Sebastian Kurz nyíltan szembeszállt az európai politikával
Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kancellárja az MCC Feszten adott interjút.A beszélgetés során többek között az európai politikai és gazdasági kihívásokról, a migráció aktuális helyzetéről, valamint a demokratikus vitakultúra állapotáról nyilatkozott.
Sebastian Kurz visszatekintett a tíz évvel ezelőtti migrációs válságra, amikor szerinte Angela Merkel és az európai főáram nyitott határokat támogató politikája komoly gondokat okozott. Elmondása szerint ő mindig is szembeszállt ezzel a fővonalas irányvonallal.
Kurz kiemelte, hogy a migráció ügyében kezdetben csak néhány ország – például Magyarország és Ausztria – állt ellent az európai főáram véleményének. Bár azóta több ország is megváltoztatta álláspontját, szerinte ez inkább csak szimbolikus volt, és nem jelentett valódi tetteket.
Szerinte az Európai Unió jelenlegi jogi és szabályozási rendszere nem megfelelően működik, ezért új alapokra kell helyezni, mivel jelentősen megnehezíti a tagállamok számára az illegális migráció hatékony kezelését.
„Úgy gondolom, valódi változásra van szükség az európai jogban és szabályozásban, mert a jelenlegi rendszer egyszerűen nem működik, és komoly akadályokat gördít az Európai Unió tagállamai elé az illegális migráció megállítása terén” – fogalmazott Kurz a Magyar Nemzetnek.
A magyarországi politikáról szólva pedig megjegyezte, hogy számos kérdésben – különösen a migráció kapcsán – Magyarországnak volt igaza, és sokan csak később ismerték el korábbi tévedéseiket, emiatt változtatták meg álláspontjukat.
