Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Gincburg akadémikus szerint a közlésre több tekintélyes orosz és külföldi folyóirat tett ajánlatot. Elmondása szerint Oroszországban a klinikai tesztelés eredményét rendszerint a készítmény bejegyzését követően szokás publikálni, azért, hogy ne befolyásolják a regisztrálást javasló vagy azt helytelennek tekintő szakértők véleményét.

Gincburg a TASZSZ hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy 7-10 napon belül megkezdődik a Gamaleja Intézet Szputnyik V elnevezésű vakcinájának harmadik, „posztregisztrációs” szakasza, amely szerinte tömeges oltásnak is nevezhető, mert 20-30 ezer embert fognak beoltani.

Szavai szerint az oltóanyag ezt követően három-négy héttel kerül majd „polgári forgalomba”, amikor már elegendő mennyiségben áll majd rendelkezésre.

A Gamaleja Intézet vezetője közölte, hogy a „posztregisztrációs” tesztelés nemzetközi szabadalmaztatása mintegy 150 országban van folyamatban.

Korábban írtuk

Az akadémikus vasárnap este a Rosszija 1 tévécsatornának azt mondta, hogy nyugati kutatóintézetek megkísérelték magukhoz csábítani több munkatárást, de úgy vélekedett, hogy ez nem jár majd eredménnyel.

Nyugati szakértőknek az orosz oltóanyag bejegyzésére adott negatív reagálására válaszolva úgy vélekedett, hogy a bírálóknak bele kell törődniük a valóságba.

„Nem nevezném ezt összeesküvésnek. Azt mondanám, hogy ez a nyugati cégek természetes reakciója egy orosz termék számukra váratlan megjelenésére. Ezért úgy gondolom, hogy ki kell bírnunk ezt a ránk zúdított, jól megfizetett negativizmust” – nyilatkozott Gincburg.

Az első orosz Covid-19-vakcinát augusztus 11-én jegyezték be, 15-én pedig az egészségügyi minisztérium bejelentette a gyártás kezdetét. A tárca hétfőn közölte, hogy az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok oltása az általa „feltételesen” bejegyzett vakcina „posztregisztrációs” tesztelésével párhuzamosan történik majd.

Eközben a járványhelyzet Oroszországban fokozatosan tovább javul. A hétfőn közölt hivatalos adatok szerint az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt egy nap alatt 4892-vel 927 745-re emelkedett, ami az április végi terjedési nagyságrendnek felelt meg. Ez jelenleg 0,5 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 26,1 százaléka volt tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (5 403 361), Brazília (3 340 197) és India (2 647 663) után.

Az aktív esetek száma 1704-gyel 175 904-re nőtt. A halálozások száma 55-tel 15 740-re, a gyógyultaké pedig 3133-mal 736 101-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 32,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 230 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 228 306 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.