Putyin arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország ellen bevetett terrorizmus kétélű fegyver. „Fontos számunkra, hogy ne csak a közvetlen elkövetőket találjuk meg, hanem a láncolat összes láncszemét, a végső bűnös haszonélvezőit ennek az atrocitásnak. Biztosan el fogunk jutni hozzájuk” – hangsúlyozta az elnök.

Hirdetés

A tanácskozáson Putyin a migrációs politika megközelítésének „radikális megújítására” adott utasítást, mint mondta, az orosz társadalom biztonságának érdekében. Kijelentette, hogy létre kell hozni a biometrikus adatok modern digitális adatbázisát.

Korábban írtuk

A tárca a napokban fejezte be a migráció felett az állami ellenőrzést megszigorító törvénytervezet kidolgozását. Elfogadása esetén a jogszabály alapján a külföldiektől biometrikus adatokat vesznek majd, valamint évi 90 napra csökkentik az országban való tartózkodásuk maximális időtartamát.

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden elmondta, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) valóban kapott készülő terrortámadásra való figyelmeztetést az Egyesült Államokból, ám a tengerentúlról származó információk túl általánosak voltak ahhoz, hogy a készülő krasznogorszki támadás valamennyi résztvevőjét azonosítani lehetett volna.