Rovancs kell ide!

– Milyennek látta az EU pénzügyi rendszerét, és mit várt a jövőtől ennek tükrében, amikor még PHARE-miniszter volt 1998 és 2002 között?

– A Magyarország uniós felkészüléséhez szükséges projektek lebonyolítását kellett kezdeményezzem és ellenőrizzem. Nekem ez a munka annyi tudást és tapasztalatot nyújtott, mint három egyetem. Életem egyik legjobb időszaka volt, tele komoly szakmai feladatokkal, kihívásokkal. A bankszektorból érkeztem, tehát hamar átláttam az uniós pénzügyi rendszert. Elvi és gyakorlati értelemben is mindent rendben lévőnek találtam. Az Európai Unió akkor még úgy tekintett magára, mint tizenöt ország gazdasági közösségére, nem pedig úgy, mint egy erősen központosított államra. Közös piac volt. Tetszett. Jó volna, ha ma is csak az volna. De ami erre aztán mindenféle jogalap és a tagországok akarata, illetve szavazatai nélkül ráépült, az nagyon ellenemre van. Gondolatban sokszor keresem is az ajtót, ami kifelé vezetne innen.

– Kifelé? A balliberális tábor szerint az EU nélkül nincs élet, az EU pénzei tartják életben Magyarországot…

– Ordas hazugság. Tisztelem a baloldali értékeket, de az ellenzék nem baloldali, hanem nemzetellenes. Nagyra tartom a Willy Brandt, Gerhard Schröder, Helmut Schmidt képviselte tradicionális német baloldali eszmeiséget, amúgy ők találták ki a modern kori német–orosz együttműködést is, amit ugyancsak baloldali értékként értelmeztek. Ma egy sor dehumanizáló jelenséget neveznek az unióban európai értéknek, olyat, ami tulajdonképpen aberráció. Kérdem, ki hatalmazta fel az eurobürokratákat, hogy ezt tegyék? Esetleg népszavazás vagy valamilyen kérdőíves konzultáció döntött róla? Dehogy! Direktívákban utasítgatják a tagállamokat, hogy ezeket a romboló eszméket tegyék be az alkotmányukba, törvényi rendszerükbe. Hellyel-közzel mindenki behajlította a derekát, hogy működhessen az unió közös piac jellegű gazdasága. Még a magyarok és a lengyelek is, egy-két nemszeretem tételt kénytelenek voltunk elfogadni.

– Nemcsak a dehumanizáló tételek a fontosak, de megteremtették a politikai zsarolás rendszerét is. Vagyis ideológiai, politikai tételek elfogadásához kötik immár a kifizetéseket… Megengedi ezt az unió alapszerződése?

– Ezek már mind túlmutatnak az elfogadott szabályrendszeren. Ezt a kódexet egyébként csak a megadott úton és módon, konszenzussal lehetne megváltoztatni. Egyetlen eurobürokrata se babrálhatna a szabályrendszer körül, de az Európai Parlament sem. A változtatáshoz kizárólag a kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanácsnak van joga. Csakhogy a brüsszeli bürokraták eleve úgy működtetnek egy sor dolgot és mechanizmust, hogy az ne kerüljön a tanács elé. Pontosan tudják, hogy vannak kezdeményezések, amelyek ott biztosan megbuknának. A bürokraták egyébként óriási nyomást gyakorolnak azokra a tagországokra és politikusokra, amelyek-akik ezt a demokráciadeficitet nem akarják elfogadni. Napról napra nagyobb a deficitlufi, de valamiért senki sem akarja vagy merészeli kiszúrni. És ha valaki mégis elővesz egy gombostűt, akkor azt diktátornak nevezik, fasisztázzák, Pu­tyin-barátozzák.

– Magyarország kiszúrná a lufit soros elnöksége idején? Van hozzá elég ereje?

