Az új elnöknek amellett, hogy meg kell felelnie a szavazók irreálisan magas elvárásainak, konszenzust kell teremtenie az önálló entitásként működő hadsereg, és az immár iszlamista többségű parlament között is.

Míg Hoszni Mubarak számára az elnöki választások előtt leginkább az okozott dilemmát, hogy 99, vagy csak 97 százalékkal nyeri meg a voksolást, a mostani jelöltek számára igencsak izgalmas menet következik. A tizenhárom jelölt közül mindössze öt tudhat maga mögött tényleges tömegeket.

A legtöbb közvélemény-kutató az egykori külügyminiszter és Arab Liga főtitkár Amr Músza, a Muszlim Testvérek színeiben induló Mohammed Morszi, illetve a független iszlamista Abdel Moneim Abul Futuh támogatottságát ítéli a legnagyobbnak. Negyedikként említik Mubarak egykori belügyminiszterét, Ahmed Shafikot, illetve a nasszerista Hamdín Szabáhit.

Noha a közvélemény-kutatások egymásnak ellentétmondó eredményeket jósolnak, többségük egyetért abban, hogy a június közepén tartandó második választási forduló két jelölt, Amr Músza és Abdul Futuh között fog eldőlni. Kettejük személye azonban merőben eltérő perspektívát vetít előre rövid és középtávon Egyiptom számára.

Amr Músza politikai programjában technokrata kormány felállítását ígéri, mely megoldásokat kínál a szegénységre, szociális problémákra és gazdasági válságára. Músza – noha korábban Mubarak elnök garnitúrájához tartozott – nagy tiszteletnek örvend, mivel pályafutása alatt soha nem keveredett korrupció vádjába. Személye alternatívát jelenthet az ország lakosságának 10 százalékát kitevő kopt keresztények, illetve azok számára, akik aggódva figyelik az iszlamisták előretörését.

Nyilatkozataiban Músza több alkalommal szembement a hadsereggel, mondván „60 évnyi uralkodás után eljött számukra a búcsú ideje.” A veterán politikus egykori dinamizmusa azonban mára megkopott. A magát „fiatalok barátjaként” definiáló 75 éves politikus mandátuma végére már a 80-at fogja taposni, így elmondása szerint egyetlen turnust szándékozik betölteni.

A független iszlamista Abul Futuhot elemzők az egyiptomi politika Rorschach-tesztjeként is szokták említeni, utalván arra, hogy a magát mérsékeltnek valló iszlamista jelöltbe mindenki azt lát bele, amit valójában ő maga szeretne. A liberálisok úgy gondolják, hogy a bevallottnál valójában jóval liberálisabb, a konzervatívok pedig úgy hiszik, hogy a liberális gesztusok ellenére erősen konzervatív. Nem véletlen, hogy a kampányában kopt politikusok és nők is részt vettek. Abul Futuh ugyanakkor a Muszlim Testvérek egykori vezetőjeként szimpátiának örvend a szervezeten belül és a rivális, és a radikális szalafita al-Núr Párt, illetve a független al-Daawa al-Szalafiyya számára is elfogadható jelölt. Emellett korábbi ellenzéki szerepe miatt a mostani forradalom fiatal liberálisai számára is mércének számít. Sikerének magyarázata, hogy jó retorikájával mérsékelte a különféle iszlamista irányzatok közti vitákat. Abul Futuh a szegények érdekeit szem előtt tartó gazdaságpolitikát ígér, és elutasítja az IMF-kölcsönöket. Ugyanakkor egy korábbi kijelentése szerint felülvizsgálná az Izraellel 1979-ben kötött békét.

Akárki is kerüljön ki győztesként egy dolog biztos: az új elnöknek nem lesz könnyű dolga. Részben azért, mert egyelőre még meg sem született az új alkotmány, így teljesen bizonytalan, hogy milyen feladatköre lesz a következő államfőnek. Másrészt azért, mert az elnöknek irreálisan magas elvárásoknak kell megfelelnie. Az egyiptomiak jelentős része egy új aranykor beköszöntét várja az első demokratikus elnökségtől. A realitások azonban teljesen mást vetítenek előre.

