A Washington közvetítésével folyó béketárgyalások 2000-ben szakadtak meg Szíria és Izrael között a Golán-fennsíkkal kapcsolatos nézetkülönbség miatt. Damaszkusz a zsidó állam által 1967-ben elfoglalt fennsík teljes területét visszakövetelte, Izrael azonban nem kívánta feladni az ország egyik legfőbb ivóvízforrásának számító Galileai-tenger partvidékét.

Valami történt…

Április 22-én a Sham Press nevű független szír hírügynökség arról tudósított, hogy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal folytatott megbeszélése során közvetett üzenetet küldött Bassár al-Aszad szír elnöknek. E szerint Izrael a béke áraként hajlandó kivonulni az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról. Később ezt Aszad elnök a katari al-Watan című lapnak adott interjúban is megerősítette, és elárulta azt is, hogy Törökország 2007 áprilisa óta közvetít Izrael és Szíria között. A bejelentést megelőző vasárnap Aszad elnök a Baath párt központi bizottsága előtt tartott beszédében bejelentette, Damaszkusz komoly erőfeszítéseket tesz a szír–izraeli tárgyalások újraindítása érdekében.

Az április 5-i izraeli kormányülésen Ehud Olmert is kiállt a Damaszkusszal való tárgyalások szükségessége mellett, Ehud Barak védelmi miniszter pedig többször is hangoztatta, hogy országának esze ágában sincs háborúzni. Nem sokkal később Jimmy Carter volt demokrata elnök is a Közel-Keletre érkezett, hogy informális úton közvetítsen a felek közt. A 84 éves, Nobel-békedíjas politikus látogatást tett Egyiptomban, Izraelben, a palesztin területeken és Szíriában is.

Úgy tűnik tehát, hogy mind Izrael, mind pedig Szíria részéről megvan a hajlandóság arra, hogy pontot tegyenek az évtizedek óta húzódó konfliktus végére. Azt hihetnénk, a béke megállíthatatlanul közeleg. A látszat azonban csalóka. A jelenlegi körülmények között Damaszkusz számára könnyen a háború jelentheti a vonzóbb alternatívát. Ha a népnek nem is, a hatalomnak mindenképp. …vagy történni fog?

A szunnita Szíriát egy alavita muszlimokból álló csoport irányítja. Ők birtokolják a kulcspozíciókat, és az ő kezükben összpontosul a tényleges gazdasági hatalom is. A klán alapon működő rezsimeknek pedig – legyenek bárhol a világon – alapvető tulajdonságuk, hogy elsősorban saját túlélésük és hatalmuk megtartása érdekében taktikáznak. A Szíriát irányító elit napjainkban élete eddigi legnagyobb kihívásával kényszerül szembenézni. A szír kormány a nép helyzetét megkönnyítendő, négy évtizede államilag támogatja a gázolaj és az alapvető élelmiszerek árát. Ez 2003-ig nem is jelentett súlyos terhet. Akkoriban egy hordó olaj világpiaci ára 30 dollár körül mozgott. Mára viszont már megközelíti a 120 dollárt, a jövőben pedig további növekedés várható, ami súlyos terhet jelent a szír állam számára. Ráadásul az országban tartózkodó másfél millió iraki menekült, illetve a környező országokba irányuló olajcsempészet is megviseli az államkasszát.

Damaszkusz tehát az elmúlt években folyamatosan kényszerült emelni a fűtőanyagárakat. Gazdasági szakértők szerint ugyanis az állami támogatások 2008-ban összesen 7 milliárd dollárral terhelik a költségvetést, ami közel 20 százaléka az ország GDP-jének.

