Fotó: MTI/AP/TASZSZ
Hirdetés

Mint mondta Moszkva mindent megtett az ukrán gabona exportjának biztosítása érdekében, ám az ukrán kikötőkből kifutott 87 hajóból mindössze 2 ment Afrikába, a 2 millió tonna gabonából 67 000 tonnát szállítottak oda.

Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy érdemes lehet korlátozni az ukrajnai gabonaexportot és kilátásba helyezte, hogy a kérdésről konzultál Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

„Számos európai ország ma ugyanúgy gyarmatosítóként viselkedik, ahogy azt a korábbi évtizedekben és évszázadokban tette. Ismét becsapták a fejlődő országokat, és ezután is ezt fogják tenni” – mondta Putyin, aki szerint az ukrán gabonának csak a 3 százaléka jutott el a fejlődő világba.

Hangot adott álláspontjának, miszerint „ezzel a megközelítéssel a világ élelmezési problémáinak mértéke csak növekedni fog”, ami „példátlan humanitárius katasztrófához” vezethet.

Korábban írtuk

Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közreműködésével július 22-én állapodott meg abban, hogy három ukrán kikötőből, köztük Odesszából elszállítják a gabonát. A megegyezésnek köszönhetően a Kommerszant orosz gazdasági lap szerint Ukrajna augusztus végéig egymillió tonna élelmiszert exportált. Az orosz külügyminisztérium korábban kifogásolta, hogy az ukrán kikötőkből élelmiszert szállító hajók útvonala szerinte nem egyeztethető össze az ENSZ vezetésének korábban kinyilvánított céljával, hogy segítsenek a rászoruló afrikai és ázsiai országoknak.

Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nehezményezte, hogy a Nyugat nem szüntette meg azokat a logisztikai szankciókat, amelyek akadályozzák az orosz gabona és műtrágya piacra jutását, így nem teljesíti az Oroszország és az ENSZ közötti memorandum erre vonatkozó részének végrehajtására tett ígéreteit. Lavrov „mesterségesen eltúlzottnak” nevezte azokat a kijelentéseket amelyek az ukrajnai orosz fellépést okolják az élelmiszerpiaci nehézségek kialakulásáért.

Ukrán elnöki tanácsadó: Moszkvának ehhez nincs alapja

Oroszországnak nincs alapja arra, hogy felülvizsgálja az ukrajnai gabonaexportról Kijevvel kötött megállapodást, amelyet Ukrajna szigorúan betart – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója. Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közreműködésével július 22-án állapodott meg arról, hogy három ukrán kikötőből, köztük Odesszából elszállítják a gabonát, amit addig Oroszország blokkolt.

Podoljak Putyin szavaira reagálva a Reutersnek nyilatkozva elmondta: „Természetesen nincsenek objektív okai a gabonamegállapodás felülvizsgálatának (…), amelyet a mi és a közvetítők álláspontja szerint szigorúan betartunk”.

„Azt hiszem, hogy az ilyen váratlan és alaptalan nyilatkozatok inkább arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy új agresszív beszédtémát adjanak a nemzetközi közvélemény befolyásolására és mindenekelőtt az ENSZ-re történő nyomásgyakorlásra” – hangsúlyozta.