett evangelizációt, a pogromokat és a fasizmussal szembeni félretekintést is.”
Perverz logikai eszmefuttatását Borrel végül erre a tételre viszi ki: „Ami a kereszténység alkotmányba való beemelésének legsúlyosabb következménye lenne, az Európa muszlim világtól való elidegenítése. Amennyiben Európa nemet mond Törökország csatlakozására, akármi legyen is ennek valós indoka, mindenki, de főként a muszlim világ úgy tekintene Európára, mintha az egy keresztény klub lenne.”
Borrell azonban hiába veretes ateista, hiába akarja elpusztítani a keresztény Európát, hiába fogadná be Törökországot az unióba, és hiába szereti a kelleténél jobban a pénzt, egyelőre nyugodtan alhat. Ő az ideális ember a brüsszeli-strasbourgi baloldal szemében.
Fiktív francia munka
Sylvie Goulard története egészen a jelölésig szokványos. Járta a maga útját a globalista-baloldali térfélen: rosszallotta a Putyin- és Erdoğan-féle „rezsimek” puszta létét, több képviselőtársával nyílt levelet írt az Európai Bizottság elnökének a megfelelőnek tartott nemi arányok tárgyában. Egyszóval az Isten is európai biztosnak teremtette. Csakhogy kiderült ez-az Goulard asszony múltjából, és az új információk cseppet árnyalták az önfeláldozó békeharcos képét.
A politikus ellen jelenleg is vizsgálat folyik, azt firtatva, vajon EP-képviselőként előírásszerűen gazdálkodott-e a rendelkezésére álló asszisztensi kerettel, és képviselőként alkalmazott-e fiktív munkavállalókat Az ügy lényege, hogy Goulard 2009-ben helyi asszisztensként foglalkoztatta Stéphane Thérout, majd 2013-ban, amikor Goulard választókerületet váltott, nem volt rá tovább szüksége, de felmondás helyett több hónapon át tovább állásában tartotta, miközben tényleges munkát nem végzett. Azáltal, hogy Goulard időközben visszafizette az EP-nek az összeget, 45 ezer eurót, lényegében elismerte a fiktív alkalmazást. Az ügy miatt a francia politikusnak 2007-ben ki kellett lépnie a kormányból, lemondott hadügyminiszteri megbízatásáról. Ehhez a botrányhoz képest már csak csekélység, hogy Goulard EP-képviselőként tízezer eurós havi juttatást kapott az amerikai Berggruen Intézet nevű think-tanktől (ezt a vitatott amerikai milliárdos, Nicolas Berggruen alapította).
A Demokrata hetilap megjelenése után érkezett a hír: az Európai Parlament illetékes szakbizottságai csütörtök délután elutasították Sylvie Goulard kinevezését, ezért Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök új személy megnevezését kérte Párizstól.
Amikor eltűnt a pénz
Belgiumban a jelek szerint nem hajolnak le az aprópénzért, ellenben nagyon díjazzák a nagyobb összegek eltüntetését. Erről a tételről a belga igazságügyibiztos-jelölt, Didier Reynders története is tanúskodik. 2011-ben, mikor az ENSZ elrendelte, hogy Kadhafi embereinek és szervezeteinek külföldön tartott pénzét befagyasszák, Reynders – aki éppen a pénzügyekről váltott a külügyminiszterségre – a kamatkifizetéseket nem blokkolta. Az összeg, több száz millió euró eltűnt, különféle más számlákra vezették át, a gyanú szerint végül embercsempész milicistáknál landolt. Reynders sohasem adott elfogadható magyarázatot a történtekre.
2012-ben már külügyminiszterként Reynders meglátogatta Najef bin Szultan bin Favvaz al-Saalan szaúdi herceget, akit egy francia bíróság 2007-ben tíz év börtönre ítélt két tonna kokain diplomáciai repülőgéppel történő terjesztéséért. Miután azonban nincs kiadatás, nem került börtönbe az Interpol egyik legkeresettebb bűnözője. Reynders – miután nyilvánosságra került a találkozó ténye – azt állította, fogalma sem volt, hogy ilyen múltja van annak az embernek.
De van itt még más is. A L’Echo és a De Tijd belga napilapok számoltak be arról, hogy áprilisban a nemzetbiztonság egyik volt munkatársa Didier Reyndersre terhelő vallomást tett a szövetségi rendőrségen. Az újságok birtokába jutott jegyzőkönyvből kiderül: az egykori titkosszolga azzal vádolja Reynderst, hogy a közbeszerzéseknél kenőpénzt fogadott el.
Az egyik történet a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában épülő nagykövetségről szól, ahol a vallomás szerint Reynders egy fegyverkereskedőtől és az egyik elnökjelöltnél is elfogadott csúszópénzt. A feljelentés Reynders módszereit is ismerteti: a belga kormányban különböző funkciókban 1999 óta szolgáló miniszter valójában alacsony értékű műtárgyakat és régiségeket adott el magas áron, illetve fantomcégeken át mosta tisztára a megvesztegetésből származó pénzeket. A vallomást egy olyan munkatárs tette, aki 2007 és 2018 között állt nemzetbiztonsági szolgálatban, és elsősorban gazdasági bűncselekményekkel foglalkozott.
A L’Echo újságírója öt feljegyzést is olvasott, amit a feljelentő 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben készített. Bár a munkatárs akkoriban tájékoztatta a feletteseit arról, amit megtudott, a nemzetbiztonsági szolgálat mégsem továbbította a dokumentumokat az igazságszolgáltatásnak. A nyomozás előzetes szakaszban van, a brüsszeli ügyészség jelenleg mérlegeli, elindítsák-e az eljárást vagy se. Reynders a belga sajtónak azt nyilatkozta, ő is a sajtóból értesült a korrupciós vádakról.
Amik különösen rosszkor jöttek Reyndersnek, aki igazságügyi biztosjelöltként azt a feladatot kapta az Európai Bizottság leendő elnökétől, Ursula von der Leyentől, hogy irányítsa a bizottságnak az átfogó Európai Jogállamisági Mechanizmussal kapcsolatos munkáját. Von der Leyen az új bizottságot bemutató sajtótájékoztatóján kezességet vállalt Reyndersért, de minden valószínűség szerint ő sem tudott a feljelentésről.
A magyar biztosjelölttel, Trócsányi Lászlóval szemben azt hozták fel többen is, hogyan kérheti számon a jogállamiságot és a korrupció elleni harcot a tagjelölt nyugat-balkáni államokon, ha a saját országa ellen is folyik a 7. cikk szerinti eljárás. Ugyanez az ironikus párhuzam állhat elő Reynders esetében is, ha a vádak igaznak bizonyulnak.
Persze, az ő esete más. Az ítélet még nincs kész előre, viszont kéz kezet mos. Amolyan kulturált, demokratikus módon.
