Simicskó István elmondta, a kormány 13. alkalommal kérdezi meg az embereket nemzeti sorskérdésekről. Ukrajna – amelynek szavai szerint „sem a pontos határa, sem a pontos népessége nem ismert” – uniós csatlakozásáról „úgy tárgyalnak a brüsszeli bürokraták és Alex Soros, hogy az európai állampolgárokkal egy percig sem egyeztetnek” – fogalmazott.

Hirdetés

Hozzátette, az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő EU belerokkanna a felvételbe, hiszen az újjáépítésnek rendkívül nagy költségei lennének, gyakorlatilag valamennyi tagállam nettó befizető lenne, így Magyarország is.

Ezért arra kérünk mindenkit, hogy hallassuk a hangunkat: töltsük ki a nemzeti konzultációt! Nem kérünk ebből a csatlakozásból!

– hangsúlyozta Simicskó István.

Korábban írtuk