Két év után ismét a címlapokon szerepel a balkáni migrációs útvonal, miután egy népes migránscsapat erőszakkal próbált áttörni a boszniai–horvát határon. A röszkei összecsapásra emlékeztető támadást a bosnyák határőrök megállították ugyan, de a helyszínen azt tapasztaltuk, hogy még mindig nagy a káosz. A határközeli városokat teljesen elárasztották a folyamatosan érkező bevándorlók, akik egyet akarnak: továbbjutni bármi áron.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hosszú idő után a múlt héten ismét a balkáni útvonalra figyelt a világ, miután a boszniai–horvát határon zavargás tört ki, majd a maljevaci határátkelőnél a migránsok megrohamozták a rendőrsorfalat.

A támadást visszaverték, sőt, mára – fokozott rendőri készültség mellett – újra megnyitották az átkelőt, mi a biztonság kedvéért mégis egy, az eseményektől távol eső határállomáson lépünk át Bosznia-Hercegovinába. Az ország északkeleti területei érintetlenek, tömeges migrációval először Bihács közelében találkozunk. A határhoz közel eső nagyváros annyira megtelt, hogy a hivatalos befogadó központon kívül több rögtönzött sátortábort is felhúztak a migránsok, sokan az utcákon élnek, a látvány a 2015-ös Keleti pályaudvarra hasonlít.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Balkáni helyett mecsetút

A telítettség nem meglepő. Tavasz óta folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy romlik a helyzet a nyugat-balkáni országban, amelyen az év eleje óta több mint húszezer migráns próbált áthaladni. A megnövekedett forgalomnak az az oka, hogy Bosznia-Hercegovina része lett a mecsetútnak is nevezett migrációs útvonalnak, amely azután nyílt meg, hogy először Magyarország, majd Macedónia lezárta határait, végül az EU–Törökország-megállapodás teljesen felszámolta az eredeti balkáni útvonalat. A migránsok azóta Görögországból Albánián, Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán haladnak keresztül, innen pedig Horvátországon és Szlovénián keresztül jutnak el Nyugat-Európába.

Csakhogy e két utóbbi ország mostanában elkezdte komolyan venni a feltartóztatásukat. A horvát–szlovén határon eleve megnehezíti az illegális határátlépők dolgát a sodrása miatt veszélyes Kolpa folyó, ráadásul a túloldalon gyorstelepítésű drót­akadály is húzódik. És mivel a horvátok sem akarják, hogy náluk torlódjanak fel a migránsok, ezért zárták soraikat a határon

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Nem véletlen, hogy a migránsok éppen a maljevaci határátkelőnél próbálnak horvát területre jutni. Egyrészt innen tudják a leggyorsabban elérni a schengeni határt, másrészt a két ország között természetes határzárat képez az Una és a Száva folyó, valamint az átjárhatatlan hegyvonulatok. Itt viszont zöldhatár van, bokros, szántóföldes terület, a legkönnyebben itt tudnak átszökni – mutat rá Hordósi Dániel, a horvátországi Hercegszőlősi járás önkormányzati képviselője.

A természetes akadályok mellett a bosnyák–horvát zöldhatáron ott vannak a húsz évvel ezelőtti háború alatt telepített taposóaknák is, így kellően tapasztalt helyi embercsempész híján maradnak a hivatalos határátkelők, amelyeket viszont komoly rendőri erők őriznek. A migránsok már nyáron arra panaszkodtak, hogy csapdába estek a bosnyák határon. Bár az embercsempészek gőzerővel dolgoznak, egyre nagyobb a tumultus a határ menti településeken, közel ötezer migráns várja itt, hogy tovább tudjon haladni. És ha mindez nem lenne elég, Szerbia felől is érkezhetnek ennyien, Görögország irányából pedig közel hatvanötezren.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Sátortáborok a turistaközpontban

