Száműzték a morált

Turbó fokozatra kapcsolt a világ kifosztása. Egyre kevesebb ember kezében összpontosulnak a Föld javai, miközben egyre növekszik a szegénység. A globális rablás elleni utolsó védvonalat az egyensúlyteremtésre törekvő nemzetállamok jelenthetik.

Fotó: shutterstock.com

Azt hihetnénk, hogy mára a hátunk mögött hagytuk a XX. század pusztító ideológiáit. Sajnos ez nem így van. A hetvenes években virágzásnak indult és hamar hegemón helyzetbe került neoliberális gazdaság- és társadalomfilozófia pusztító hatásának következményeit nem győzzük számba venni. Egyebek mellett ezekre figyelmeztetnek bennünket a könnygázba és tűzbe borult francia városok, ahol a globalizációs erőket képviselő Macron ellen tüntetnek a sárga mellényesek. De e hatásokra hívják fel a figyelmet azok a migránsseregek is, amelyeket a nyílt társadalom és az emberi jogok nevében utaztatnak be az Európai Unióba vagy éppen az USA-ba.

Évről évre sokkolóbb adatokat tár a világ elé az Oxfam International nevű, szegénység ellen küzdő civil szervezet is, amely mindig a davosi Világgazdasági Fórum megnyitásakor hozza nyilvánosságra jelentését.

2010: a fordulat

A szervezet jelentése szerint tavaly tovább nőttek a vagyoni egyenlőtlenségek a világban: a leggazdagabb 26 ember nagyobb vagyont halmozott fel, mint amennyivel a szegények táborába tartozó 3,8 milliárd földlakó rendelkezett. A leggazdagabbak összességében 900 milliárd dollárral, átszámítva durván 252 ezer milliárd forinttal rendelkeztek, és naponta 2,5 milliárd dolláros, vagyis 700 milliárd forintos gyarapodással számolhattak. Ez idő alatt a szegénynek számító közel négymilliárd embernek mintegy 11 százalékos vagyonvesztéssel kellett szembenézni.

A szakértők szerint különösen aggasztó, hogy évről évre tovább nő a szakadék a legszegényebbek és a leggazdagabbak között. 2010-ben még 388 szupergazdag kezében volt akkora vagyon, mint a legalacsonyabb jövedelmű 3,8 milliárd emberében. A 2010-es évek elején a leggazdagabb milliárdosok körébe már alig több, mint száz család tartozott, számuk 2017-re 62-re csökkent.

Az Oxfam az adatokat összegezve arra is felhívta a figyelmet, hogy a vagyonkoncentráció éppen a válság után gyorsult fel. Azóta nem csak a pénzszivattyúk működnek minden korábbinál hatékonyabban. A szupergazdagok további vagyonosodását szolgálja a tőkejövedelmeket érintő adók jelentős csökkenése világszerte, valamint a szemérmesen adóoptimalizálásnak nevezett módszerek terjedése, amelyek révén a gazdagok könnyen adóparadicsomokba mentik a pénzüket.

Az Oxfam szerint e folyamatok számlájára írható, hogy mára eljutottunk oda: a világon beszedett adókban mindössze dolláronként 4 cent származik a nagy vagyonnal rendelkező tőketulajdonosoktól. Így azzal is számolni kell, hogy az adóelkerülés következtében csökkenő adóbevételek miatt az államok évről évre nehezebben teremtik elő az egészségügyre, oktatásra és a szociális kiadásokra fordítható összegeket. E nehézségek természetesen az államok további eladósodásához vezetnek, ami végső soron egyre hatékonyabbá teszi a pénzszivattyúkat, amelyek mára szinte akadálytalanul szívják ki a pénzt a munkájukból élők zsebéből és az államkasszákból.

Igaz, a mérhetetlen gazdagság egy részét a tulajdonosok jótékonysági akciókra fordítják. Ám az Oxfam-jelentés szerint ennél is többet költenek a nagy nemzetközi szervezetek mellett működő lobbiszervezeteikre, amelyeknek az a dolguk, hogy a legnagyobb tőketulajdonosok érdekeit képviseljék például az ENSZ vagy éppen az EU döntéshozóinál. Erről is vannak szomorú tapasztalataink, elég felidézni a Sargentini-jelentést.

Thomas Piketty, a neves francia közgazdász szerint napjaink torz és sok szenvedést okozó gazdasági, elosztási rendszere a XIX. század végének viszonyaival mutat közel azonos képet.

A „fiúk” és Soros

Ahhoz, hogy az Oxfam látleletének hátterét jobban megértsük, érdemes néhány évtizedet visszamenni az időben. Mondjuk a hetvenes évek elejére, amikor a „chicagói fiúk”, vagyis a chicagói egyetemen oktató-kutató Milton Friedman közgazdász és a köré csoportosuló tanárok és diákok kidolgozták az azóta dogmává csontosodott neoliberális gazdaságfilozófia elveit.

