Rétvári Bence: Bevándorláspárti kampány indításán dolgozik Brüsszel
Brüsszel a migránsok betelepítésének felgyorsítását és bevándorláspárti kampány indítását tervezi. A kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot a bevándorlástól – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.Rétvári Bence azt írta, Brüsszel előzetes tervei és tájékoztatása szerint a tavaly decemberben „áterőszakolt migrációs paktum” nyári hatálybalépését követően minden ország hat hónapos határidőt kapna, hogy előkészítse a paktum végrehajtási tervét. Brüsszel el akarja vonni a felzárkózási pénzek egy részét migrációs célokra, kampányt tervez indítani a paktum népszerűsítésére, és külön apparátust állít fel a migránskvóták betartásának ellenőrzésére.
Kiemelte: Brüsszelben továbbra is a migráció szervezésével foglalkoznak és nem a megállításával; a gondolkodás középpontjában a migráció kezelése áll, nem pedig a migráció megállítása, illetve a külső határok védelme. Értékelése szerint továbbra is azt erőltetik, ami eddig sem működött, a migráció menedzselésével foglalkoznak, és most minden eddiginél nagyobb erővel akarnák érvényesíteni az akaratukat, még akkor is, ha ez a magyar és európai családok kárára történne. Hozzátette, egy „végrehajtási tervben” összegeznék a feladatokat.
Az államtitkár szerint akárhogyan fogalmaznak is Brüsszelben, nem kérésről van szó, hanem ultimátumról, hiszen arra akarják kötelezni a tagállamokat, hogy tervet készítsenek elő az illegális migránsok automatikus átvételére, a kvóták szerinti befogadásuk módjára.
Az Európai Bizottság európai közpénzből átfogó migrációpárti kampányt indítana minden tagállamban, hogy kedvező színben tüntesse fel a migrációs paktumot, a migrációpárti kampányba az EU tagállami képviseleteit is bevonnák – folytatta Rétvári Bence. Véleménye szerint Brüsszelben is látják, hogy az emberek nem támogatják a migrációt, ezért sajtókampánnyal akarják meggyőzni őket, hogy jól járnak az illegális migránsok kvóták szerinti letelepítésével.
Az államtitkár a „brüsszeli irányításmániának” tulajdonította azt is, hogy a bizottság folyamatosan ellenőrizné a tagállamokat, hogyan hajtják végre a feladatokat, miként fogadják be az illegális migránsokat. Hamarosan döntenek, milyen elvárásaik vannak ezekre vonatkozóan – közölte Rétvári Bence.
„Mindez persze rengeteg pénzbe kerül, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az íróasztal mögött döntéseket hozó, a határt ostromló és a határt védő egyenruhásokra támadó agresszív illegális migránsokat még fotón vagy videón sem látó bürokraták ezt miből is kívánják finanszírozni”
– jegyezte meg.
Megdöbbentőnek nevezte az államtitkár, hogy a tervek szerint a migráció szervezésének költségeit úgy fedeznék, a kohéziós forrásokból és a belügyi alapokból vonnának el pénzt. „Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy Brüsszelnek fontosabb a migrációs paktum, mint az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás vagy a vállalkozások és az infrastruktúra fejlesztése. Brüsszel azt várja el, hogy szótlanul tűrjük és végrehajtsuk azt, hogy a rászorulóknak szánt forrásokat átcsoportosítják a migránsok betelepítésére. Ahelyett, hogy a kórházakat, a betegeket, a diákokat, a szociális ellátásra szorulókat segítenék, és az anyagi forrásokat ott használnák fel, a brüsszeli elvárás szerint a határon lefolytatott eljárásokra, az előszűrésre és a kötelező jogi tanácsadásra kellene költeni” – fejtette ki Rétvári Bence.
Az államtitkár szerint Brüsszel nem akarja elfogadni, hogy kudarcot vallott a migrációs politikája, és erőszakosan át akar áterőltetni minden jogszabályt és rendeletet. Célja, hogy kvóták szerint kelljen szétosztani az illegális migránsokat a tagországok között, valamint az, hogy azoknak az országoknak, amelyek nem hajlandóak migránsokat befogadni, pénzügyi büntetést kelljen fizetniük, nagyjából nyolcmillió forintot migránsonként. Azt is szabállyá akarják tenni, hogy Magyarországon kelljen az illegális migránsok kérelmeinek 28,3 százalékát elbírálni, ami migránstáborokat, „migránsgettókat” hozna létre a magyar határnál – részletezte az államtitkár.
Brüsszel éppen abban a zsákutcában szeretne továbbmenni, amelyben a migrációval kapcsolatban 2015 óta van az Európai Unió. Valójában a külső határok védelmével, az európai kontinens megvédésével kellene foglalkozni; ha az Európai Unió a magyarországi intézkedésekhez hasonlóan lépne föl, és a külső határokat védené, akkor vissza lehetne szorítani az illegális migrációt – vélekedett Rétvári Bence.
Emlékeztetett, a nemzeti konzultáción résztvevők 99,33 százaléka nyilatkozott úgy: a kormánynak meg kell védenie Magyarországot attól, hogy az országban „migránsgettók” jöjjenek létre. „A magyar emberek szavát meg kell hallania Brüsszelnek is! Magyarország nem lesz bevándorlóország! Brüsszelben alapvető változásra van szükség a migrációs politikában” – hangsúlyozta az államtitkár.