– Horvátországban többnyire egyetértés van a migráció elutasításában, ezen az állásponton van a közvélemény és a média is, olyannyira, hogy még a baloldali lapok sem lelkesednek a bevándorlókért – tudjuk meg Hordósi Dánieltől. Aki örül, hogy legalább a magyarlakta területeket elkerülik a migránsok, csak egy-egy kisebb csoportot fognak el a zöldhatár környékén.
A határ boszniai oldalán már jóval nagyobb a felfordulás. Az útvonalat, legalábbis a Bosznia-Hercegovináig tartó szakaszát nem véletlenül nevezik mecsetútnak: a tranzitországokat kisebb-nagyobb mértékben muszlimok lakják, a mecsetekben pedig segítséget kaphatnak a szintén muzulmán bevándorlók. Ezt mi magunk is láthattuk, Bihács egyik legrégebbi, török hódoltság kori mecsetjének kertjében migránsok üldögélnek, ilyen épületekből pedig bőven akad a városban: körbenézve legalább nyolc minaretet számoltunk össze, és a környező településekre, még a kis hegyi falvakba is jut legalább egy-egy.

A közös vallás okán az itt élők jelentős többsége – még a kényelmetlenségekkel együtt is – elfogadó a migránsok iránt. Noha a hivatalos statisztikákból kiderül, egyre több a lopás és a betörés, a helyi trafikos mégis azt mondja, semmi baj nincs a bevándorlókkal. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a kioszk forgalmát alaposan fellendítik a migránsok, akik szinte minden napszakban sorban állnak cigarettáért és energiaitalért.

A Velika Kladusa-i vállalkozóknak ugyanakkor savanyú a szőlő, jó részük ugyanis napi rendszerességgel ingázik a határon, így tönkreteszi az üzletüket, ha a migránsok miatt le van zárva az átkelő. Ezért, hittestvérek ide vagy oda, a helyi Vállalkozók Egyesülete még anyagi támogatást is felajánlott a határ mellett táborozó migránsoknak, hogy máshova menjenek.

– Megértjük őket, de Horvátország világossá tette, hogy nincs átjárás, sem határnyitás, míg itt vannak – panaszkodott korábban egy horvát lapnak Ibrahim Djedovic, az egyesület elnöke.

A bihácsiak is jelentős bevételtől esnek el a feltorlódott migránstömeg miatt, ugyanis a város, kihasználva remek adottságait, az elmúlt években népszerű turistacélponttá vált. Hotelek, vendégházak épültek, és magánházakban is sokan álltak rá a szobakiadásra. A migránsok miatt azonban a város most korántsem vonzó úti cél, akad olyan vendégház is, amely szemlátomást nemrég készülhetett el, ám a menekültek sátortábora szinte teljesen körbeveszi, ezért a tulajdonos kénytelen volt bezárni.

A politikusok is érzik, hogy baj van. Suhret Fazlic, Bihács polgármestere humanitárius és biztonsági problémákról beszélt, Dragan Mektic védelmi miniszter pedig az Európai Unióhoz fordult segítségért, mondván: a migránsok nem a Nyugat-Balkán vagy Bosznia-Herce­govina gondjai, hanem az Európai Unióé. Szóba került már a keleti határok lezárása is, erre közel tízezer katonát mozgósítana a kormány, ám ez mindeddig nem történt meg. A boszniai hatóságok ehelyett inkább szomszédjaikra mutogatnak, szerintük ugyanis a szerb és a montenegrói rendőröknek kellene megállítani a migránsokat. Montenegróban viszont úgy látják, az albánok azok, akik nem védik kellő eréllyel a határaikat. A bevándorlók eközben kisebb-nagyobb csoportban haladnak országról országra, míg végül megfogja őket a horvát határ, és jön a vég nélküli sátorozás Boszniában, vagy a kísérlet az áttörésre.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Jól szervezett csapatok

Bihácson, a belvároshoz közel, a focipályával és egy impozáns méretű mecsettel szemben terül el a migránsok rögtönzött tábora. A hegyoldalban álló romos épületet még a nyáron belakták a korábban érkezők, mostanra viszont az egész erdőt elfoglalták a sátorozók, akik jobb híján nejlonnal próbálnak védekezni az eső ellen.

