Az Egyesült Államokban a hitelkártya szinte már kiszorította a mindennapokból a készpénzt. A zöldhasú a végóráit él. A munkavállalók szinte az esetek száz százalékában átutalással kapják meg fizetéseiket, a készpénzfelvétel rohamosan megy ki a divatból, a mindennapokban szinte mindenki bank-, de általában a jobb kondíciókat kínáló hitelkártyával fizet.

A hitelkártya alapvetően hasznos találmány. Használatával és a nyugta saját kezű aláírásával a felhasználó nem az eladó, hanem a kártyát kibocsátó pénzintézet irányába vállal fizetési kötelezettséget, az eladó így nem kap hamis pénzt és biztos hogy megkapja az áru ellenértékét. A problémát, mint oly sok esetben, itt is a megtévesztő marketing és az emberi fegyelmezetlenség találkozása jelenti. Míg 1970-ben az amerikaiaknak csupán fele rendelkezett hitelkártyával, addig mára ez az arány 93 százalékra nőtt. A nagy hitelkártya-vállalatok, mint a Visa, Mastercard, American Express és társaik összesen másfél milliárd hitelkártyát helyeztek forgalomba. Vannak olyanok, akik minél több, annál jobb alapon akár 50 különböző kártyát is tartanak, de statisztikák szerint egy átlagos amerikainak is hét hitelkártya lapul a tárcájában.

Robert Manning, a Credit Card Nation (Hitelkártya-nemzet) című könyv szerzője szerint a hitelre vásárló amerikaiak átlagosan 20 százalékkal többet hajlamosak otthagyni a boltokban, mint fedezettel rendelkező társaik. Ezzel a pénzintézetek is tisztában vannak. Éppen ezért a polgárokat ígéretesebbnél ígéretesebb, alacsony kamatozású hitellehetőségekkel árasztják el. Vásárolj ma, fizess holnap! Azonban míg a 80-as években a hitelkártyák kiváltásakor aláírt szerződés alig egy oldal volt, addig mára átlagosan közel 30 oldalasra duzzadt. És a többség nem veszi ezt a fáradtságot, így nem tudja, hogy milyen járulékos költségekre számíthat. Pedig a késedelmi díjak, hitelkeret-átlépési büntetés, a tagsági díj könnyen egekbe tornásszák a semmiségnek gondolt tartozást. De nem csak a pénzintézetek hajszolják hitelekbe a gyanútlan amerikaiakat. Az Egyesült Államokban – csakúgy, mint már nálunk is – a nagyobb áruházak is jogosultak hitelkártya kiállítására. Ezek a kártyák, melyek valamely hitelbank és üzletlánc házasságából születnek, árengedményeket, akciókról való értesítőket és ajándékokat ígérnek a kuncsaftoknak. Elsősorban pedig azokra az emberekre szakosodnak, akik anyagi helyzetük vagy halmozódó tartozásaik miatt nem jogosultak rendes hitelkártya kiváltására.

A nagy hitelkártya-vállalatok és a hitelkártyákat kibocsátó bankok évente több mint 2 milliárd dollárt költenek marketingre. És amióta 1996-ban az amerikai legfelsőbb bíróság eltörölte a hitelkártyák kezelési költségeit maximáló törvényt, a késedelmi díjak átlagosan 162, a hitelküszöb átlépése miatt kirótt bírságok pedig 138 százalékkal emelkedtek meg. A büntetések mára a hitelezők egyik elsődleges forrásaivá váltak. 2006-ban a hitelkártya-intézetek kamatokkal 90,1 milliárd, bírságokkal pedig 55,2 milliárd dollárt zsebeltek be.

Szinte valamennyi kártyánál meg van szabva a büntetési ráta, ami akkor lép érvénybe, ha a tulajdonos elfelejti időben visszafizetni hitelét, vagy átlépi hitelkeretét. Máshol a fizetés elmulasztása akár 30 százalékos kamatnövekedést is vonhat maga után. Egyes szolgáltatók még akkor is megemelik a kamatokat, ha a kuncsaft egy másik pénzintézetnek marad adósa. Ráadásul sok helyen – hiába törleszt részlegesen az ember – továbbra is a törzstartozás után számolnak fel kamatot. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 5000 dollárral tartozik, és ebből 4999-et visszafizet, tehát összesen 1 dollárral marad adós, az intézet akkor is az eredeti tartozás, vagyis az 5000 dollár kamatát számolja fel.

Ami az eladósodást illeti, a legveszélyeztetettebb csoport, a diákoké. A Nellie Mae nevű diákhitel-vállalat tanulmánya szerint 2004-ben az érettségi előtt álló amerikai diákoknak 76 százaléka rendelkezett hitelkártyával, az egyenlegek átlaga 2169 dollár volt. A bankok látványos akciókkal, hirdetésekkel és ajándékokkal ösztönzik a fiatalokat kártyáik kiváltására, ráadásul a diákok számára kibocsátott bankkártyahitelek kamata jóval alacsonyabb a többi piaci kamatnál, így a fiatalok nemhogy önfegyelmet tanulnak, de potenciális túlköltekezőkké válnak.

Amerikában igen sokan utaznak tanulni messzi államok college-jeibe. A kollégium sokuk számára egy új, önálló életet jelent. Kirepülnek a szülői házból és saját lábukra állnak. Hogy a látszólagos anyagi függetlenséget megszerezzék, igen nagy százalékban élnek a hitelkártyák adta lehetőséggel, bízva abban, hogy az iskola után könnyedén visszafizetik a tartozásaikat. A diákok eladósítása ellen kampányoló U. S. Public Interest Research Group szerint egy átlagos amerikai diák 4000 dollár adóssággal vág neki a nagybetűs életnek. De az amerikai diákok számára sok szempontból ajánlatos korán kiváltani egy hitelkártyát. Ha ugyanis a későbbiekben ház- vagy autóvásárlás céljából kívánnak hitelt felvenni, az elbírálók az illető hitelelőélete alapján ítélik meg a kérelmet.

Azok, akik soha nem rendelkeztek hitelkártyával, a pénzintézetek számára halottaknak számítanak.

A hitelezők és hitelfelvevők ámokfutása lassan katasztrófába torkollik. 2008 márciusában az amerikai állampolgárok össztartozása elérte a 957 milliárd dollárt. Ez 2002-ben még csupán 211 milliárd volt, és az elmúlt évihez képest 7,9 százalékos növekedést jelent. Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a világ 52 legszegényebb országának összesített államadóssága (2007. októberi adat szerint) 412 milliárd dollárt tesz ki. Az amerikai polgárok tehát kétszer annyi adósságot halmoztak fel, mint az 52 legszegényebb ország együttvéve. A robbanásszerű növekedést az magyarázza, hogy az elmúlt években egyre több amerikai kénytelen magasabb kamatozású adósságtörlesztő kártyakölcsönök felvételére, hogy legalább régi, megemelt tarifájú kamataik ne ketyegjenek tovább.

Egy átlagos amerikai háztartás (2008. márciusi hivatalos adat szerint) 9659 dollárral tartozik különböző pénzintézeteknek, és havi bevételének 14 százalékát költi korábbi hitelek törlesztésére, miközben alig 1 százalékot tesz félre. Ez utóbbi különösen annak fényében megdöbbentő, hogy a 80-as években az amerikaiak a fizetéseik 10 százalékát tették félre. A fizetési mulasztások száma 30 százalékkal emelkedett meg az elmúlt években. Az amerikaiak 60 százaléka életében egyszer már több mint egy éven keresztül tartozott a bankoknak. Ez az arány pedig az emelkedő benzin- és élelmiszerárak, valamint a stagnáló munkaerőpiac miatt várhatóan csak romlani fog.

A legnagyobb baj mégsem ez. A nagy hitelkártya-lufi attól fog kidurranni, hogy a hitelező bankok, látva a fizetésképtelenség növekedését, a hiteleket pénzügyi poolokba rendezték és eladták kisebb pénzintézeteknek és befektetési alapoknak. Mára az amerikai bankkártyahitelek 45 százalékát értékesítették ily módon. Ez pedig rosszat sejtet. Az eset ugyanis vészesen hasonlít arra a folyamatra, ami az amerikai jelzálogpiacon zajlott le pár éve, és ami 2007 végén az amerikai ingatlanpiac teljes összeomlásához vezetett. Évekkel ezelőtt a jelzálogbankok a dübörgő gazdasági helyzeten felbuzdulva – ami, mint utólag kiderült, mesterséges volt – kibővítették szolgáltatásaikat, és jövedelemigazolás nélkül helyeztek ki hiteleket, valamint lehetővé tették a hitelfelvételt a szerényebb jövedelműeknek is, akár önrész nélkül is. A megemelkedő hitelkamatok és a stagnáló ingatlanárak aztán két prés közé szorították a lakástulajdonosokat, akik nem tehettek mást, mint hogy bejelentették: nem tudják fizetni a részleteket. Sokan hajléktalanokká váltak, a stagnáló piac miatt azonban a jelzálogbankok nem tudtak mit kezdeni a nyakukba szakadt ingatlanokkal, ezért sorra adták el behajthatatlan követeléseiket a kockázati fedezeti alapoknak. A válság miatt több mint száz különböző hitelintézetet tett tönkre egyedül Amerikában, a többiek pedig értéktelenedő részvényeiket sorra adták el a FED árverésein, az így nyert milliárdokat pedig az értékállóbb olaj- és nyersanyagpiacokba fektették, ezzel is hozzájárulva az olaj világpiaci árának emelkedéséhez.

Ugyanez a forgatókönyv zajlik most a hitelkártyapiacon is. Nem nehéz megjósolni: hamarosan emberek milliói és hitelbankok százai mennek csődbe. A pénzintézetek pedig minden bizonnyal értékállóbb befektetések felé fognak fordulni, így az amerikai hitelkártyapiac-válsága tehát komoly következményekkel járhat nem csupán az Egyesült Államok, de az egész világ gazdasága számára.

Hogy mitől ironikus a történet? A nagy amerikai függetlenségi háborút azok az amerikaiak vezették, akik súlyosan eladósodtak az európai bankok irányába, és ebben látták szabadságuk útját.

Sayfo Omar