Pete Hegseth: Lezárult a hidegháború utáni amerikai külpolitika korszaka
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter éles hangú beszédben jelentette be, hogy lezárult a hidegháború utáni amerikai külpolitika korszaka.
A Reagan Defense Forum rendezvényén az amerikai tárcavezető úgy fogalmazott, hogy Washington nem folytathatja tovább a korábbi, „eszményekre épülő” politikát, mert az Egyesült Államok érdeke az, hogy a saját térségére összpontosítson – írja a Politico.
Pete Hegseth szerint a következő évek katonai stratégiáját a nyers realizmus határozza meg, és ennek jegyében a kormány a nyugati féltekére összpontosít.
A miniszter arról is beszélt, hogy a nagyhatalmak befolyási övezeteit a jövőben tiszteletben kell tartani: Kína a csendes-óceáni térségben, az Egyesült Államok az amerikai kontinensen, Európa pedig a saját régiójában viseli a felelősséget.
Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad többé belebonyolódnia olyan ügyekben, mint a „demokráciaépítés”, a meghatározhatatlan katonai missziók, a rezsimváltások, vagy az ideológiai viták.
Állítása szerint a kormány mostantól az ország kézzelfogható érdekeit védi, és ennek megfelelően a szövetségesektől is nagyobb önállóságot vár el.
Pete Hegseth külön kitért arra, hogy az amerikai hadsereg a jövőben aktívabban vehet részt az Egyesült Államok déli határának biztosításában. Úgy fogalmazott, hogy különleges kiképzéssel és felszereléssel rendelkező egységek segíthetik majd a szárazföldi, tengeri és légi határvédelmi műveleteket.
A Karib-tengeri térségben már most zajlik egy hadművelet, amely során több mint húsz olyan hajót süllyesztettek el, amelyeket drogszállítással gyanúsíthatottak, és mintegy nyolcvan ember halt meg.
Néhány kongresszusi képviselő és szakértő ezt törvénytelennek tartja, ám Pete Hegseth kijelentette, hogy támogatja a műveletek parancsnokát, és szerinte aki kábítószert próbál az Egyesült Államokba juttatni, annak számolnia kell a következményekkel.
A miniszter a Kínával szembeni megközelítést is árnyalta. Szerinte Donald Trump kormánya a stabil békét és a tisztességes kereskedelmet tartja szem előtt, miközben tiszteletben tartja azt, hogy Peking katonailag erősödik.
Kiemelte, hogy a Pentagon tisztában van a kínai haderő gyors és átfogó fejlesztésével, és ennek megfelelően készíti elő az új stratégiát.
Pete Hegseth dicsérettel illette azokat a NATO-tagállamokat, amelyek az elmúlt években jelentősen növelték védelmi kiadásaikat. Megjegyezte, hogy az amerikai elnök következetes fellépése miatt több ország vállalt nagyobb felelősséget saját biztonságáért, és szerinte a szövetségesek nem tekinthetik magukat gyereknek, akiket valaki másnak kell megvédeni.
A védelmi miniszter által elmondottakat Dan Caine tábornok is megerősítette. Szerinte az Egyesült Államoknak az utóbbi években nem volt megfelelő katonai jelenléte a saját térségében, és ezen várhatóan változtatni fognak.