Leereszkedünk a táborba, de nehezen tudunk szóba elegyedni a menekültekkel. Többségük gyanakvó, és amint észreveszik a fényképezőgépet, odébbállnak. Egy népesebb csoport végül közlékenyebbnek bizonyul. A társaság jórészt fiatal férfiakból áll, egy-két középkorút látunk közöttük. Beszélni csak azután kezdenek, miután hangadójuk, egy húsz év körüli srác elmondta a jól ismert szöveget, miszerint Szíriából érkeztek a háború elől, amihez aztán a többiek is igazodnak. Származásukról többet nem akarnak elárulni, miközben folyamatosan aggódnak amiatt, hogy rejtett kamera van nálunk. Miután cigarettával kínáljuk őket, közlékenyebbek lesznek, arról például szívesen beszélnek, hogy mi az úti céljuk: többségük Németországba tart, de szép számmal akadnak olyanok is, akik Olaszország felé vennék az irányt. Néhányan Hollandiába vagy a skandináv országokba mennének, az azonban közös bennük, hogy a továbbjutáshoz először a lezárt horvát határt kell leküzdeniük, addig mindenképp együtt akarnak maradni. A csapat jó része Montenegró felől érkezett, de olyan is akad, aki már régóta itt van, és többször megpróbált továbbmenni, ám vagy a határról pattant vissza, vagy Horvátország belső területén fogták el.

– Nagyon keményen őrzik a határt, lehetetlen átjutni – mondja rezignáltan egy magát Ahmednek nevező férfi. Ugyanakkor azt is megjegyzi, ő csak addig akar Európában maradni, amíg otthon rendeződik a helyzet, mivel eszében sincs örökre elszakadni a családjától. – Hát élet ez? – mutat körbe a szeméttel teli, sáros erdőben.

Mások viszont egyértelműen kijelentik, sosem fogják elhagyni Európát, bármi legyen is, tovább fognak haladni. Belemelegednek a beszélgetésbe, végül többen is elmondják, hogy a jobb megélhetés miatt keltek útra. Egyikük kiböki, hogy két­ezer-ötszáz euróba került az út, ám arról már hiába faggatjuk, hogy honnan volt rá pénze, vagy hogy kinek fizetett.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Olyan menekültek is vannak szép számmal, akik nem akarnak beköltözni a táborba, így a város utcáin éjszakáznak. Akik egyedül vannak, szívesebben beszélnek magukról. Bihács elegáns sétálóutcáján egy palesztin férfival találkozunk, aki arról beszél, megjárta már Egyiptomot is, onnan jött Európába, de itt nagyon fázik, így amint lehet, tovább­áll Olaszországba.

A táborlakók viszont jól szervezettek, szemlátomást kioktatták őket, hogyan viszonyuljanak az újságírókhoz. A határ elleni roham sem volt véletlenszerű, egy iráni migráns szervezte a megmozdulást, aki Velika Kladusában és Bihácson is megfordult előtte toborozni a migránsok között. Zoran Nicen, a horvát határőrség elöljárója úgy nyilatkozott, Horvátországban jól ismerik az iráni szervezőt, mivel többször előállították már embercsempészet miatt. A tiszt szerint összehangolt akció történt, szerb és a boszniai migránsközpontokban azt terjesztették, hogy Horvátország beengedi az illegális bevándorlókat az országba, ahonnan továbbmehetnek Nyugat-Európába.