Az olajárrobbanás előtt a gázolaj piaci ára mindössze 7 szíriai líra (15 dollárcent) volt, ma ennek háromszorosa. Ráadásul a kormány kvótarendszert tervez bevezetni, melynek értelmében egy család évente csupán ezer liter gázolaj vásárlására jogosult a támogatott áron, a maradékot mindenkinek a világpiaci áron kell megvásárolnia. A gázolaj árának emelése pedig óhatatlanul általános áremelkedéshez vezet. Az országban ugyan gázolajjal működő személyautók nem jegyezhetők be, a munka- és mezőgazdasági gépek, illetve a tömegközlekedést szolgáló járművek azonban mind azzal működnek. A gázolaj árának változása tehát minden fogyasztási cikk árára kihat. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb otthont gázolajjal fűtik.

Az élelmiszerárak az elmúlt évek folyamán már így is 50-70 százalékkal emelkedtek Szíriában, miközben a kormány csupán 8 százalékos fizetésemelést ígér a közalkalmazottaknak. Szíriai források szerint a spájzok legkésőbb július-augusztusra kiürülnek. A vészharang tehát megkondult. Az elmúlt fél évben pedig Jemenben, Egyiptomban, Jordániában és Iránban is zavargásokhoz vezettek az áremelések. Egyiptom és Jordánia számíthat a Nyugat támogatására, Irán pedig maga is komoly olajtartalékokkal bír.

Szíria számára azonban aligha van kiút. Legfőbb szövetségesei, Oroszország és Irán olajtermelőkként éppen az árak növekedésében érdekeltek, hiszen ezzel tudnak csapást mérni riválisukra, az Egyesült Államokra. Mahmúd Ahmadinedzsád április 19-én be is jelentette: kevesli az olaj 115 dolláros hordónkénti árát. Más kérdés, hogy az iráni elnök ezzel saját damaszkuszi szövetségese lába alól rúgja ki a sámlit. Ez mellesleg történelmi lehetőséget kínál Washington számára arra, hogy saját szövetségesévé tegye Szíriát. Ha ez nem sikerül, a háború elkerülhetetlen.

Belső jelek

Február elején napvilágot látott a hír, hogy a szír hatóságok letartóztatták a titkos-szolgálatok első számú vezetőjét, Aszif Sawkatot. Damaszkusz nem erősítette meg a hírt, beszédes tény azonban, hogy Sawkat, aki mellesleg Aszad elnök sógora, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Sokan úgy vélik, hogy Sawkat a CIA segítségével puccsot készült végrehajtani, és ez okozta vesztét, mások szerint azonban a biztonsági főnök eltűnése egy titkos, Washington és Damaszkusz közt kötött alku része, mely értelmében Szíria a 2005-ös Haríri-gyilkosság gyanúsítottját kapcsolta le. Jelenleg is zajlik a nyomozás a volt libanoni miniszterelnök és milliárdos meggyilkolása ügyében, és Washington, illetve a libanoni kormány magas rangú damaszkuszi köröket vádol a ma is zajló libanoni válságot kirobbantó gyilkossággal. Ha viszont tényleg puccskísérlet történt, az a háború előszelét jelenti.

Szíriában mindenesetre máris háborús hangulatok uralkodnak. Az emberek ezt hírfoszlányokból érzik, illetve abból, hogy a kiskatonákat nem engedik ki a laktanyákból. Ez persze gazdasági megfontolásból is történhet. A kormány egyrészt a háborús hangulat fokozásával próbál időt nyerni az áremelések miatt elégedetlen néppel szemben, másrészt pedig az anyagi gondokkal küzdő családok válláról próbálják levenni a terhet azzal, hogy nem kell enni adniuk hazatérő, potenciálisan munkanélküli fiaiknak.

A szír vezetés eddig következetesen kerülte a konfliktust Izraellel. Tavaly szeptemberben például válasz nélkül hagyott egy feltételezett szíriai nukleáris létesítmény ellen intézett izraeli támadást. Hogy ez így történt, feltételezhetően annak tudható be, hogy Damaszkusz nem állt készen a válaszcsapásra. Mostanra azonban ez valószínűleg megváltozott. A Moszad és az Izraeli Védelmi Erők hírszerzésének március eleji közös jelentése beszámol arról, hogy Szíria nagy mennyiségű fegyvert vásárolt Oroszországtól, illetve Kínától.

