A nemzetgyűlés már január 30-án megszavazta a szöveget.

Hirdetés

A tényleges alkotmánymódosításról a két ház együttes ülésén, a Versailles-ban ülésező kongresszuson hétfőn szavazhat – jelezte szerda este Emmanuel Macron államfő az X-en.

„A Nemzetgyűlés után a Szenátus is döntő lépést tett, amelyet üdvözlök. A végszavazásra március 4-re hívom össze a parlamentet a kongresszusban”

– írta az elnök.

Bár a szöveg megfogalmazása a „szavatolt szabadságot” illetően a jobboldal részéről ellenérzést váltott ki, a felsőházban többségben lévő jobboldali és centrista szenátorok 267 igennel ötven nem ellenében változtatás nélkül elfogadták a Nemzetgyűlésben megszavazott változatot.

Korábban írtuk

A szenátusi vita megnyitójában Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter történelmi napnak nevezte a mait, amely Franciaországot „a világ első olyan országává teszi, amely alkotmányában védi a nők szabadságát ahhoz, hogy saját testük felett rendelkezhessenek”.

Emmanuel Macron elnök 2023. március 8-án kötelezettséget vállalt arra, hogy a terhességmegszakítás jogát beiktatja az alkotmányba, miután az amerikai alkotmánybíróság döntése, amely megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, aggodalmat váltott ki Franciaországban.