– Ehhez nincsen. De a folyamat elindításához van. Nincs mese, elnökök leszünk. A tanács határozta meg az elnökök sorrendjét, ez megváltoztathatatlan, Magyarország következik. Az már más kérdés, hogy a sorrend szerint a szintén sokat gyötört lengyelek követnek bennünket. Olyan ez az eurobürokratáknak, mint ablakos tótnak a hanyatt esés, küzdenek is ellene kézzel-lábbal. Igaz, a lengyel hozzáállás tekintetében sokat számítanak majd az ottani őszi parlamenti választások.

– Mitől olyan félelmetes egy soros elnök?

– Az ő dolga az, hogy témákat tegyen az asztalra. Ilyen például az euró jövője. Vagy az unió működési zavarai. Én a magyar elnökség helyében elrendelném az EU teljes és átfogó pénzügyi rovancsát. Kifizetések, befizetések, jogcímek, jogosultságok, ki mire adott utasítást és milyen jogi alapon… Ezért nem kívánatos Magyarország elnöksége.

– Világos, de akkor azt is meg kellene kérdezni, hogy ki döntött és miféle jogosultsággal a magyar és a lengyel kifizetések visszatartásáról…

– Arra én is kíváncsi vagyok. A visszatartásról ugyanis még az Európai Tanács sem dönthetne, mert nincs olyan befejezett eljárás Magyarország ellen, amelynek egy visszatartásról szóló határozat lehetne a végeredménye. Tehát ez megint egy súlyos, a demokráciadeficit körébe tartozó, ma még meg nem személyesített döntés. Erre a kérdésre is választ adhatna az uniós költségvetés rovancsolása.

– Ma már ugyanez a magyarokkal szembeni önkény hatja át az unió egész pénzügyi rendszerét?

– Azt, hogy mekkora a fejetlenség és mennyi a trükk ebben a rendszerben, csak a már említett rovancs mutatná meg. Azaz egy teljes körű leltár és vizsgálat, a részterületek felelőseinek megvallatásával. Elvileg adott az unió pénzügyi rendje. Egy ilyen vizsgálat egyébként teljesen politikamentes, szakmai eljárás. Úgy hívják, hogy audit. Pénzügyi audit. Ami persze a büntetőjog kategóriáját is súrolhatja.

– Mi jellemzi ezt az uniós pénzügyi rendet?

– Hétéves ciklusokból áll az unió költségvetése. Az illetékesek megpróbálják felmérni, hogy mekkora összeg gyűlik össze a tagállamok befizetéseiből. A befizetés mértéke az államok GNI-értékének 1,3 százalékáig mehet föl. Majd mindebből lebontják az éves költségvetéseket, amikbe berovatolják a kifizetni való pénzeket. Nincs itt olyan baj, hogy ne volna készen a szervezeti és működési rend, és az illetékeseknek tanácstalankodniuk kellene. Kész a terv, kimennek a pályázatok, megszületnek a győztesek, a magyar állam előfinanszírozza a projektet, majd beküldi a számlákat, és az unió pedig utalgat.

– Mivel és mennyivel tartozik most az unió Magyarországnak?

– Még csurrant-cseppent bizonyos pénzeket a 2020-ig terjedő időszak elfogadott projektjeiből ez év végégig. De nem állították le a közös agrárpolitika földalapú kifizetéseit sem. Ez hektáronként átlagban hetvenezer forint, ami úgy 2,8 millió forintra jön ki évente egy negyvenhektáros gazdának. A lengyeleket, akiknél nemcsak fontos a mezőgazdaság, de nagy tekintélye is van, most azzal fenyegetik, hogy visszatartják ezeket a pénzeket is. A többit, vagyis a magyarok által benyújtott nemzeti fejlesztési terv programjaihoz kötött összegeket pedig vagy fizetik, vagy nem. A régi programokat igen, az újakat viszont még meg sem nyitották.

– Igen, de Magyarország esetében a felzárkóztatási és a helyreállítási alap visszatartott pénzei kerültek fókuszba. Ezekkel mi a helyzet?

