Salisbury sötét árnya

Közeledik az újabb amerikai szankciók bevezetése. Így aztán aligha meglepő, hogy ismét felpörgött a Szkripal-ügy körül folyó információs háború. Még egy könyv is megjelent a britekhez átállt kém életéről. Sőt, jól időzítve újabb orosz ügynökök nevét hozták nyilvánosságra. Moszkva eközben azért ideges, mert az MI6 egyre pontosabb értesüléseket kap az orosz titkosszolgálatok köreiből. Ezekben a napokban Salisbury sötét árnya vetül a világra. Akárcsak a hidegháború idején, folyik a találgatás.

Bűnügyi szakértők vizsgálódnak Szergej Szkripal korábbi orosz kettős ügynök mérgezése ügyében a dél-angliai Salisburyben. Fotó: MTI/EPA

Amikor a BBC újságírójának a fejében évekkel ezelőtt megszületett az Oroszország és a Nyugat között dúló kémháborúról szóló könyv ötlete, még nem gondolhatta, hogy annak főhősévé egyik forrása válik. Mark Urban szándéka az volt, hogy a könyv a 2010-ben az Egyesült Államokban lebuktatott orosz kémhálózat tíz tagjának és a velük kicserélt négy, szintén lebukott és oroszországi börtönben ülő kettős ügynöknek a történetén keresztül mutatja be a titkosszolgálatok között ki­éleződött szembenállást. Éppen ezért még 2017 nyarán kapcsolatba került a 2010-ig a GRU, majd a GU rövidítést használó orosz katonai hírszerzés egykori ezredesével, a már említett kémcsere keretében Angliába került 66 éves Szergej Szkripallal. Aztán idén márciusban a délnyugat-angliai Salisburyben élő Szkripalt és lányát megmérgezték, így az élet átírta Urban terveit. Az október 4-én megjelent könyv (The Skripal Files) középpontjába a kettős ügynök került. Szkripal sokat mesélt az életéről, és a szerző láthatóan hozzájutott más forrásokhoz is.

A történetből egy klasszikus szovjet-orosz kém alakja bontakozik ki. Ahogy a szerző fogalmaz, az egykori kettős ügynök megmaradt szovjetnek. Szkripal a titkosszolgálatok munkatársainak többségéhez hasonlóan tragédiaként élte meg a Szovjetunió szétesését, és idegenkedve fogadta az 1991 után bekövetkező változásokat. Az új hatalomra nem esküdött fel, és 1992-ben kérte is a leszerelését, sikertelenül. A GRU vezetése mintegy kompromisszumként diplomáciai fedésben Spanyolországba küldte dolgozni.

Az MI6 itt környékezte meg, a brit titkosszolgálattal azonban csak a hároméves kiküldetés végén, 1996-ban kezdett együttműködni. Szergej Szkripalban ekkorra megérett az elhatározás, szakítani akart mind a szolgálatokkal, mind pedig Oroszországgal. Spanyolországban képzelte el a jövőjét, hotelt akart építeni Malagában. Ekkor jött az MI6 ajánlata. Szkripal azzal a feltétellel bele is egyezett az együttműködésbe, hogy a britek segítenek neki új életet kezdeni. A brit felderítésnek azonban más tervei voltak vele. Azt akarták, hogy térjen haza, a GRU-ban építse tovább a karrierjét, és így folytassák az együttműködést. Szergej Szkripal ezt visszautasította, és Moszkvába visszaérkezve megszakadt az éppen kibontakozó együttműködés.

A Szkripal-ügy miatt Oroszország kiutasított 60 amerikai diplomatát, és bezáratta a szentpétervári amerikai főkonzulátust. Fotó: MTI/EPA

Néhány hónap múlva azonban meggondolta magát, és a GRU munkatársaként nem keveset kockáztatva, személyesen vette fel a kapcsolatot a britek összekötőjével. Azt ajánlotta, hogy tekintettel a helyzetre, a feleségén keresztül juttatja el hozzájuk a titkos információkat. Amikor például a neje a lányával Spanyolországba ment nyaralni, egy könyvet nyomott a kezébe, hogy azt adja majd ajándékba közös ismerősüknek. A könyv lapjai azonban láthatatlan tintával írt titkos információkat rejtettek. Szkripal szerint erről a felesége nem tudott semmit. Ez azonban már csak azért sem hihető, mert a „családi barát” egy köteg bankjeggyel hálálta meg az ajándékot. Nyugdíjba vonulása után az ezredes úgy gondolta, hogy már személyesen is találkozhat az összekötőjével. Urban megjegyzi, hogy Szergej Szkripal meglehetősen olcsón adta el magát, hiszen háromezer dollárt kapott egy adag információért, így az évek során összesen 90 ezer dollárt keresett.

Mark Urban az élet forgatókönyvét követve, a Salisburyben történtekhez is szolgál adalékokkal, annak ellenére, hogy a mérgezés után Szkripal már elhárította a találkozást. Kitér például arra, hogy miként jutott a novicsok (újonc) idegméreg Nyugatra. Mint írja, a német titkosszolgálatnak a 90-es évek végén sikerült kimenekítenie egy olyan embert, aki részt vett a vegyi fegyver kifejlesztésében, és ő vitt magával mintát. Addig Mark Urban szerint a nyugati szolgálatoknak ilyenjük nem volt. Ez azonban már azért sem hihető, mert a 90-es évek közepén, amerikai pénzen és felügyelettel semmisítették meg a novicsokkészleteket.

