Az öt halálos áldozat is ebből a megyéből való, Pechea, Draguseni, Costache Negri és Corod településeken vesztették életüket az áradásokban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Hirdetés

Catalin Predoiu belügyminiszter később pontosította a halottak számát. Mint közölte, az ítéletidőnek négy halálos áldozata van, akiknek holtestére házaikban vagy udvarukon találtak rá a hatóságok. A korábbi jelentés szerinti ötödik áldozatról kiderült, hogy két napja hunyt el, és holttestét elragadta az ár, ezért számolták az ítéletidő áldozatai közé a hatóságok.

Az IGSU tájékoztatása szerint az ítéletidő nyolc, zömében moldvai megye 19 települését érintette. Arges, Buzau, Neamt, Valcea, Vrancea, Bákó, Hunyad és Galac megyéből jelentettek károkat, több száz embert ki kellet menekíteni lakásából.

A heves esőzések Galac megyében okozták a legnagyobb kárt, innen kellett kimenekíteni a legtöbb embert a heves esőzések nyomán. A leginkább érintett Pechea településről 90 embert kellett evakuálni. A lezúduló víz házakat, tömbházakat, közintézményeket öntött el, több főút és megyei út vált járhatatlanná. A heves szél fákat, villanyoszlopokat döntött ki, gépkocsik rongálódtak meg a viharban.

Korábban írtuk

Galac megyében szombaton is gumicsónakokkal mentik az áradások miatt házaikban rekedt helyieket, mentőhelikopter is segédkezik.

Marcel Ciolacu kormányfő bejelentette: elhalasztja szombati programját, és Galac megyébe látogat, hogy a helyszínen tájékozódjon az áradások utáni helyzetről, a hatóságok által hozott intézkedésekről. A megyébe látogat Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelem vezetője és Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is.

Az egészségügyi minisztérium szombaton válságstábot hozott létre az áradások által leginkább sújtott Galac és Vaslui megye lakosainak ellátására, és közölte, hogy a gyerekeknek tetanusz és hepatitisz elleni oltást biztosítanak. Galac megyében 12 települést érintett az áradás, 255 személyt evakuáltak – közölte az IGSU.

Klaus Iohannis román államfő szombati nyilatkozatában részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Közölte: rövid távon a mentésre, közép és hosszú távon az áradás sújtotta térség újjáépítésére kell összpontosítani. Aláhúzta: a hasonló katasztrófák megelőzése érdekében erősíteni kell az infrastruktúrát, és az illetékes hatóságok azon képességét, hogy időben jelezni tudják az extrém időjárást, és megfelelően tudjanak rá reagálni.

Galac megye lakóit szombatra virradóra a Ro-Alert telefonos rendszeren keresztül riasztották, hogy hagyják el az áradásveszélyes helyeket, illetve készüljenek fel az esetleges evakuálásra. Az áradások utáni mentésben több mint 200 tűzoltó és katonák is segédkeznek.

Románia több megyéjében szombaton is heves esőzésekre figyelmeztet a román országos meteorológiai szolgálat (ANM). Botosani, Iasi és Vaslui megyében estig másodfokú, az ország északi részében elsőfokú riasztás van érvényben.