Húsz év mérlege
Reform nélkül vesztébe rohan az unió
Egyre kevésbé demokratikus az Európai Unió, a közép-európai tagállamok érdekeit pedig alárendelik a nagy országoknak – erről beszélt lapunknak Tomasz Grosse lengyel szociológus, politológus és történész, a Varsói Egyetem professzora, aki jelenleg a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója.
– Lengyelország és Magyarország húsz éve tagja az Európai Uniónak. Mennyiben váltak mára valóra a húsz évvel ezelőtti remények?
– Reményeink elsősorban a gazdaság fejlődésére, a politikai szabadságjogokra és kisebb mértékben a geopolitikai stabilizációra vonatkoztak. Ami a gazdasági dimenziót illeti, ezek a remények nagyrészt beigazolódtak, bár annak árán, hogy bebetonozódott régiónknak a Németországtól és más nyugat-európai országoktól való függősége. A szabadság és a demokrácia terén viszont csalódtunk. Az Európai Unióban ma szembetűnő a baloldali értékek erőltetése és a közép-európai országok büntetése a hagyományos európai értékek előnyben részesítéséért, a konzervatív eszmék és nemzeti hagyományok ápolásáért. Ez pedig ellentétes a demokrácia elveivel. A demokrácia másik korlátja a központosítási folyamat, amely évek óta folyamatosan mélyül, és amelyet az uniós szerződések felülvizsgálatai alkalmával is erősítenek. A központosítás elszívja a hatalmat a nemzeti demokráciáktól. Végül pedig visszatértünk a geopolitikai destabilizációhoz, amit elsősorban Moszkva idézett elő, de sajnos Brüsszel bizonyos hibái is közrejátszottak.
– Húsz év után elmondható-e, hogy a kelet-közép-európai tagállamokat azonos értékűnek ismerik el, mint a régi tagokat?
– Sajnálatos módon politikai és gazdasági szempontból továbbra is az unió perifériája vagyunk, amely a nyugati központoktól, főként Berlintől és Párizstól függ. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a közép-európai országok elitjének kellene rá nemet mondania. Nagy részük ehelyett kívül keres pártfogót, leggyakrabban Berlinben. Emellett el kellene mélyíteni a közép-európai együttműködést, ami legalább bizonyos mértékig növelhetné régiónk politikai súlyát.
– Mind Magyarország, mind Lengyelország jogállamisági eljárásokkal nézett szembe. Míg viszont a hazánkkal szembeni eljárás még mindig húzódik, addig Lengyelország kapcsán nemrég pontot tettek az ügy végére. Ez a lengyelországi kormányváltásnak köszönhető?
– Az úgynevezett uniós jogállamiság politikai eszköz a nem baloldali kormányok elleni küzdelemre, valamint a Brüsszel, Berlin és Párizs által erőltetett közpolitikák érvényesítésére. Az uniós értékekkel kapcsolatos feltételrendszert nem úgy kellene emlegetni, hogy „pénzt a jogállamiságért”, hanem inkább úgy, hogy „pénz a konzervatív kormányok hatalomból való eltávolításáért”. A legjobb példa erre valóban az volt, hogy az Európai Bizottság közvetlenül a varsói kormányváltás után felszabadította az összes Lengyelországnak szánt forrást, ráadásul anélkül, hogy az új baloldali-liberális kormány végrehajtotta volna a jogi változásokat vagy az úgynevezett mérföldköveket.
– Maga az EU hogyan változott az elmúlt húsz évben az integráció tekintetében? Mennyire érvényesül ma a szubszidiaritás, vagyis az az elv, hogy amit egy adott szinten meg lehet oldani, arról nem döntenek magasabb szinten?
– Az Európai Unió egyre inkább központosítottá válik. Ahelyett, hogy szükség esetén támogatná a nemzeti kormányokat, inkább elveszi a hatáskörüket, és maga dönti el, hogy szerinte mi a legjobb a polgároknak. Tehát elveszi a döntéseket a választóktól, és saját előírásokat szab a közpolitikákra vonatkozóan, gyakran olyan területeken, amelyeket a tagállamok egyhangú akarata a szerződésekben soha nem ruházott át az EU-ra. Ily módon az olyan intézmények, mint az Európai Bizottság vagy az Európai Unió Bírósága visszaélnek a jogállamisággal, legalábbis figyelmen kívül hagyják az európai szerződéseket.
– Segített vagy ártott az EU-nak a politikusabb Európai Bizottság?
– A politikus Európai Bizottságot a legnagyobb nyugat-európai országok preferenciái és saját intézményi érdekei, azaz a saját hatalmának növelésére irányuló törekvés vezérli. Ez viszont kedvezőtlen a politikailag gyengébb országokra nézve, mivel a válságkezelés költségeit gyakran rájuk hárítják. Ez történt például a migráció kapcsán is. A nyugat-európai országok nemkívánatos bevándorlóit a relokációs mechanizmus által Közép-Európába küldik. A részérdekek nem mindig tesznek jót az Európai Uniónak. Ami Németországnak jó, az nem mindig jó Magyarországnak vagy Lengyelországnak, de és az EU egészének is árthat, hiszen csökkenti a bizalmat, és az integráció költségei is egyre magasabbak.
– Öt vagy tíz év múlva hogyan fog kinézni az Európai Unió?
– Az irányítás központosítottabb lesz, a nemzetállamok, különösen a periférián lévők sok fontos döntéstől meg lesznek fosztva, szankciókkal lesznek kényszerítve Brüsszel döntéseinek végrehajtására. A rendszer lényegesen kevésbé lesz demokratikus. Egy bizonyos ponton azonban a rossz döntések költségei akkorára rúgnak majd, hogy a politikai ellenállás megkérdőjelezi az unió irányításának módját. Ez pedig vagy mélyreható reformokhoz, vagy pedig a szövetség felbomlásához vezet.
