Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Robert Fico szlovák miniszterelnök az Európai Unió tagországai állam- és kormányfõinek rendkívüli csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. február 1-jén.
Hirdetés

„Nem lehet azt mondani, hogy minden a tervek szerint alakulna, de elmondhatjuk, hogy az (egészségi) állapota olyan mértékben javult, hogy már aktívan bekapcsolódott az e heti (EU) csúcsról, valamint a tíz nappal ezelőtt tartott informális találkozóról folytatott egyeztetésekbe is” – mondta Robert Kalinák, kinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A tárcavezető elmondta: az orvosok jelenleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kormányfő teljes mértékben el tudja látni munkafeladatait, bár az ellene elkövetett merényletnek – mint fogalmazott – „tartós következményei lesznek”. Robert Kalinák ez utóbbiról több konkrétumokat nem mondott.

Robert Fico a merénylet után először és eddig legutóbb három hete mutatkozott meg a nyilvánosság előtt egy, a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

Korábban írtuk