Fotó: MTI/EPA, szerk.
Hirdetés

Kedden jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

Szabó Dávid József azt mondta: a közvélemény-kutatási adatok alapján Boris Johnson győzelme várható. Boris Johnson eddigi nyilatkozatai alapján pedig valószínű, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, Nagy-Britannia október végén mindenképpen kilép az EU-ból.

A Brexit-pártiak szerint nem szabad félni a kilépéstől. Kezdetben lehet, hogy kedvezőtlenek lesznek a következmények, a kérdés az, van-e elég önbizalma, ereje Nagy-Britanniának ahhoz, hogy hosszabb távon előnyére fordítsa az új helyzetet – magyarázta a szakember.

Hozzátette: a Brexit újrarendezte és polarizálta a társadalmi-politikai viszonyokat Nagy-Britanniában. A hagyományos pártok, a konzervatívok és munkáspártiak támogatottsága visszaesett, ugyanakkor a Brexit-párti Nigel Farage pártja megnyerte a májusi európai parlamenti választást, és jól szerepeltek a korábban gyengélkedő liberális demokraták is – tette hozzá a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.

A Konzervatív Párt szabályai szerint a párt 160 ezer tagja választhatja meg postai úton Theresa May utódját. A választás hivatalosan hétfő délután, brit idő szerint 17 órakor, közép-európai idő szerint 18 órakor zárul. Az eredményt kedden hozzák nyilvánosságra.