A magyar uniós elnökség egyik nagyon fontos célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése. Erről Orbán Viktor beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban. A kormányfő jelezte azt is, hogy szeretnének egy nagy versenyképességi megállapodást tető alá hozni.

Hirdetés

Miről is van szó? A többi között arról, hogy az Európai Unióban az ipari energiaárak kétszer, a szén-dioxid-kvótaárak nyolcszor olyan magasak, mint az Egyesült Államokban. A konkurens ázsiai országok árelőnye még nagyobb.

Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a helyzet nem változik, az európai vállalatok egyre nagyobb arányban fogják elhagyni a régiót. Ennek pedig súlyos gazdasági és társadalmi következményei lesznek – ismerteti a Magyar Nemzet.

– Azzal tehát, hogy Magyarország a soros elnökségének fő prioritásául a versenyképességet választotta, a legégetőbb feladat megoldásához igyekszik hozzájárulni

– fogalmazott a szakértő. Az európai piacon egyre több energiát kell biztosítani az előrelépéshez. Ez nem kizárólag a gazdaságot érinti, hiszen az energiaválság nem ért véget. Így azok az országok, amelyek nem védik a lakosságot a piaci áraktól, súlyos energiaszegénységi problémákkal szembesülnek. Erre világít rá tűpontosan a Századvég Európa Projekt-kutatása is.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a rezsicsökkentési program eltörlésére szólított fel. Az indoklás alapján az alacsony tarifák nem ösztönzik kellő mértékben az energiahatékonysági beruházások megvalósítását és – az Európai Bizottság szerint – a jelenlegi piaci árak mellett szükségtelenné vált a támogatások fenntartása.

Az európai energiatőzsdéken tapasztalható árak azonban továbbra is jelentősen meghaladják az energiaválság kirobbanása előtti szinteket, így azok az uniós tagállamok, amelyek – a korábbi brüsszeli felszólításoknak megfelelően – kivezették a lakossági támogatásokat (vagy egyáltalán nem védték kellő mértékben fogyasztóikat a piaci áraktól), rezsicsapdába kerültek.

A közüzemi díjak növekedése – egy bizonyos szinten túl – már nem nyújt érdemi többletmotivációt az energiahatékonysági beruházások megvalósításához, ugyanakkor súlyos társadalmi feszültségeket eredményez.

A Századvég kutatása rámutat, hogy a brüsszeli indoklás megalapozatlan, és a tarifatámogatások kivezetése Európa-szerte rendkívüli károkat okozna az állampolgároknak. Az eredmények alapján az uniós polgárok 23 százaléka már most is fűtési és 25 százaléka díjfizetési nehézségekkel küzd.

Korábban írtuk

Fotó: Magyar Nemzet

Érdemes arra is felfigyelni, hogy amikor az Egyesült Államok vagy Kína klímavédelemről beszél, saját gazdasága fejlesztésére gondol. Az Európai Unió viszont – az emberiség megmentése érdekében – mesterségesen korlátozza saját gazdaságát. Ez Hortay Olivér szerint súlyos szereptévesztés.

Az Európai Unió a világ károsanyag-kibocsátásának mindössze hét százalékáért felelős és hozzájárulása folyamatosan csökken, tehát a klímaproblémát nem fogja tudni megoldani. Geopolitikai pozíciója viszont folyamatosan romlik: míg 1990-ben a globális GDP 28,3 százalékát állította elő, 2022-re a részesedése 16,6 százalékra esett. A Századvég üzletágvezetője szerint a negatív tendencia megállításához az Európai Uniónak változtatnia kell szemléletmódján és – a rombolás helyett – klímapolitikáját saját gazdasága fejlesztésére használni.

A brüsszeli vezetés sajnos olyan döntéseket hoz, amelyek tovább növelik Európa lemaradását az Egyesült Államok és Kína mögött. Így például nagyon nagy hiba kereskedelmi háborút indítani Kína ellen. Az unió vezetése büntetővámokat vetne ki a kínai autógyártókra. A hivatalos indoklás szerint, a beavatkozásra az európai járműipar védelme érdekében van szükség. Sokatmondó azonban, hogy maguk az európai autógyártók is tiltakoznak a lépés ellen. Hortay Olivér korábban arról beszélt, hogy az Európai Uniónak választania kell: vagy zöldít, vagy kereskedelmi háborút folytat Kína ellen. A kettő együtt nem megy. Kína lassan minden pozíciót elfoglal a zöldtechnológiák területén. A napelempanelek kilencven százalékát, a szélturbinákhoz szükséges ritkaföldfémek háromnegyedét és az akkumulátorok kétharmadát már most is az ázsiai nagyhatalom állítja elő. Mostanra tehát Kína a zöldtechnológiákhoz kapcsolódó értékláncok valamennyi szintjén megkerülhetetlen szereplővé vált.

Ha az Európai Unió fenntartja a konfliktust, nemcsak a zöldítéshez szükséges eszközök beszerzése kerül veszélybe, de olyan berendezéseket sem fog tudni vásárolni, amelyek a saját gyártási vagy ritkaföldfém-kitermelési kapacitásai kiépítéséhez kellenének.

A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.