Az állásfoglalás szerint a döntést részben a térség biztonságának és stabilitásának erősítése végett hozták. A közlemény ugyanakkor nem pontosította, hogy a nagykövetség, vagy egy konzulátus újranyitásáról van-e szó.

Hirdetés

Áprilisban a szíriai külügyminiszter, Fejszál Mekdad Rijádban tett látogatást kollégája, Feiszal bin Farhán Ál Szaúd meghívására. Rijád és Damaszkusz a kapcsolatok javulása keretében egyebek között megállapodott a konzuli képviseleteik újranyitásában, és a két ország közötti légi járatok újraindításában.

Szaúd-Arábia és Szíria 2012-ben szakította meg diplomáciai viszonyát.

Az Arab Liga külügyminiszterei egyébként vasárnap határozatot fogadtak el Damaszkusz újrafelvételéről a pánarab szervezetbe, amely 2011-ben függesztette fel Szíria tagságát, miután Bassár el-Aszad elnök erőszakkal válaszolt az országban kirobbant tiltakozásokra, aminek következtében a konfliktus polgárháborúvá fajult. Várakozások szerint Aszad elnök is részt vehet az Arab Liga május 19-i rijádi csúcstalálkozóján.

Az évek óta tartó bojkott után az arab országok az utóbbi időben hajlandóságot mutattak arra, hogy közelebb kerüljenek Damaszkuszhoz, különösen a február eleji szíriai földrengés után.

Korábban írtuk