A bevásárlólista orosz S–300-as légvédelmi rakétákból, ballisztikus rakétákból, Scud B és S rakétákból, valamint kínai C–802-es rakétákból áll. Utóbbit mellesleg a Hezbollah használta előszeretettel 2006-ban, Izrael ellen vívott háborúja idején.

Külső hatások

A fegyverek jellegéből is látszik, hogy Damaszkusz nem repülőgépek és tankok által vívott, hanem akár hosszú hónapokig is elnyúló rakétaháborúra készül. Nem véletlenül. A 2006 nyarán Izrael és a Hezbollah közt zajló harcok tanulsága szerint ugyanis egyedül ez vezethet célra a mérhetetlen technikai fölénnyel bíró Izraellel szemben. Nem is beszélve arról, hogy a 33 napos háború utóélete is bizonyítja, hogy az izraeli vezetés és közvélemény nehezen tud feldolgozni egy esetlegesen egy hétnél tovább tartó, súlyos veszteségekkel járó és vitatható kimenetelű háborút. A szír vezetésnek ezzel szemben viszonylag kevés vesztenivalója van. Az akár több hónapig is elhúzódó rakétaháború talán még jól is jönne neki: átmenetileg elcsitítaná az áremelkedések miatti elégedetlenkedést, és növelné a hatalom legitimitását. Ráadásul, ha a Golán-fennsík egy háború után kerülne vissza, azzal a jelenlegi politikai elit igazolhatná évtizedek óta következetes háborús retorikáját, és hosszú távon garantálná saját hitelét. Az egyre inkább az elnökválasztásra készülő Washingtont igen kellemetlenül érné egy Izrael elleni háború, és kérdés, hogy milyen intenzitással és milyen gyors reakcióval támogatná szövetségesét.

Tel-Aviv tehát szorult helyzetben van. Különösen, hogy nem csak Damaszkusszal kell számolnia. A tíz hónapja blokád alá vont Gázai övezetben a múlt hetekben napi rendszerességűvé váltak az összecsapások a Hamász fegyveresei és az izraeli katonák közt. Márciusban pedig bár kis lángon, de újraindultak a Hamász hatalomra kerülését megelőző évben abbamaradt öngyilkos merényletek. A dolog nem véletlen. Februári közvélemény-kutatások szerint a rivális Fatah népszerűségben már utolérte az iszlamista szervezetet. A Hamász emellett felelősséggel tartozik a gázaiak élelmezéséért is, ami az izraeli blokád miatt lehetetlen feladat. A Hamász helyzete tehát hasonlít Damaszkuszéhoz: vagy mielőbbi békében, vagy pedig egy intenzív háborúban érdekelt. Egy szír–izraeli háború esetén valószínűleg a Hamász is megnyitná a maga gázai frontját. Talán nem véletlen, hogy Izrael a gázai hangulatot javítandó, április 23-án egymillió liter üzemanyagot engedett be a Gázai övezetbe, és az sem lehet a véletlen műve, hogy Tel-Aviv alig illette kritikával Jimmy Cartert, amiért közel-keleti látogatása során több Hamász-vezetővel is tárgyalt.

Ha egy esetleges Izrael elleni háborúba a szintén szír támogatással működő libanoni Hezbollah is becsatlakozna, Izrael három fronton kényszerülne olyan típusú harcot vívni, amelyből pár éve még egy front is meghaladta kapacitásait. Ezt Tel-Aviv is tudja. Nem csoda, hogy Olmert és Barak minden eddiginél lágyabb húrokat pengetnek Szíria irányába. Kérdés, hogy Damaszkusz viszonozza-e a gesztusokat. Hogy az elkövetkező hónapok mit hoznak, lehetetlen megmondani. Egy dolog biztos: a Közel-Keleten hamarosan új időszámítás kezdődik.

Sayfo Omar