Az ezredes erről nem beszélt, de Mark Urban azt is megemlíti, hogy Szergej Szkripal már Angliából kapcsolatban volt az ukrán titkosszolgálatokkal. Mint ahogy az is kiderült, hogy az elmúlt években a spanyol, a cseh és az észt szolgálatokkal is együttműködött. A könyv az eredetileg vizsgált 2010-es kémcsere résztvevőiről is érdekes részleteket tár fel. Így cáfolja azt a még 2016-ban az orosz Interfax hírügynökség által szerinte tudatosan felröppentett értesülést, miszerint a tíz alvóügynököt lebuktató, a GRU mellett a CIA-nek is dolgozó és a botrány kirobbanásának napjaiban hamis útlevéllel Amerikába menekült Alekszandr Potyejev meghalt volna. Közben ezt a hírt az amerikai sajtó által is megerősítette, felderítve, hogy a volt kettős ügynök az amerikaiak védelmét élvezve Floridában lakik. Szergej Szkripalt is védték a britek, amiről az is árulkodik, hogy a mérgezése után a kórházban nem találta a nevét a nyilvántartásban. A szerző szerint azonban nem volt nehéz rátalálni, hiszen különösebben nem rejtőzködött. Unatkozott a vidéki kisvárosban, így hajómodelleket rakott össze. Emellett „kémfiókáknak” adott elő. A BBC újságírója cáfolja azt is, hogy Szkripalékat a mérgezés után elszigetelték volna a külvilágtól. Mint írja, a közösségi hálón tartják a kapcsolatot a külvilággal, vendégek is érkeztek hozzájuk, ám újságírókkal nem kívánnak találkozni. Édesanyjával azonban az ezredes Angliába érkezése óta nem beszélt, mert félt, hogy lehallgatják.

Mark Urban a BBC-nek nyilatkozva felhívja a figyelmet arra is, hogy Szergej Szkripal nem bánt meg semmit. Nem érzi magát árulónak, de nem haragszik az őt lebuktató munkatársára sem. Üzletként fogja fel a titkosszolgálati munkát. Mindezt hallva, igazat adhatunk Vlagyi­mir Putyin orosz elnöknek, aki a Szergej Szkripalt már majdhogynem jogvédőként istenítőknek üzenve, a minap „hazaáruló söpredéknek” nevezte a megmérgezett kettős ügynököt.

A GRU egykori ezredese a megmérgezése után magához térve nem hitt a britek azon feltételezésében, hogy az oroszok akarták volna eltenni láb alól. Így voltak ezzel vele együtt sokan, hiszen már magának az akciónak az időzítése sem ezt a verziót támasztja alá. Nem sokkal később tartották ugyanis az elnökválasztást Oroszországban. Ráadásul a történtekre hivatkozva, előbb kölcsönös kiutasításokkal kísért diplomáciai háború tört ki a Nyugat és Oroszország között, majd újabb, minden korábbinál fájóbb szankciókkal sújtották Moszkvát. Közben a Scotland Yard nem nagyon állt elő bizonyítékokkal. Egészen a közelmúltig, amikor nyilvánosságra hozták a Salisburyben a mérgezés időpontjában megforduló két orosz ügynök nevét. Erre válaszul a két, Alekszandr Petrovként és Ruszlan Bosirovként megnevezett figura az RT kamerája előtt nem túl meggyőzően tagadta, hogy a GU munkatársa volna. A brit „tényfeltárás” eredményeként azonban gyorsan kiderült, hogy Bosirov Anatolij Csepiga, a GU ezredese, aki a Krímben is ott volt, ráadásul a Viktor Janukovicsot kimenekítő kis csapatban is megmutathatta, mit tud. Közben Washingtonban újabb, a világ több pontján akciókat végrehajtó orosz ügynökök nevét hozták nyilvánosságra.

A több elemében is a hidegháborús kémfilmeket idéző információs kampánynak köszönhetően a világ nagy része úgy látja, a kör bezárult. Pedig ez a történet továbbra is kérdések sorát veti fel. Például azt, hogy miért kellett volna tömegpusztító fegyvert bevetni egy már valódi információkkal nem bíró és egyébként sem igazán „nagy halnak” számító egykori kettős ügynök likvidálására. S ha már bevetették, miért nem halt meg? És miért keverték bele az akcióba az ezredes lányát? Továbbá, hogyan találhattak az ügynökök szállodai szobájában novicsokra utaló nyomokat, egy parkba pedig miként kerülhetett a szert tartalmazó parfümös üveg? Nem életszerű, hogy egy komoly titkosszolgálat ekkora szarvashibákat követ el. A történtek médiahatása viszont látványosan nagy. Mintha belső információkra alapozva, lépre csalták volna a nem okvetlenül Szkripalék, talán inkább a szomszédos vegyi üzem és kutatóintézet miatt ott járó ügynököket… Kérdés azonban, hogy kik? A britek? Vagy az orosz szolgálatokon belül dúl a harc?

A választ nem tudjuk, a már a mérgezés másnapján megszületett ítélet azonban a nyugati médiában „bizonyítást” nyert: az akciót személyesen Vlagyimir Putyin rendelte el, jöhet a szankciók újabb hulláma. Ám ha még lenne valakinek kételye, az október elején nyilvánosságra hozott hollandiaihoz hasonló egy-két régi kémhistória még biztosan lapul a tarsolyban. Ne aggódjon senki, a 007-es ügynök rendületlenül tovább dolgozik, és ezeket is leleplezi.