A munkanélküliség a hivatalos adatok szerint 12, realista becslések szerint közel 30 százalékra rúg. A forradalom óta az országba irányuló közvetlen befektetések meredeken zuhannak, a fő bevételi forrást jelentő turizmus pedig harmadával esett vissza. A sivatagosodás és szárazság egyre csökkenti a megművelhető területeket, miközben az éhes szájak száma már jócskán meghaladja a 80 milliót.

A gazdasági mutatók gyakorlatilag hosszú évtizedes szegénységre és káoszra predesztinálják az országot. Ilyen körülmények között aligha valószínű, hogy bármely jelölt egy turnus alatt minőségi változást tudna hozni az ország számára. Különösen, hogy energiája legnagyobb részét a különféle frakciók közti konszenzuskeresés – rosszabb esetben csatározás – fogja lekötni.

A 2011 végén-2012 elején tartott választások óta a parlamentben az iszlamista pártok képviselői vannak többségben. Ha az elnöki posztot szintén iszlamista jelölt foglalhatja el, nem lesz nehéz dolga. Ha viszont szekuláris jelölt győzne, hosszú küzdelem várható. A törvényhozás akkor ugyanis aligha fog az új alkotmányban komoly jogokat biztosítani egy vele ellentétes nézeteket valló államfő számára, aki így béna kacsaként vergődik majd a politikai viharokban.

A legnagyobb kihívást – hacsak a közvélemény-kutatásokra rácáfolva nem Ahmed Shafik kerül ki győztesen – mindenképpen a hadsereg jövőbeni szerepe körüli harcok jelentik majd. Az elmúlt hat évtized vezetői – Nasszer elnök, Szadat, illetve Mubarak is – mind a katonai elit támogatásának köszönhették hatalmukat. Noha az ország 1973 óta nem vívott háborút, a seregben félmillió ember szolgál. Mubarak a tiszteket 50 évesen nyugdíjba küldte, akiknek többsége a katonai gazdaságban helyezkedett el.

A hadsereg mára állammá vált az államban, mely eltérő becslések szerint a gazdaság 15-40 százalékát tartja ellenőrzése alatt. A több mint 35 katonai ellenőrzésű nagyvállalat élelmiszerektől a műszaki cikkeken át a gépjárművekig számos terméket állít elő, melyek közül sok monopóliumot élvez az egyiptomi piacon. Emellett éttermeket, sportlétesítményeket és benzinkutakat is működtetnek, s mindez a szürkegazdaságot erősíti.

A katonai cégekben a munkák jelentős részét besorozott kiskatonák végzik alacsony bérért. A tábornokok érthető okokból korántsem szeretnék, ha a parlament beleszólna költségvetésükbe és működésükbe. Ez azonban – az ország gazdasága szempontjából – elkerülhetetlen lesz. Ugyanakkor a hadsereg leépítésével a munkanélküliség drasztikusan növekedne, a korábban kivételezett helyzetű, fegyveres gyakorlattal rendelkező exkatonák pedig könnyen megtalálhatják útjukat az alvilágba, ezzel súlyosan aláásva az ország biztonsági helyzetét.

A kihívások miatt aligha valószínű, hogy egy elnöki terminus elegendőnek bizonyulna az egyiptomi gazdasági válság megoldására. Az elnöki pozíció körül kialakult kultusz nyomán a gazdasági kudarcért a választók jó eséllyel nem a parlamentet, hanem az államfőt fogják felelőssé tenni. Ez pedig mindenképpen az iszlamistáknak kedvez majd. Ha Amr Músza meg is nyeri a voksolást, aligha valószínű, hogy négy év múlva ismét szekuláris jelölt foglalhatja el az elnöki széket.

Az új elnök személye Egyiptom nemzetközi pozíciójára is döntő hatással lesz. Hacsak a biztonsági helyzet nem romlik, Amr Músza személye bizakodással töltené el a nyugati befektetőket, így Egyiptom jelenlegi geostratégiai helyzete csak mérsékelten változna. Egy iszlamista államfő ezzel szemben ijesztő lenne a nyugati tőke számára. Az amerikai és európai tőke távozása után maradt vákuumot így Törökország, Szaúd-Arábia és Kína töltené be.

Középtávon tehát Egyiptom gazdaságilag – és ezáltal politikailag is – megszűnne a nyugat bástyájának lenni. Talán nem véletlen, hogy elmúlt hetek során Izrael 250 kilométeres biztonsági kerítés építését kezdte meg a Sínai-félsziget mentén.

Sayfo Omar