Putyin durva fenyegetést küldött a brit hadseregnek
Emberi jogok megsértése miatti büntetőeljárás elé nézhetnek a nyugati katonák.Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyverként használhatja az Emberi Jogok Európai Bíróságát a brit katonák ellen, akiket egy békefenntartó misszió keretében küldenek Ukrajnába. Erre figyelmeztette James Cartlidge árnyék brit védelmi miniszter Keir Starmer brit miniszterelnököt és John Healey brit védelmi minisztert – írja a The Telegraph.
Az orosz elnök levelet írt, amelyben megjegyezte, hogy az Ukrajnába küldendő brit katonák „szerencsétlen” büntetőeljárásokkal szembesülhetnek „emberi jogok megsértése” miatt, ahogyan az a korábbi iraki, afganisztáni és észak-írországi hadműveletek után is történt.
„Tudják, hogy az Irakban szolgáló brit katonáknak számos durva váddal kellett szembenézniük a viselkedésükkel kapcsolatban. A katonák és a veteránok joggal aggódnak a lehetséges állítások miatt, amelyeket az ukrajnai hadszíntéren elkövetett tetteikkel kapcsolatban is felhozhatnak ellenük”
– áll a levélben.