„Ukrajna számíthat Spanyolországra a békéért és minden, a minket összekötő értékek és elvek védelméért vívott küzdelmében, amelyek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának értékei: a szabadság, a nemzeti szuverenitás, a területi integritás a demokrácia, és reméljük, hogy rövid időn belül a közös jövő az Európai Unióban” – fogalmazott a spanyol kormányfő az aláírást követő közös sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Mint mondta, a megállapodás a segítségnyújtás számos területét öleli fel, amelyek közül kiemelte a katonai, a humanitárius, a pénzügyi, az újjáépítéshez és az aknamentesítéshez nyújtott támogatást, valamint a spanyol és ukrán védelmi iparág együttműködését.

Pedro Sánchez hozzátette: Spanyolország már a tízedik olyan állam, amely kétoldalú megállapodást ír alá Ukrajnával védelmi képességei megerősítésére, példaként említve a légvédelmet, a civil lakosság, a városok és az infrastruktúrák védelmét.

Kérdésre válaszolva nem kívánt részletekbe bocsátkozni, de felidézte, hogy korábban már szállítottak például Patriot légvédelmi rakétákat, és további Leopard tankokat, valamint lőszert fognak küldeni Ukrajnának.

Korábban írtuk

A spanyol kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy több mint két év után is folytatódik az orosz agresszió, ezért minden eddiginél fontosabbnak nevezte a támogatás megkettőzését.

„Védelem és biztonság, béke és újjáépítés ezek a mi prioritásaink, amelyek irányítani fogják közös erőfeszítéseinket”

– jelentette ki.

Pedro Sánchez kiemelte a júniusi svájci békecsúcs jelentőségét, amelynek feladata véleménye szerint, hogy feltárja az összes lehetséges diplomáciai megoldást mint elsődleges útját a konfliktusok rendezésének. Bejelentette továbbá, hogy Spanyolország részt vesz a háború utáni újjáépítésről szóló berlini csúcstalálkozón is.

„Spanyolország megbízható partner, amely a háború első napjától kezdve segít, hogy megvédjük magunkat az orosz kriminális agressziótól”

– fogalmazott Volodimir Zelenszkij, hangsúlyozva, hogy Spanyolország nem huny szemet a nemzetközi jogsértések fölött, és nem marad indifferens akkor, amikor az orosz rakéták lerombolták a városokat és megölték a gyerekeket.

Mint mondta, az orosz hadsereg több mint háromezer rakétával támadta az ukrán célpontokat ebben a hónapban, és felidézte a kelet-ukrajnai Harkiv város barkácsáruházát is érő, szombati orosz légitámadást. „Kiszámított és szándékos támadás” egy civil célpont ellen – jegyezte meg.

Az ukrán elnök szerint most még inkább szükség van a nemzetközi partnerek együttműködésére, hogy Oroszország ezáltal „kötelezve érezze magát” a békére.

Nagyon fontos lehetőségnek nevezte ebben a törekvésben, „a közelebb jutáshoz az igazságos és tartós békéhez” a svájci békecsúcsot, amelyre már 90 ország visszajelezte részvételét.

Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Spanyolország egymilliárd eurót meghaladó segítségéért, valamint azért a további 5 milliárd euróért, amelyet az Európai Unió Békealapján keresztül kapnak majd 2027-ig.

Kiemelte a tervezett közös projekteket a fegyvergyártás és a technológiai fejlesztés terén, amelyek munkahelyteremtés révén gazdasági segítség is jelentenek Ukrajnának.

Kifejezte háláját a spanyol nép felé a háború elől menekülő ukrajnai családok befogadásáért.

Az ukrán elnök első hivatalos állami látogatására érkezett a spanyol fővárosba, ahol a miniszterelnök mellett VI. Fülöp spanyol király is fogadta. Az utazást eredetileg tíz nappal korábban tervezték, de a Harkivnál indított orosz offenzíva miatt elhalasztották.