Fotó: ShutterStock/photocosmos1
Hirdetés

A konzervatív párti kormányfő a Policy Exchange nevű londoni politikai elemzőműhelyben tartott előadásában – továbbra is időpont említése nélkül – megerősítette, hogy a választásokat az idei év második felében tartják.

Sunak kijelentette: a következő brit kormány mandátumának öt évében nagyobb változásokra kell számítani, mint a megelőző harminc évben. Szerinte veszélyes öt év következik, hiszen a háború visszatért Európába és a Közel-Keletre, Irán első ízben hajtott végre közvetlen támadást Izrael ellen, Afrika tizennyolc országában dúlnak konfliktusok, és Vlagyimir Putyin orosz elnök felelőtlensége miatt a világ közelebb sodródott a veszélyes nukleáris eszkalációhoz, mint az 1962-es kubai rakétaválság óta bármikor.

Rishi Sunak szerint ezek nem távoli vidékeket érintő problémák, mivel Irán szövetségesei brit hajókat támadnak a Vörös-tengeren, Kína demokratikusan választott brit parlamenti képviselők ellen folytat kibertevékenységet, Oroszország pedig vegyi fegyverekben használatos anyagokkal mérgezett meg embereket Nagy-Britanniában.

Önkényuralmi rezsimek – köztük Oroszország, Irán, Kína és Észak-Korea – szerveződnek szövetségbe a Nagy-Britanniához hasonló értékeket valló országokkal szemben, és „NATO-szövetségeseink arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ha Putyin sikerrel jár Ukrajnában, akkor őket is célkeresztjébe veheti” – fogalmazott hétfői beszédében a brit miniszterelnök.

Korábban írtuk

Rishi Sunak szerint a globális kiterjedésű konfliktusokat szélsőséges szerveződések is kihasználják arra, hogy megosztottságot keltsenek Nagy-Britanniában, visszaélnek a brit liberális demokrácia biztosította szabadságjogokkal, köztük a szólásszabadsággal és a tiltakozáshoz fűződő joggal, antiszemita és muszlimellenes gyűlölködést szítva az utcákon és az egyetemeken.

Mindezen fejlemények közepette Nagy-Britannia válaszúthoz érkezett: a választáson arról kell dönteni, hogy ki vezesse az országot a következő veszélyes években – mondta a miniszterelnök.

A konzervatív kormányfő többször is élesen bírálta a legnagyobb ellenzéki erőt, a Munkáspártot, amely szerinte nem törődik Nagy-Britannia nemzetbiztonságával.

Kijelentette: mindezek alapján hisz abban, hogy a választáson a konzervatívok felülkerekednek, mivel ők jelentik a biztonságos jövőt az ország számára.

A legfrissebb támogatottsági adatok ugyanakkor nem támasztják alá a kormányfő derűlátását.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov 2072 választó bevonásával elvégzett új felmérése szerint a konzervatívok 30 százalékpontos hátrányban vannak: a 2010 óta kormányzó Konzervatív Pártra 18 százalék, a Munkáspártra 48 százalék szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat.