Az Egyesült Államok 2008-as katonai kiadásai magasabbak az összes többi nemzet katonai kiadásánál, s ez nem meglepő. A világ legerősebb hatalma két fronton folytat közvetlen háborút és 800 bázist tart fenn világszerte. A fegyverkezésnek azonban súlyos ára van. A történelemkönyvek nagy része tényként kezeli, hogy a hitleri Németországban tapasztalt gazdasági fellendülés kizárólag az erőltetett fegyveriparnak és a készülő háborúnak volt köszönhető. Hogy így volt-e, arra pro és kontra számos teória született. Az Egyesült Államok példája viszont nagyon is élő. A Kaliforniai egyetem neves professzora, Chalmers Johnson Nemesis The Last Days of the American Republic című könyvében részletesen leírja, hogyan ment rá az amerikai gazdaság a hadiipar erőltetett fejlesztésére.

Előrejelzések szerint 2008 rekordév lesz a Pentagon számára. Az iraki és afganisztáni háború miatt az amerikai védelmi kiadások elérik a 624 milliárd dollárt. Ez azonban erősen kozmetikázott szám. Robert Higgs gazdasági szakértő szerint a valós értéket akkor kapjuk meg, ha a Pentagon által publikált összeget megduplázzuk. A professzor szerint a hadi kiadásoknak legalább 30-40 százaléka nem publikus adat. William D. Hartung és Fred Kaplan biztonságpolitikai szakértők 2007 februárjában részletes tanulmányt közöltek az amerikai hadsereg aktuális évi kiadásairól. Ebből kiderült, hogy 481,4 milliárd dollár megy el a dolgozók és a katonák fizetéseire, felszerelésre, illetve a hadműveletekre. Ehhez még hozzáadódik az a 141,7 milliárd, amit a terror elleni háborúra különített el a kongresszus. A Védelmi Minisztérium további 93,4 milliárdot kért meg nem nevezett háborús költségekre, amihez még hozzájön egy 50 milliárdos kiegészítés. A fentiek alapján az USA védelmi minisztériumának éves költségvetése összesítve tehát 766,5 milliárd dollárra rúg. Igen ám, de a védelmi kiadások ezzel még nem érnek véget.

A Pentagon zsebén számtalan lyuk tátong, s ezeken csak úgy ömlenek kifelé a dollármilliárdok. Az amerikai nukleáris arzenál fejlesztése és fenntartása például 23,4 milliárdot emésztett fel. Washingtonnak emellett nemcsak magáról, hanem a szövetségeseiről is gondoskodnia kell. Izrael, Szaúd-Arábia, Kuvait, Omán, Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom és Pakisztán összesítve 25,3 milliárd dollárnyi fegyvert, illetve fejlesztési hozzájárulást kap évente, további 38,5 milliárd megy el az FBI hadügyi kiadásaira.

Az afganisztáni és iraki hadjáratok költségei benne foglaltatnak a fenti számításban, a harcoknak viszont egyéb járulékos költségeik is vannak. Irakban ez idáig közel harmincezer, Afganisztánban pedig közel ezer amerikai katona sebesült meg. A Veterán Ügyek Hivatala 75,7 milliárd dollárt kapott a gondokkal küzdő veteránok hosszú és rövid távú kezelésére. Az egyéb kisebb kiadásokkal kiegészítve Hartung és Kaplan professzorok szerint az Egyesült Államok éves katonai kiadása az 1100 milliárd dollárt is eléri.

Miért lenne ez baj, kérdezhetné bárki. Az USA a világ leggazdagabb országa, így a hadászatra fordított összeget elbírja a költségvetés. Ez azonban több szempontból sem igaz. 2006-ban az Európai Unió összesített GDP-je meghaladta az Egyesült Államokét, Kínáé pedig vészesen megközelítette azt. Beszédes tény az is, hogy Amerika kereskedelmi mérlege mára erősen deficites: 2006-ban a kereskedelmi hiány 811,5 milliárd dollárra rúgott, amivel az Egyesült Államok a 163. helyet foglalta el a kereskedelmi hiányt rangsoroló globális listán. Ráadásul 2007-ben az amerikai államkincstár jelentése szerint az államadósság minden eddigi rekordot megdöntve elérte a kilencezer milliárd dollárt.

