Scholz a NATO-val védené meg a tengerek alatti kritikus infrastruktúrát
Nemzetközi együttműködéssel meg kell erősíteni a tengerfenéken kiépített kritikus infrastruktúra védelmét, és ezt a munkát a NATO keretei között kell összehangolni – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.A kormányfő Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel folyatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján ismertette, hogy Németország és Norvégia közösen kezdeményezi egy testület megalakítását az észak-atlanti szövetség intézményrendszerében azzal a feladattal, hogy hangolja össze a tengerfenéken húzódó kritikus infrastruktúra védelmét szolgáló erőfeszítéseket.
Az energiahordozókat szállító vezetékek és a távközlési kábelek olyan fontosak az országok számára, mint az emberi testben az ütőerek, ezért a biztonságukról is gondoskodni kell – mondta Olaf Scholz, hozzátéve, hogy az ilyen hálózatok jelentőségét az Északi Áramlat földgázvezeték-rendszer elleni támadás is megmutatta.
Hangsúlyozta, hogy nemcsak a tengerrel rendelkező országok rendvédelmi erőinek és katonaságának műveleteit kell összehangolni, hanem minden érintett szereplőt, így az európai uniós intézményeket és a magánszektor vállalatait is be kell vonni a munkába.
Mint mondta, Németország és Norvégia hagyományosan szoros haditengerészeti együttműködést folytat, különösen a tengeralattjáróval végzett műveletek területén, és ezt tovább erősítették az Északi Áramlat négy vezetéke közül hármat használhatatlanná tévő támadás után.
Az együttműködés újabb állomásaként közösen felkérik Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt az új egyeztető, összehangoló testület megalakítására. „Ezzel egyértelműen jelezni akarjuk, hogy nagyon komolyan vesszük a kritikus infrastruktúra védelmét” – mondta Olaf Scholz.
„Senki nem számíthat arra, hogy nem lesz következménye a támadásoknak” – jelentette ki a német kancellár.
Jonas Gahr Störe hozzátette, hogy nem vonna éles határvonalat a tenger alatti és feletti infrastruktúra között, hiszen mindenestül meg kell erősíteni a tengereken működtetett energetikai és távközlési infrastruktúra védelmét. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy hazájában letartóztattak több orosz állampolgárt, akik drónokkal felvételeket készítettek energetikai létesítményeknél.
Olaf Scholz a többi között arról is szólt, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben már Norvégia Németország első számú energiaszállítója. Jonas Gahr Störe ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy a világ legnagyobb földgázexportőrei közé tartozó Norvégia érdekeit nem szolgálja, ha ugyan magas, de nem stabil a földgáz ára.
Mint mondta, Oroszország „piaci manipulációi” révén szűkössé vált a kínálat Európában, az árak pedig szélsőségesen megemelkedtek. Ebben a helyzetben Norvégia „hozzá kíván járulni a stabilitáshoz és a tervezhetőséghez”, mert „fontos, hogy ne érje partnereinket egy olyan gazdasági válság, amely teljes iparágakat sújt, és végül mi is megérezzük”.
Ezért Norvégia „erős, szilárd és megbízható” partnerként arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb mértékben növelje földgázkitermelését és európai uniós szállításait – fejtette ki Jonas Gahr Störe.