– Egyfelől van itt egy hétmilliárd eurós összeg, másfelől lenne még egy nyolcmilliárd eurós hitel is, amit a kormány azért venne igénybe, mert kedvezőek a feltételei. Ez a 15 milliárd euró eleve hiányzik a magyar büdzséből, aztán jött az energiaár-emelkedés, az infláció és a többi megpróbáltatás. Látszik is a 2023-as év pénzügyi számain. Hiányzik ez a pénz azért is, mert a magyar kormány már beélesítette, illetve előfinanszírozta a 2027-ig tartó programok jó részét.

– Az EU visszatart, a magyar állam viszont befizet. Eléggé aszimmetrikus viszony…

– Igen, úgy 600 milliárd forint körüli összeget fizetünk be. És ehhez jön még a vámbevételeink pénze. Az árut, ami a mi határunkon lép be az Európai Unióba, Magyarország vámolja le, és a szabályoknak megfelelően megtarthatja a vámpénz 20 százalékát. Na most, a Belgrád–Budapest-vasútvonal legalább három héttel lerövidítené például a Kínából érkező áruk útját, és ezzel Rotterdam, Hamburg vagy Amszterdam, ezek a hatalmas kikötők sokat veszítenének. Az ő éves vámbevételük 15-20 milliárd euró között mozog. Ezért támadják több irányból is a Belgrád–Budapest vonalat. Olyan, úgynevezett szakértők is színre léptek a kérdésben, mint Szél Bernadett vagy Hadházy Ákos.

– Úgy tudni, eddig 70 milliárd eurót adott Brüsszel Ukrajnának. De itt van az új, 50 milliárdos támogatási összeg is. Ukrajna az unió kitartottja lett?

– Ebből kikövetkeztethetjük, hogy meddig akarja üzemeltetni a háborút a globális magánhatalom. Az 50 milliárd ugyanis 12,5 milliárd euró évente, tehát még négy évre tervezik az öldöklést. Brüsszel ebben az évben már betett 18 milliárdot az ukrán költségvetésbe, hogy Kijev legalább alapjáraton elketyegtesse valahogy az országot. Ebben az összegben nincsenek benne a fegyverek, a hadianyag-szállítások, a kiképzések és egyebek költségei. Az egy másik tétel. Amúgy az EU azzal számol, hogy még négy évig pénzügyi lélegeztetőn kell tartania Ukrajnát. Ha lesz háború, ha nem, akkor is, és a 2027–2034 közötti költségvetési szakaszban már csupán Ukrajna kapna pénzt, mindenki más csak befizetne. Arról beszélnek Brüsszelben, hogy a gáztartalékokat is Ukrajnában kell majd létrehozni. Ha így lesz, Ukrajna de facto az EU tagjává válik, tehát adott lesz az indok, hogy meg kell védeni és támogatni kell, minden erővel.

– Magyarországnak nem ad pénzt Brüsszel, ellenben újabb 50 milliárd eurót juttat Ukrajnának. Nem megalázó ez?

– Ne higgyük, hogy a lengyel és a magyar pénzek visszatartása pusztán cinikus zsarolás vagy büntetés volna. Ezeket az összegeket már betették az ukrán segélycsomagba. Brüsszel költekezik, majd jelzi, hogy üresedik az uniós kassza. Pedig nem szabadna üresednie, mert az unió ezt az évet leszámítva tetszetős gazdasági fejlődést produkált.

– Most 18,3 milliárd eurót követel az Európai Bizottság az üresedő kasszára hivatkozva. Megint csak elmaradt a szavazás?

– Persze. Ehhez legalább 2-3 tizedszázalékkal emelni kell a tagállami befizetéseket. Ez már sok a németeknek is. Christian Lindner pénzügyminiszter jelezte is, hogy Németország nem teljesíti a követelést. Persze, majd meghajlítják őket.

– Úgy tudni, a háború kezdete óta 70 milliárd eurót költött az unió Ukrajnára. Ki utasítja Brüsszelt erre az adakozásra?

