Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

„Először, még a hidegháború alatt a jelszó azt a szerepet szolgálta, hogy ezzel harcoljanak ki a homoszexuálisoknak egyenlő jogokat – és most még valóban az egyenlő jogokra gondolok, nem a többletjogokra, amelyekre ma szokás rámondani, hogy »egyenlőség« és »emancipáció« –, majd a 2010-es évek elején ezt a jelszót használták fel arra, hogy a gyermekek egészséges fejlődéséért aggódó szülőket nyugtassák meg olyan módon, hogy »nyugi, homokosnak csak születni lehet. Attól nem lesz homokos a fiad, hogy egy ilyen foglalkozáson részt vesz, csak elfogadóbb!« – szól a félrevezetés az LMBTQ-lobbi részéről a 80-as évek óta”, folytatja a portál szerzője.

A 888 cikke David Shor, a Civis Analytics adatelemző cég politikai adattudományi részlegének vezetőjének grafikonja alapján azt írja: Amerikában a szexuális felvilágosításon átesett korosztálynak már csak a 70 százaléka vallja magát heteroszexuálisnak.

Ez az arány ráadásul úgy jött ki, teszik hozzá, hogy a republikánus többségű államokat a jelenség többnyire elkerüli, hiszen ezekben az LMBTQ-felvilágosítás csak opcionális.

„Ez azt is jelenti, hogy

  • …vannak tagállamok, ahol már a lányoknak több mint fele tartozik valamelyik szexuális »kisebbségbe«, azaz többen vannak, mint ahányan egészséges »identitásúak« – már amennyiben lehet identitásnak nevezni a heteroszexualitást.
  • …vannak tagállamok, ahol már minden tizedik tinédzser fiú szeretne nővé válni, vagy már elgondolkozott rajta, hogy valójában rossz testbe született.
  • …a jelenség nemcsak azokat a tagállamokat kerüli el, ahol nincs iskolai felvilágosításba beépített genderideológia, hanem azokat a generációkat is elkerüli, amelyek még voltak annyira szerencsések, hogy nem kellett átesniük ilyesmin” – írja a 888.hu, hozzátéve, a homoszexuális propaganda hatására tehát a LMBTQ-lakosság aránya három év alatt duplájára, húsz év alatt nyolcszorosára nőtt.

A teljes cikk – benne beszédes grafikonokkal – itt olvasható.

Korábban írtuk