A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tömbmagyar térségben első alkalommal megszervezett Aktív Székelyföld konferencián ismertette a program lényegét és az Aktív Magyarország konferenciát, melynek mintájára a székelyföldi rendezvény létrejött.

Hirdetés

A Sepsi Arénában tartott előadásában közölte: az államtitkárság célkitűzése „egy jókedvű, aktív és egészséges Magyarország”. Az adatok alapján addig hosszú az út, mivel a magyarországi várható élettartam 9 évvel marad el a vezető európai országokétól. Magyarországon és Romániában is az a cél, hogy felzárkózzanak az uniós átlaghoz, amit nem lehet csak az egészségügyi ellátórendszer támogatásával elérni, aktív életmódra is szükség van – mondta. Közölte: készül egy aktívéletmód-stratégia is, mivel a magyar lakosság drámaian keveset mozog; 59 százaléknyian mondják azt, hogy soha nem sportolnak. Romániában ez az arány 62 százalék.

A két ország azonos gondokkal küzd, míg Finnország 8, Svédország 12 százalékon áll. Egy felmérés eredményeit is ismertette, amely szerint a magyarországi halálesetek 9,7 százaléka a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, és ez leosztva 37 halálesetet jelent naponta. Kiemelte: ez a terület eddig soha nem kapott ekkora figyelmet, jelentős az anyagi támogatás, és a népegészségügyi termékadó tíz százalékát is felajánlhatják a cégek az Aktív Magyarország programnak. Az aktív turizmusról szólva az El Caminót említette világszinten ismert példaként.

Rámutatott: ezen a téren a Székelyföldön is brandet kellene építeni, és ehhez kell közös marketinget kidolgozni. Beszélt a szabadidő, sport terén létrehozott programokról is, melyekkel az elhízást szeretnék visszaszorítani. Aláhúzta: a mozgást gyerekként meg kellene szerettetni, belső igénnyé tenni, ehhez pedig élményt kell kínálni a gyerekeknek. Közösségeket is kell ajánlani, amelyek motiválják őket, ezekben ugyanis nagyobb a teljesítmény – mondta.

Korábban írtuk

Az osztálykirándulások rendszerét is át kell alakítani, például kerékpáros kirándulásokká változtatva őket – tette hozzá. Révész Máriusz követendő példának nevezte a Sepsiszentgyörgyön és más székelyföldi városokban is működő Lábbusz programot, amikor felnőttek gyalog kísérik iskolába az azonos városrészben lakó gyerekeket. Kitért a Millió lépés az iskoládért nevű játékra, melynek hamarosan indul a következő kihívása; ebben férfiakat próbálnak mozgásra ösztönözni.

Beszélt a vándortábor-útvonalakról is, elmondva, hogy ezekből akár kettő-három is lehetne Erdélyben. Hozzátette: számos jó ötlettel gazdagodtak Erdélyben, és a jövőben számos közös projektet szeretnének indítani. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az önkormányzat egészséges életmóddal kapcsolatos álláspontját ismertette, rámutatva: az életminőség egyik fő eleme a tiszta levegő, és Sepsiszentgyörgy a harmadik helyen áll Romániában e téren. Kitért a prevenció fontosságára, a közpolitikákra is, jelezve: a városban a szabályozásokkal próbálják aktív életmódra ösztönözni a polgárokat, de Sugásfürdő közelsége is jó vonzerő.

Kitért a sportinfrastruktúrára, a Sepsi Aréna és Sepsi OSK Standion közösségépítő hatására, a kisgyerekeket mozgásra ösztönző programokra, melyeket az önkormányzat támogat. Tánczos Barna szenátor, volt román környezetvédelmi miniszter az aktív életmód és a környezettudatos életmód közötti kölcsönhatásról beszélt, és arról, hogy ezt miként befolyásolhatják a közpolitikák.

Elmondta: a román kormány soha nem támogatta a sportot, aktív életmódot, holott erre nagy szükség lenne. Jó példaként említette a Via Transilvanica turistaútvonalat, melybe szerinte a Székelyföldet is jobban be kellene kapcsolni. A Székelyföldön első alkalommal szervezett, egészséges és aktív életmódra ösztönző egész napos konferencián 29 helyi és nemzetközi előadó tart előadást.

Öt témakört – jó gyakorlatok, életmódstratégiák, egészségügy, aktív életmód és kerékpározás – járnak körül a párhuzamosan futó szekciókban. A rendezvényt Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Visit Covasna – Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület szervezte, kiemelt szakmai partnere az Aktív Magyarország program.