„A fekete-tengeri megállapodás ma de facto véget ért” – mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette: „Amint a (megállapodások) Oroszországra vonatkozó része teljesül, Oroszország azonnal visszatér a megállapodáshoz”.

Hirdetés

A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben közel 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.

Moszkva hetek óta azzal fenyegetőzött, hogy nem újítja meg a megállapodást, és arra panaszkodott, hogy akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítása, amely szintén a megállapodás része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.

Törökországot, Ukrajnát és az ENSZ-t értesítették a Kreml döntéséről – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Korábban írtuk

Peszkov nyilatkozata néhány órával azután hangzott el, hogy ukrán haditengerészeti dróntámadás érte az Oroszországot az általa elcsatolt Krím félszigettel összekötő kulcsfontosságú hidat. A támadásban két civil meghalt, egy gyermek megsebesült.

Peszkov ugyanakkor azt állította, hogy a megállapodás meg nem hosszabbításáról szóló döntés és a Krími hidat ért támadás „nem függ össze”, és „már a támadás előtt is ez volt Vlagyimir Putyin (orosz) elnök álláspontja”.