A szervezettség kézzelfogható jeleivel mi is gyakran találkozunk. Amikor a táborról akarunk fotókat készíteni, hirtelen előkerül egy biztonsági őr, aki azt követeli, töröljük ki a menekültekről készített fotókat, különben hívja a rendőrséget, arról viszont semmit nem akar mondani, hogy kinek a megbízásából őrzi a tábort. Nyüzsögnek a civil szervezetek aktivistái is, noha ebben a táborban csak férfiakat láttunk, mégis a Save the Children emberei sürögnek-forognak közöttük.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Puskaporos hordó

Migránsokon kívül választási plakátokból látni még sokat az országban. Nemrég, október 7-én voltak ugyanis az általános választások, amelyen a korábbi szokásoknak megfelelően a háromtagú kollektív államelnökség bosnyák, szerb és horvát tagjára voksolhattak az emberek. Csakhogy az idei választási kampányban a jól ismert nacionalista felhangú üzenetek mellett megjelent, sőt központi helyre került a migráció is. Milorad Dodik, aki a voksok ötvenöt százalékát begyűjtve a kollektív elnökség szerb tagja lett, a kampány során kijelentette, nem engedélyezi menekülteket befogadó központok működtetését szerb területen. Azt is szóvá tette, hogy szerinte a bosnyák vezetőknek nagyon is kapóra jön a rengeteg muszlim bevándorló, akikkel megváltozhat az ország demográfiai összetétele, hogy így ők irányíthassák az egész országot. Dodik elnök az év elején azt is bejelentette, hogy kétezer-ötszáz automata fegyverrel erősítik meg a szerb rendőrséget, illetve létrehoznak egy terrorizmus elleni képzési központot a Szerb Köztársaság fővárosa, Banja Luka közelében.

Kampányfogás vagy sem, a szerbeknek van okuk az aggodalomra, a hatóságok szerint ugyanis több terroristacselekmény is történt már errefelé. Három éve például a zvorniki rendőrkapitányságot támadta meg automata fegyverével egy külföldről hazatérő boszniai muszlim, a tűzharcban egy rendőr az életét vesztette. Mindennek következtében ugyanakkor hasonló lépésre szánták el magukat azok is, akik rossz emlékeket őriznek a szerb fegyverekkel kapcsolatban: a bosnyák–horvát föderációhoz tartozó kantonok is elkezdtek puskákat vásárolni, ami semmiképp sem jó jel ebben az instabil térségben.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A migránsokért egyébként a horvátok sem lelkesednek. Amikor a központi kormány májusban úgy döntött, a Szarajevóban összegyűlt menekülteket a horvát területen lévő salakovaci menekültközpontba szállítja, a helyi rendőrség megpróbálta megakadályozni. Egy időre feltartóztatták a migránsok buszait, kisebb politikai válságot okozva.

Mindeközben a bosnyák országrész látványosan fejlődik: Una-Sana kantonban egyre-másra bújnak ki a földből impozáns irodaházak, a mecsetek többsége vadonatúj, és az úthálózat sem hagy maga után kívánnivalót. Persze mindez nem a dübörgő gazdaság, hanem Szaúd-Arábia támogatásának a kézzelfogható eredménye: a gazdag olajmonarchia évek óta fektet be eurómilliárdokat boszniai fejlesztésekbe. A bosnyákok gyarapodását viszont ma már mind a szerbek, mind a horvátok növekvő aggodalommal figyelik, és nem minden ok nélkül. Bihács lakosságának 1991-ben még csak 60 százaléka volt bosnyák, ami mára a helyiek szerint 80 százalék fölé nőtt. Ebbe az amúgy is feszült légkörbe robbantak be most a migránsok, akiknek a téli szállására, hosszú távú ellátására viszont nincs pénze az országnak. Így ha rövid időn belül nem sikerül megszervezni a határvédelmet, a tömeges migráció könnyen lehet a balkáni puskaporos hordónak az égő kanóca, és kitör a káosz egy jelentős tranzitországban, a magyar határtól mindössze egy ugrásra.