Bár hivatalos washingtoni források szerint a gazdaság hanyatlása nem hozható összefüggésbe a túlfeszített hadi kiadásokkal, a tények mást mutatnak. Chalmers Johnson professzor 2008 áprilisában a Le Monde Diplomatique-ban megjelent tanulmányában rámutatott arra, hogy Washington már a hidegháború óta vágja maga alatt a fát. A közgazdász kifejti, hogy a 30-as évek gazdasági válságából a II. világháborúval járó gazdasági robbanás rántotta ki a kátyúból az Egyesült Államokat. A világháború végével azonban nem köszöntött be a béke. A Szovjetunió megszerezte atombombáját, Kínában és más országokban a kommunizmus győzött, a vasfüggöny pedig szép lassan legördült. Mindez arra késztette Washingtont, hogy mind nagyobb összegeket áldozzon fegyverarzenáljának fejlesztésére és gyarapítására.

1950. április 14-én Harry Truman elnök kézjegyével látta el a National Security Coun cil Report (NSC-68) nevű tervezetet, mely máig az amerikai gazdaság egyik alapvetése. Az okmány alapelvként fekteti le a II. világháború Amerikára vonatkozó tanulságát, ami szerint az Egyesült Államok gazdasága optimális működés esetén egyazon időben képes fokozni haditermelését és magas életszínvonalat biztosítani polgárai számára. Washington tehát magabiztosan vágott bele a fegyverkezési versenybe. A vezetés szeme előtt két állandó rémkép lebegett: az első, hogy a Szovjetunió megelőzi őket fegyverzetben, a másik pedig, hogy ha a haditermelés leáll, újabb gazdasági recesszió következik be. A fegyveripar nagy léptékű fejlesztése az egyéb iparágak leépüléséhez vezetett. A Columbiai Egyetem történészprofesszora, Thomas E. Woods Jr. szerint 1950 és 1960 között az amerikai fegyveripar az ország kutatóinak közel kétharmadát szippantotta fel. Ez ahhoz vezetett, hogy a többi iparág viszonylag lassabban fejlődött, így a 60-as évekre a II. világháborúban romba döntött Japán már jobb minőségű és igényesebb formatervezésű autókat és elektronikai cikkeket gyártott, mint az Egyesült Államok.

Korabeli források szerint 1968-ban az amerikai iparban használt gépsorok 64 százaléka öregebb volt tízévesnél. A hidegháborút szinte végigkísérő atommánia szintén nagy érvágás volt az amerikai gazdaság számára. 1940 és 1996 közt Washington minimális becslések szerint 5,8 ezer milliárd dollárt költött nukleáris fegyverek fejlesztésére. 1967-ben így már 32 500 darab atom- és hidrogénbomba lapult a silókban. Később – mindenki szerencséjére – kiderült, hogy az atomfegyverkezés zsákutca. A drága pénzen elkészült töltetek feleslegessé váltak. 2006-ra Washington 9960-ra csökkentette nukleáris tölteteinek számát. Az, hogy hol tartana ma az amerikai egészség- és oktatásügy, ha a kormányzat polgári célokra költi a – később megsemmisített – atomfegyverekre pazarolt ezermilliárdokat, valószínűleg örökre rejtély marad.

Mindez oda vezetett, hogy 1990-ben az Egyesült Államok arzenáljának és fegyvergyárainak értéke az ország összes ipari felszerelése értékének 83 százalékát tette ki. Az amerikai ipar máig sínyli az évtizedes elhanyagoltságot. Orvosi műszereit például az ország szinte teljes egészében Németországból, Belgiumból és Japánból szerzi be. A fegyverkezés a munkahelypiacot is fenyegeti.

A Center for Economic and Policy Research of Washington DC nevű kutatóintézet 2007. május 1-jén megjelent tanulmánya szerint, ha az ország nem csökkenti hadi és védelmi kiadásait, egy évtized múlva közel félmillióval kevesebb munkahely lesz. Cáfolhatatlan tény, hogy Washington mára nem erős gazdaságának, hanem mérhetetlen arzenáljának köszönheti, hogy még mindig a legerősebb hatalomként beszélünk róla. A Harvard Egyetem gazdasági professzora, Benjamin Friedman így foglalja össze a helyzetet: „Mindig a világ legnagyobb hitelezője volt az első számú hatalom politikai, diplomáciai és kulturális tekintetben egyaránt. Nem véletlen, hogy akkor vettük át a világvezetői szerepet a britektől, amikor mi lettünk az első számú hitelezők. Mára már nem mi vagyunk a legnagyobb hitelezők. Hatalmunkat pedig kizárólag fegyverarzenálunkra építjük.”

Sayfo Omar

A fegyverkezésre legtöbbet költő tíz ország

ország / hadiipar (milliárd dollár)

Amerikai Egyesült Államok 623

Kína (2004) 65

Oroszország 50

Franciaország (2005) 45

Nagy-Britannia 43

Japán (2007) 42

Németország (2003) 35

Olaszország (2003) 28

Dél-Korea (2003) 21

India (2005, becsült) 19

A világ országainak összesített kiadása (2004) 1100