– Egy ócska birodalmi kísérlet alanya lett Magyarország és Lengyelország. Az unió rajtunk készíti elő azt az állapotot, amikor egyetlen tagállamának sem fizet semmit. Már rég megvan erre a globális pénzügyi magánhatalom terve. Legyengíteni Oroszországot, netán megbuktatni Putyint és egy új Jelcinre cserélni, ezzel pedig rátenyerelni Oroszország javaira. Ez a maximalizált cél. A minimalizált pedig az, hogy amennyit csak lehet, elvenni Ukrajnától. Már 17 millió hektárnyi termőföldet vásároltak fel belőle. De micsoda termőföldet! Negyven aranykoronás területeket, elképesztő termőértékkel. Ismeretlen tulajdonú társaságokról van szó. Az akció része az idei gabonaválság is. Egyrészt meg akarták fertőzni a magyar, a lengyel és általában a kelet-európai gabonaállományt, másrészt pedig itt akarták eladni az amerikai gabonát, ukrán zászló alatt.

– Önök azt mondták Háttérkép című műsorukban, hogy a tíz legnagyobb ukrajnai gabonatermelő között egyetlen ukrán van csupán…

– Az is csak véletlenül keveredett oda. Nem olyan nagy újdonság mindaz, ami történik. A Barack Obama által kezdeményezett TTIP, vagyis az amerikai és európai uniós szabadkereskedelmi szerződés mögött is az az elképzelés állt, hogy a magánhatalom nagy agrárcégei olcsó, genetikailag módosított termékeket állítanak elő Ukrajnában, és ezekkel lesöprik a pályáról az uniós gazdákat. Azaz a parasztokat, akiknek még helyén van az eszük. Annak idején mindezt megakadályozta egy általam is aláírt európai kezdeményezés. Most újra elővette a tervet a magánhatalom.

– Az unió azt követeli, hogy Magyarország szüntesse meg a rezsitámogatást. Azaz vágja meg alaposan saját társadalmát. De fizessen minden be nem fogadott idegenért 8 millió forintot.

– A rezsitámogatás eltörlése a nagy energiaszolgáltatók hasznát növelné. A kezdeményezéssel a Mol külföldi részvényesei is egyetértenek természetesen. A migránsok, a kötelező kvóta… Ez megint egy abszolút törvényen kívüli helyzet. Ugyanis senki sem változtatta meg a schengeni egyezményt. Magyarország pedig pont az egyezmény szellemében emelt kerítést déli határán 2015-ben. Eddig 600 milliárd forintot költöttünk az ország-, illetve a schengeni határ védelmére, az unió viszont szinte semmivel sem járult hozzá ehhez. Befogadunk menekülteket. Ám megnézzük, ki szeretne ide belépni. De se papír, se semmi.

– Megtalálta már azt a bizonyos kivezető ajtót?

– Nem kapkodom. Követem Deák Ferencet, aki realista volt. Látta, hogy nem tudunk megszabadulni a Habsburgoktól, ezért passzív rezisztenciát hirdetett. Vagyis felszólította a magyarokat, hogy szabotáljanak el minden központi intézkedést, húzzák az időt. Ha ezt most is megtennénk a lengyelekkel együtt, Brüsszel megbolondulna. Két évtizedbe tellett, amíg Deák meghajlította a Habsburgok derekát. De neki sem volt más fegyvere.

– Az azért sejthető, hogy a német nagyipar titokban védőernyőt tart Magyarország fölé. De miért nem lépnek a nyilvánosság elé hazánkkal kapcsolatosan e nagyipar prominensei?

– Szerintem féltik az életüket.

– ???

– Nem tréfálok. A német bankszektor vezetői közül 1977-ben megölték azt a Jürgen Pontot, 1986-ban Karl Heinz Beckurtsot, 1989-ben pedig Alfred Herrhausent, akik formálni akartak a nemzetközi pénzügyi rendszeren. Herrhausen például a volt szocialista országok hitelfizetési halasztásait, tartozásaik mérséklését javasolta. A RAF, vagyis a Vörös Hadsereg Frakció nevű szélsőbalos terrorszervezet őt is megölte. Na de ki küldte oda a RAF-ot? Nem vitték végig a nyomozásokat a hatóságok, sosem kaptunk választ a kérdéseinkre.