Proxyháború Venezuelában
Az Egyesült Államok tokkal-vonóval a nevére írta Venezuelát, és viszi annak komplett olajkitermelését – lényegileg ezt jelentette be Donald Trump amerikai elnök, miután az USA hadüzenet nélküli villámagressziót követett el a dél-amerikai ország ellen, és elrabolta annak elnökét feleségével együtt.
Ilyesmit még nem nagyon láttunk, bár az Egyesült Államok létrejötte óta egyebet sem tesz, mint hódító-gyarmatosító háborúkat indít szerte a világon.
De eddig arra nem volt példa, hogy szemrebbenés nélkül el is rabolják a megtámadott ország vezetőjét. Nem, nem szeretjük Madurót, ő egy primitív kommunista, akinek korrupt féldiktatúrája még az amerikai szankciók figyelembe vételével is súlyos gazdasági válságba taszította országát. De mégiscsak ő Venezuela választott vezetője, elrablása pedig sima köztörvényes bűncselekmény. Kíváncsian várjuk, lesznek-e felindult hangú szankciós bejelentések Brüsszelben, netán eltiltják-e az amerikai sportolókat a világversenyektől. (Nem lesznek és nem tiltják.)
Ugyanakkor egy dolgot Trump javára írhatunk: legalább nem kertel, nem ájtatoskodik emberi jogokról meg demokrácia-exportról, hanem ápertén belemondja a világ arcába, hogy einstand, akár a Pásztorok a Múzeumkertben. Mindenesetre az izolacionista béketeremtő póznak annyi, de hát a zsákmányszerzésre gründolt Egyesült Államok esetében erről nem is lehet szó. Az ifjabb Bush volt még ilyen, úton-útfélen izolacionizmusról delirált, aztán megtámadta Afganisztánt és Irakot, annyi lett az izolának.
Hogy a Maduro-féle drogkereskedelemből mennyi igaz, azt nem tudhatjuk, olyan nagyon nem lennénk meglepve, ha vaskos valóságalapja lenne ennek az ürügynek.
De nem ez áll a hadüzenet nélküli szombati agresszió hátterében. Hanem a venezuelai olaj. Nem bevételi forrásként, hanem geopolitikai fegyverként.
A venezuelai nehézolaj szinte kizárólagos vásárlója ugyanis Kína. Vagyis Amerika az ázsiai óriással vív proxyháborút Dél-Amerikában.
Azért akarják lezárni az Oroszország ellen indított, mára tarthatatlanná vált ukrajnai proxyháborút, mert Kínát tartják fő ellenfélnek. És ha eddig valaki nem értette, mit matat a CIA a halálos áldozatokat is követelő teheráni tüntetésekben, akkor jó, ha azt is tudjuk, hogy az iráni olaj 90 százalékát is történetesen Kína veszi meg. És ha még nem mondtuk volna, a nagy tisztaságú líbiai olajkitermelésben is nyakig benne volt Peking 2002 óta, egészen 2011-ig, amikor tisztára véletlenül és persze kizárólag nagyszerű demokratikus meg emberi jogi törekvésekből kifolyólagosan kitört az arab tavasz, amiben Líbia diktátora, Kadhafi villámgyorsan elhalálozott, ráadásul kínai olajlétesítményeket is támadás ért, ezért több mint 20 ezer kínai állampolgárt kellett kimenekíteni az országból. Mintegy mellékesen egyébként az egész arab világban akkora felfordulás és véres polgárháború-sorozat lett, aminek egyik következménye volt, hogy az ottani diktatúrák jelentette migrációs retesz felrobbant, és megindult a sok milliós emberáradat Európába.
Köszönjük meg szépen ezt is az Egyesült Államoknak, amely a lélegzetelállítóan erős, de energiahordozókban szegény, ellenben egyre több energiára éhes Kína visszaszorítása érdekében bármikor kész felforgatni a világot.
A Trump-adminisztráció jelenleg békén hagy minket, magyarokat, ez nagy könnyebbség az elmúlt évtizedek folyamatos agresszív CIA-beavatkozásai után, de a párás tekintetű, ájult imádat több mint indokolatlan. Miként Orbán Viktor fogalmazott a közmédiának adott szilveszteri évértékelő interjúban, nekünk nem kell összekötni a sorsunkat Amerikával.
