Theodor Stolojan, akit Traian Basescu államfő néhány nappal ezelőtt felkért az új román kormány megalakítására, bejelentette, hogy visszaadja megbízását az elnöknek. A visszalépés konkrét okairól a demokrata-liberális Párt (D-LP) politikusa nem nyilatkozott, de kijelentette: a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a D-LP által vasárnap este aláírt Partnerség Romániáért paktuma megkívánja, hogy a két koalíciós nagy párt elnöki szinten vállalja a két fő állami tisztséget: a D-LP a miniszterelnöki, az SZDP pedig a szenátusi elnöki posztot.

Stolojant alig néhány nappal ezelőtt kérte fel az államfő egy kormánykoalíció kialakítására. Vasárnap még úgy tűnt, hogy a román kormányalakítás ügye sínen van. Legalábbis erről látszott tanúskodni a paktum aláírása. A dokumentum elvileg a jövendő nagykoalíció programjának lesz az alapja. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már kész helyzetként könyvelte el, hogy ellenzékben marad.

Basescu azonnal nyilatkozatot készült adni a Cotroceni-palotából, de a televíziós kamerák hiába várták őt a mikrofon elé. Bejelentették, hogy az államfő a tervezettnél másfél órával később nyilatkozik. A NewsIn hírügynökség eközben jelentette, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester, a D-LP elnöke kapott megbízást a jövendő koalíció megalakítására.

Stolojan bejelentése bizonytalanságot és izgalmat keltett a parlament épületében, ahol az újonnan megválasztott képviselők és szenátorok hétfőn ültek először össze. Az ellenzékbe szorult Nemzeti-Liberális Párt (NLP) több politikusa, főként a még miniszterelnöki tisztségben lévő Calin Popescu Tariceanu pártelnök csak annyit mondott a kamerák előtt: a helyzet kezd bohózathoz hasonlítani.

(nol.hu)