Elméletükben nem is az volt a legforradalmibb újítás, hogy minimálisra kell szorítani az állami befolyást a piacok működése felett. Szerintük az szolgálja az emberek jólétét, ha az erkölcsöt is száműzik a gazdaságból, és a morál helyére a profitmaximalizálást ültetik. E gondolatok páratlanul gyors karriert futottak be, ezeket fújták a mértékadó közgazdászok, ez süvített a világba a fősodratú médiából, és ez a szellem vezérelte a különböző fúziók és felvásárlások révén hatalmasra nőtt multi- és transznacionális cégek és az egyre nagyobb tőke fölött rendelkező nemzetközi bankok vezetőit. A technológiai fejlődés szintén segítette, hogy ezt az ideológiát át lehessen ültetni a gyakorlatba, és átjárja életünk minden részét.

Mi, magyarok a rendszerváltozás hajnalán ismerkedtünk meg fő jelszavaival, a privatizáció, liberalizáció és dereguláció meghirdetésekor. Az állami, illetve a közösségi tulajdon magánosítása, a bankrendszert és a tőketulajdonosokat korlátozó szabályok leépítése, a piacnyitás nálunk is ugyanolyan hatással járt, mint mindenütt másutt a világon: eladósodott az állam éppen úgy, mint a háztartások. Az emberek elszegényedtek, egekbe szökött az infláció és munkanélküliség, a reálbérek zuhanórepülésbe kezdtek. (Nálunk ez utóbbi azt jelentette, hogy 1980 és 2010 között a reálbérek 35 százalékkal csökkentek.)

Az uniós magországok lakói annyi haladékot nyertek, hogy a centrumállamoknak sikerült kiszívni a jövedelmeket a perifériaországokból, vagyis a szovjet birodalom szorításából kiszabadult közép- és kelet-európai országokból a kilencvenes években.

Ehhez képest alig tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kétezres évek elején olvashassuk George Soros könyveit, amelyekben a haladás további útját írta le a hírhedt szerző. Szerinte a további fejlődés előtti akadályokat a nemzetállamok felszámolásával, az így létrejött nyílt társadalom felépítésével lehet lebontani. Úgy vélte, a háborúk túlságosan sok pusztítást végeznek az anyagi javakban. A nyílt társadalom révén azonban könnyen megszerezhetők a nemzetek által uralt olyan vagyonelemek is, mint például a víz, a termőföld vagy éppen a bányakincsek. A megszerzett nemzeti gazdaságok működtetését Soros a globális világcégek és nagybankok vezetőire bízná.

Ez az elmélet is világsikert aratott, olyannyira, hogy a nagy tőketulajdonosok hozzá is láttak világméretű megvalósításához. Kína és India felemelkedése, Oroszország talpra állása, valamint a TTIP, vagyis az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezmény kudarca azt jelezte, gyorsan kell cselekedni: indulhatott a nagy projekt, a tömeges bevándoroltatás az európai nemzetállamokba.

A bombaüzlet

Mára az is kiderült, hogy a migrációs biznisz nem csak az embercsempészeknek és az NGO-knak hoz busás hasznot. A Migrációkutató Intézet tanulmánya szerint egyes üzleti körök számára komoly profitot termel a 2015 óta csúcsra járatott üzletág.

Évi 10-15 százalékos növekedést mutat például a sariakompatibilis pénzügyi szolgáltatások piaca Európában. Nagy-Britanniában már öt, iszlám jog szerint működő pénzintézet működik, de mára a francia és német bankok is rástartoltak az ígéretes szegmensre. A további térnyerést garantálja, hogy az uniós tagországokban ma már 109 olyan oktatási intézmény működik, amely az iszlám jog szerinti gazdasági ismereteket nyújt a hallgatóinak.

Komoly piaci lehetőségek rejlenek a halal (iszlám előírásoknak megfelelő) élelmiszerek forgalmazásában is. Számos nagy európai élelmiszergyártó látja ebben a jövőt, zászlóshajónak a svájci Nestlét tekinthetjük, amely évente 3 milliárd dollárnyi élelmiszert értékesít részint a bevándorlóknak, részint közvetítésükkel az iszlám országokba. A fagyasztott halal élelmiszerek piacán tarolnak a franciák: évi 3,7 milliárd euró értékben forgalmazzák termékeiket a francia, holland, belga és német piacokon.

A divatipar szintén kezd átállni az új vevőkör kiszolgálására. A Nike 2017 végén dobta piacra a „Pro Hijab” kollekcióját. Az üzleti sikerből azonban széles árukínálattal igyekszik részesedni mások mellett a Zara, a Mango vagy az Uniqlo. A világcégek prognózisai szerint a következő években minden korábbinál ígéretesebb bevételnövekedés várható az új európai fogyasztóktól. Így a fehér középosztály zsugorodása és lecsúszása nem fenyegeti a világcégek profitcéljait. Az őslakók lecserélése inkább segíti, mint gátolja a hatalmas vagyonok további felhalmozását, a cégvezetőknek kifizetett bónuszok összegének növelését. A világot irányító gazdasági-politikai elit egyelőre saját sikerének könyveli el a földlakók elszegényedését és az erkölcsi elvek száműzését a világgazdaságból.