Hirdetés

A 2020 májusában született ítélet előtt az EUB főtanácsnoka, az észt Priit Pikamäe véleményét osztotta az unió törvényszéke, és most sem volt ez másként, az EU Bíróságának megdöbbentő döntésénél sem – olvasható a bejegyzésben.

Hozzáteszik: a luxembourgi testület eljárásában a főtanácsnoki vélemény kiemelt jelentőséggel bír, attól ritkán térnek el az ítészek döntéseik során.

Akkor Pikamäe előterjesztése némileg meglepő volt, hiszen szembe megy az Emberi Jogok Európai Bíróságának Ilias és Ahmed kontra Magyarország ügyben hozott ítéletével, amely szerint a felperesek tranzitzónás elhelyezése nem valósított meg tiltott fogvatartást – ugyanakkor cseppet sem váratlan a múltjának és politikai-ideológiai kötődésének ismeretében.

A Tűzfalcsoport korábban már nyilvánosságra hozta, hogy a főtanácsnok pályája gyorsan ívelt felfelé: a diploma megszerzése után egyből iroda-, majd részlegvezető az észt külügy- és igazságügyi minisztériumban. 2001-ben nevezték ki bíróvá a tallinni városi bíróságra, ahonnan egy éven belül átvették a fellebbviteli törvényszékre. Öt évvel azután, hogy a bírói pályára lépett, azaz 2006-ban, már a Legfelsőbb Bíróságon (LB) ítélkezik, 2013-tól pedig annak elnöke. Kinevezését Észtország akkori liberális szociáldemokratapárti elnöke, Toomas Hendrik Ilves kezdeményezte. Ilves olyan szoros barátságot ápol Soros Györggyel, hogy a New York-i milliárdos még az esküvőjére is meghívta.

Korábban írtuk

Toomas Hendrik Ilves és Soros György

Felidézik, hogy mentorához hasonlóan Priit Pikamäe is a Soros-féle nyílt társadalom doktrínájának elkötelezett híve, ráadásul a ’90-es években a tőzsdespekuláns hálózatának támogatottja volt. LB-elnöki kinevezését pedig olyan fontosnak tartották, hogy a milliárdos alapítványa által is támogatott Freedom House Kelet-Közép-Európa rendszerváltozás utáni történetét áttekintő monográfiájában is kiemelték.

Kiemelik: az ítélet meghozatalában részt vevő egyik bírónő, Lucia Serena Rossi a CEU vendégoktatója, a magyar kormánnyal szemben rendszeresen kritikus, támadó hangvételű cikkeknek teret adó német alkotmányjogi fórumnak, a Vetfassungsblognak a szerzője.

Egy további bíró, Siniša Rodin annak a World Jourist Association nevű szervezetnek az egyik főtanácsadója, amely Soros György szervezeteivel, így a Human Rights Watch nevű ngo-val áll kapcsolatban.

(forrás)