Barack Obama első, 2008-as megválasztása előtt az amerikai csapatok Irakból való kivonását, a guantánamói fogolytábor bezárását és a terror elleni háború újragondolását ígérte. Mint azonban tudni lehetett, az amerikai külügyi stratégia, hadiipar, a geostratégiai érdekek szövevényes hálója nem tette lehetővé a múlttal való teljes szakítást. Különösen, hogy világszerte egyre szaporodtak azon hatalmi vákuumok, ahol menedékre találtak különféle, Amerika ellenségeinek tartott csoportok.

Ígéretét részben beváltva, Obama a régi háború lezárásával új frontot nyitott. Az elnök, a tálibok egyik menedékének számító Pakisztán kapcsán több ízben kijelentette: ha a helyi kormányzat nem képes felszámolni az Egyesült Államokat fenyegető sejteket, akkor ő veszi kezébe az ügyet.

Így is lett, a drónok kiváló eszköznek bizonyultak Obama számára. A pilóta nélküli gépek a hagyományos csapásoknál nagyobb pontossággal, azoknál kevesebb civil áldozatot szedve hajtják végre támadásaikat. Nem beszélve arról, hogy katonából is kevesebb hal meg, így nem kell elszámolni a veszteségekkel a hozzátartozóknak és a közvéleménynek.

A Gallup 2013-as felmérése szerint az amerikaiak kétharmada támogatja a drónokkal végrehajtott hadműveleteket. Emlékeztetőül érdemes megjegyezni, hogy az iraki háború támogatottsága 2008-ban csupán 34 százalékos volt.

A pilóta nélküli repülőgépek talán minden egyéb hadiipari eszköznél gyorsabban fejlődnek. Az első drónok az 90-es években készültek el. A fegyverzettel nem rendelkező repülők az afganisztáni hegyekben kémlelték az al-Kaida csoportok mozgását. 2001. szeptember 11-ét követően alig ötven gép állt a Pentagon rendelkezésére. Mára ez a szám már meghaladja a hétezret, ami azt jelenti, hogy az amerikai légierő közel harmada pilóta nélküli repülőkből áll. Többségük kisméretű kémrepülő. A fegyverzettel is ellátott gépek száma mindössze pár százra rúg.

A drónok számával persze az azok által végrehajtott támadások száma is meredeken nő. 2007-ben Pakisztánban öt célzott dróntámadás volt, 2010-ben már 128, ma pedig már hetente több hadműveletet is végrehajtanak.

Mint ahogy a hadviselés bármely fajtájánál lenni szokott, a drónok kiemelkedően népszerűtlenek azokban az országokban, ahol a hadműveletek zajlanak. A pakisztáni kormányzat több alkalommal tiltakozott az országa területén végrehajtott hadműveletek miatt. Iszlámábád azonban eddig még nem szánta rá magát, hogy bevesse légvédelmét az amerikai gépek ellen.

Helyi riportok szerint a pakisztáni hegyek lakói a legjobban nem a drónoktól, hanem a pakisztáni seregtől tartanak. Míg ugyanis előbbi precíziós műveleteket hajt végre, utóbbi támadásai gyakran sok civil áldozattal járnak. Ezt a számok is alátámasztják. A New America Foundation számításai szerint a 2004 és 2012 közt Pakisztán területén végrehajtott 344 dróntámadás körülbelül 3000 áldozattal járt. Ebből a civilek száma körülbelül 600 volt. Mondani sem kell, hogy hagyományos légitámadásnál az arány összehasonlíthatatlanul magasabb. Nem beszélve az olyan hagyományos fegyverekről, mint például a taposóaknák, amelyek még hosszú évekkel a konfliktusok után is szedik áldozataikat.

Mint ahogy általában lenni szokott, a törvénykezés most is a technológia után kullog. A dróncsapásokat jelenleg semmiféle felügyelő szerv nem ellenőrzi. Az Egyesült Államok kormánya a drónok szabályozására vonatkozó tervezetek – és nem utolsósorban a gyakorlat szerint végtelenül rugalmasan kezeli a kérdést. Egy likvidálási parancs kiadásához gyakorlatilag három feltétlenek kell meglennie: hogy a célszemély „küszöbön álló fenyegetést jelentsen”, elfogása „kényelmetlenül nehéz” legyen, illetve hogy a gyilkosság „megfeleljen a háború szabályainak”. Látható azonban, hogy a feltételek mindegyike nagy teret ad a szubjektivitásnak.

A bíráló amerikai hangok többsége politikai és erkölcsi okokból támadja a drón-hadviselést. Az egyik legtöbb vitát kiváltó akció Anwar al-Awlaki 2011-es likvidálása volt. A jemeni al-Kaida-vezért tartották felelősnek a 2009-es Fort Hood elleni terrortámadásért. A kritikák fő táptalaját az adta, hogy al-Awlaki amerikai állampolgársággal is rendelkezett, így az akció precedenst teremtett amerikai polgároknak bírósági ítélet nélkül történő kivégzésére.

