Száz éve jött létre a Szovjetunió

Az első világháborúban kivérzett Oroszországban 1917 februárjában forradalom robbant ki, véget ért a cárizmus időszaka. November 7-én (az akkor használatos julián naptár szerint október 25-én) Péterváron a bolsevikok felkelése megdöntötte a Kerenszkij vezette ideiglenes kormányt. Országszerte a helyi szovjetek vették át az irányítást, a legfelső hatalmi szerv a munkás-, paraszt- és katonaküldöttek szovjetkongresszusa lett, a végrehajtó hatalmat a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsa gyakorolta. A novemberi választásokon a bolsevikok csak a voksok negyedét kapták, az Alkotmányozó Gyűlésben az eszerek (parasztpártiak) jutottak többséghez, s végül a hatalmukat veszélyben látó bolsevikok 1918. január 6-án egyszerűen szétkergették a testületet.

Oroszország a következő években véres polgárháborúba süllyedt. A bolsevik vörösök álltak szemben a cári tábornokoktól az alkotmányos demokratákig, a nemesi csoportoktól az eszer-mensevik-anarchista erőkig különböző irányzatokat egyesítő fehérekkel. Fellángoltak a nemzetiségi ellentétek, miközben a központi kormánynak a fehéreket támogató antantcsapatok intervenciójával is fel kellett vennie a harcot. 1920-ban kitört a háború Lengyelországgal, a hátországot lázongások, sztrájkok szabdalták.

A helyzet 1921-22-re stabilizálódott, de az egykori cári birodalomból Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia Lengyelországhoz került, Besszarábiát Románia annektálta, a Karsz-vidék Törökországé lett, s Finnország és a balti államok függetlenné váltak. A békésebb körülmények között, 1921 októberében a mindent a front érdekeinek alárendelő hadikommunizmust felváltotta az új gazdaságpolitika (NEP), amely engedélyezte a kapitalista módszerekhez való részleges visszatérést, legalizálta a magánvállalkozásokat, bár a nagyipar állami kézben maradt.

A szovjetköztársaságokká átalakult Oroszországi Föderáció, Belorusszia, Ukrajna, valamint a Kaukázuson túli föderációban tömörült Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán közös államának létrehozásáról két elképzelés született. A pártfőtitkár és nemzetiségi népbiztos Sztálin által kidolgozott terv értelmében a többi köztársaság autonóm alapokon lépett volna be az Oroszországi Föderációba, Lenin viszont azt pártolta, hogy az egyes tagköztársaságok az egyenjogúság alapján, szuverén jogaik megtartásával hozzanak létre szövetséget.

Végül a lenini álláspont győzedelmeskedett, s 1922. december 29-én az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, valamint az Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán alkotta Kaukázuson túli Szocialista Föderatív Szovjetköztársaság Moszkvában aláírta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakításáról szóló szerződést. A megállapodást másnap az első össz-szövetségi szovjetkongresszus szentesítette. Az 1923 júliusában elfogadott alkotmány kiemelte az új államalakulat munkás-paraszt osztályjellegét, s azt a szándékot, hogy minden ország dolgozóit egy szocialista világköztársaságban kell egyesíteni. Elhatárolta az össz-szövetségi hatásköröket (külügy, hadügy, határok kérdése, pénzügyek stb.) az egyes köztársaságok hatáskörétől (saját kormány, önálló köztársasági népbiztosságok), s külön cikkelyben rendelkezett a szabad kiválás jogáról. A kétkamarás parlament a Szövetségi Tanácsból és a Nemzetiségi Tanácsból állt, az egyes ülésszakok között a parlament elnöksége volt a fő irányító szerv, míg a legfőbb államhatalmi testület össz-szövetségi és helyi szinten is a szovjetkongresszus volt. A Szovjetunió első alkotmányát a II. össz-szövetségi szovjetkongresszus 1924. január 31-én ratifikálta.

Az önálló közép-ázsiai szovjetköztársaságok létrejöttével, a Kaukázusontúli Föderációt alkotó államok önállósodásával 1936-ra az államszövetség 11 tagot számlált. Az 1940 márciusában megalakult Karél-Finn SZSZK lett a 12. tagállam, s ugyanezen év nyarán a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a Szovjetunió bekebelezte a három balti államot és Besszarábiát. Ez utóbbi Moldáv SZSZK néven egyesült az addig Ukrajnához tartozó Moldavai Autonóm Köztársasággal, s ezzel alakult ki a 16 tagú államszövetség. Ez a szám 1956-ban 15-re csökkent, mert a Karél-Finn SZSZK autonóm köztársaságként az Oroszországi Föderációhoz került. A többszöri átszervezés nyomán 1961-re kialakult végleges berendezkedés szerint a Szovjetunió 15 szövetséges köztársaságból, 20 autonóm köztársaságból, 7 autonóm területből és 10 nemzetiségi körzetből álló államrendszert alkotott.

A minden eresztékében recsegő-ropogó, megreformálhatatlan Szovjetunió hét évtized után esett szét. 1989-től a tagköztársaságokban sorra születtek a szuverenitási nyilatkozatok, a balti államok függetlenségüket is deklarálták. 1991. augusztus 19-én, egy nappal a népszavazás által is szentesített új szövetségi szerződés aláírása előtt a konzervatív erők puccsot kíséreltek meg, ennek kudarca után a tagköztársaságok sorra nyilvánították ki elszakadásukat. 1991. december 8-án Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna megalakította a Szovjetuniót felváltó Független Államok Közösségét, melyhez december 21-én – a baltiak és a grúzok kivételével – a többi volt szovjetállam is csatlakozott. 1991. december 25-én Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és utolsó elnöke bejelentette lemondását, ezzel a Szovjetunió is megszűnt.