A tengeren átkelőket menteni kell, de nem kell mindenkit befogadni – jelentette ki Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) miniszterelnök-jelöltje a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az olaszországi migrációs helyzetről és annak esetleges megoldásairól az utóbbi időben feltűnően gyakran nyilatkozó Renzi úgy fogalmazott: Olaszországnak „meg kell azt állítania, hogy mindenki hozzánk jöjjön”. 
    
„Mindenkit meg kell mentenünk, de nem fogadhatunk be mindenkit, ezt diktálja a józan ész” – mondta a volt miniszterelnök, aki a PD élén ismét a kormányfői székre pályázik. 
    
Hozzátette, Olaszország akkor tud „kijönni” a migráció teremtette válsághelyzetből, ha „erősebben hallatja szavát az Európai Unióban”. Megjegyezte, hogy a következő hat hónapban a következő hat év forrásainak elosztásáról születnek döntések, és ha az unió „nem segít a migrációban, mi nem adunk pénzt annak, aki nem fogadja be (a migránsokat). Vagy mindenki tiszteletben tartja a szabályokat, vagy elzárjuk a pénzcsapokat”. 
    
Renzi visszautasította az ellenzéki Északi Liga azon bírálatait, miszerint korábban a befogadást szorgalmazta, most pedig majdnem ugyanazt hangoztatja, mint az Északi Liga, vagyis a befogadás korlátozását. 
    
Giuliano Pisapia balközép politikus, volt milánói polgármester, a februárban alapított Progresszív Tér vezetője úgy nyilatkozott, Olaszországnak erkölcsi, jogi és politikai kötelessége az emberéletek mentése. Hozzátette, hogy ezzel egy időben az olasz kormánynak el kell érnie a dublini egyezmény felülvizsgálását, amely szerint menedékkérelmet abban az EU-tagállamban kell benyújtani, ahol a kérelmező belépett az unió területére. Pisapia hibának nevezte azt is, hogy a Matteo Renzi vezette korábbi római kormány vállalta, hogy a Triton európai művelet keretében a Földközi-tengeren szolgáló nem olasz felségjelzésű mentőhajók mind Olaszországba szállítsák a megmentett embereket. 
    
Maurizio Gasparri, az ellenzéki Hajrá Olaszország politikusa kijelentette, egyedül az olasz jobbközép kormányok voltak képesek megfékezni az Afrikából az olaszországi partok felé tartó emberáradatot. Hangsúlyozta: amint ismét kormányra kerül, az olasz jobbközép leállítja az illegális bevándorlást, a veszélyes tengeri átkelést, „az ide-oda utaztatást a Földközi-tengeren” a nem kormányzati szervezetek kitiltásával, az olaszországi kikötők lezárásával és igazi hajóblokáddal. 
    
A migráció lesz az egyik témája a Triesztben július 12-én esedékes nyugat-balkáni fórumnak is, amelyen a házigazda Olaszország mellett jelen lesz Németország, Franciaország, valamint Ausztria, Szlovénia, Albánia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Macedónia vezető politikusai és az EU képviselői.

MTI