Összességében elmondható, hogy a drónok körüli társadalmi diskurzus a guantánamói fogolytábor körüli vitákat mintázza.

Kritikusai azzal is támadják a drón-hadviselést, hogy az videojátékszerűvé teszi a háborút, aminek köszönhetően a gépeket távolról irányító koordinátorok sokkal könnyebben nyomják meg a piros gombot, mintha ténylegesen ott lennének ők is az események sűrűjében. A valóság ellenben az, hogy egy drón-hadművelet megszervezése cseppet sem egyszerű feladat.

Egy Predator irányításához 168, míg egy Reaper koordinálásához 180 ember kell. Összehasonlításként: egy hagyományos F-16-os vadászgép működtetéséhez száz ember is elegendő. Ráadásul egy vadászpilóta egy rakéta kioldásakor nem rendelkezik annyi információval, mint egy pilóta nélküli gépet a nevadai központból irányító teljes legénység. Az összképet tovább árnyalja, hogy a drón-hadviselés két különálló fázisból áll: a tervezésből és információszerzésből, illetve a kivitelezésből.

Egy akció előkészítéséhez hagyományos hírszerzésre is szükség van. Az amerikai drónok pakisztáni eredményei nem kizárólag a gépeknek, hanem a CIA-nak is köszönhetőek, ugyanis a szervezet az elmúlt években hatékony helyi hálózatot épített ki, melynek segítségével információkat gyűjthetett a célszemélyek tartózkodási helyéről, életviteléről, szokásairól.

Noha a drónok a hadászat új korszakát hirdetik, a technológia valójában csak első lépéseinél tart. Ezt bizonyítja az is, hogy a pilóta nélküli repülők, a hagyományos pilóták által vezérelt gépeknél nagyságrendekkel gyakrabban hullnak le. Az amerikai légierő jelentése szerint idáig hozzávetőlegesen száz, egyenként egymillió dollár értékű repülőt vesztett el rossz időjárás, a kapcsolat megszakadása vagy emberi hiba miatt.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, illetve a Human Rights Watch már előre tiltakozik az emberi irányítás nélkül működő gyilkos robotok ellen. Holott jelenleg még egyáltalán nem létezik publikusan terv a fantasztikus filmekből ismert teljesen automata robotok fejlesztésére, amelyek önállóan, emberi közreműködés nélkül hajtanának végre küldetéseket.

Az amerikai haderő deklarált célja azonban az, hogy a jövőben egyetlen ember akár robotrepülők egész flottáját tudja majd működtetni. Más kérdés, hogy Izrael már most üzemeltet félautomata szárazföldi drónokat.

A Guardium fantázianevű robotok jelenleg a gázai határnál teljesítenek járőrszolgálatot. Programjuk szerint esetleges támadásnál gyors választ tudnak adni, addig, amíg az emberekből álló egységek megérkeznek.

A jövő egyelőre azonban még nem érkezett el. A drónok mai formájukban még nem alkalmasak hagyományos, nemzetállamok közti hadviselésre. Többségük lassan és alacsonyan repül, így a legegyszerűbb légvédelmi eszközök is hatékonyak ellenük. Ezt bizonyítja, hogy Szerbia tizenöt amerikai drónt lőtt le a koszovói háború idején, 2012-ben pedig Irán kényszerített földre egy amerikai kémrepülőt.

Hogy a pakisztáni légierő nem lőtt még le drónokat, az arra enged következtetni, hogy retorikájuk ellenére valójában nem is bánják annyira, ha az amerikaiak légterüket megsértve tálib vezetőket likvidálnak.

Sebezhetőségükből kifolyólag a drónok leginkább olyan országokban vethetők be, mint Afganisztán, Szomália és Jemen, ahol a központi kormányzat nem képes érvényesíteni befolyását egyes szakadár területeken. Egyes kritikusok azonban attól tartanak, hogy idővel a nagyvárosok is hadszíntérré válnak majd.

A drón, mint minden fegyver, önmagában csak technikai eszköz. Felhasználása egyedül gazdái szándékain múlik. A fukusimai atomkatasztrófánál például robotrepülőket vetettek be a mentési és helyreállítási munkák során. Alig pár év azonban, és a többségben még csak felderítő célokat szolgáló repülőket fegyverzettel is fel fogják tudni szerelni.

Jelenleg az Egyesült Államokon kívül Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Törökország, India, Izrael, Oroszország és Kína rendelkezik fejlett drónokkal. A technológiai újdonságoknak azonban általános jellemzője, hogy az idő előrehaladtával olcsóbbá és ezáltal szélesebb tömegek által hozzáférhetőbbé válnak.

Ez a folyamat 2012 októberében vált egyértelművé, amikor az izraeli légierő egy, a Hezbollah által irányított, iráni készítésű drónt lőtt le.

Sayfo Omar