Fotó: MTI/EPA

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint az egyik legfontosabb feladat most Németországban, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek a migrációs háttérrel rendelkező és nem rendelkező embereknek.

A politikus a DIW német gazdasági kutató intézet, valamint a berlini integráció- és migrációkutató intézet (BIM) keddi közös rendezvényén tartott előadásában kiemelte, el kell érni, hogy ne a származás határozza meg valakinek a sorsát és a jövőjét.

Eljött az idő, hogy igazságosabb legyen a társadalom, ehhez az első lépés, hogy az oktatás minden gyereknek egyenlő esélyeket teremtsen. Ezért több pénzt kell fordítani az oktatásra, ingyenessé kell tenni a bölcsődétől a főiskoláig minden intézményt, és meg kell erősíteni a szakmai képzést – jelentette ki Schulz.

Azt hangoztatta, hogy Németországnak fel kell ismernie, hogy a sokszínűségből csak profitálhat, ezért az országban élő embereket egységes társadalomként kell kezelni, és nem szabad a bevándorlókat külön csoportként emlegetni.

A német táradalom egy „bevándorlótársadalom”, ez a realitás. A konzervatív politikusok ezt nem fogadják el, ezért mindig „rólunk és róluk” beszélnek, emiatt pedig nem tud egy modern társadalompolitika kialakulni – mondta a kancellárjelölt.

Schulz problémának nevezte, hogy az integráció címszó alatt minden migrációs háttérrel rendelkező embert egy „kalapba dobnak be”. Pedig integrációról csak a nemrég érkezettek esetében lehet beszélni, a generációk óta Németországban élőkkel kapcsolatban már a minél jobb esélyek teremtéséért és a diszkrimináció leküzdéséért kell dolgozni.

Szólt arról is, hogy jelenleg a bevándorlással kapcsolatos feladatok túlságosan sokfelé vannak osztva a német kormányban, ezért az SPD az integrációval foglalkozó szakminisztériumot hozna létre.

Németországot egy toleráns társasházhoz hasonlította, amelynek világos házirendje van, ez a házirend pedig nem más, mint az alaptörvény.

A ház lakóit, azaz a társadalmat meg kell védeni, de nem a migrációs háttérrel rendelkező emberekkel szemben, hanem a valódi ellenségektől, a demokrácia támadóitól. Az integrációs politikát tehát nem szabad összekeverni biztonsági kérdésekkel – mutatott rá.

Újfent hangsúlyozta, hogy a migráció nem kizárólag német, hanem közös európai probléma, és szükség van Németországban és Európában is egy egységes bevándorlási és menekültpolitikára.

Emellett meg kell szüntetni a migrációt kiváltó okokat a származási országokban, ehhez pedig együtt kell működni az afrikai államokkal – tette hozzá.

MTI