Szélsőbaloldali fegyveres szervezet tagja az antifa tanár
Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News. Az egyetem közölte: a döntést azután hozták meg, hogy aggályok merültek fel Dixon állítólagos, politikai indíttatású és az erőszakot támogató kijelentései miatt. Mint fogalmaztak, a felfüggesztés ideje alatt vizsgálatot folytatnak, amelynek célja az ügy részleteinek objektív feltárása.Az egyetem jelezte, hogy az állítólagos magatartás a körülményektől függően akár fegyelmi eljárást is vonhat maga után, amely a munkaviszony megszüntetésével végződhet. A közlemény szerint a szabadság időtartamát még nem határozták meg, az a vizsgálat lefolytatásának hosszától függ. Hangsúlyozták: az intézmény elkötelezett a szabad véleménynyilvánítás mellett, ugyanakkor az egyetemi közösségben semmilyen körülmények között nem tűrhető el az erőszak szítása vagy igazolása.
Dixon az egyetem hivatalos honlapja szerint az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok professzora, de emellett tagja a Redneck Revolt nevű fegyveres szervezet egyik helyi csoportjának is. A Counter Extremism Project szerint a Redneck Revolt egy szélsőbaloldali szervezet, amely nyíltan ellenzi a kapitalizmust, valamint a nemzetállam fogalmát és szimbólumait, így például a rendőrséget, a bíróságokat és a börtönöket.

A professzor neve már korábban is összefonódott radikális akciókkal. 2017-ben Durham városában vett részt egy, a Ku-Klux-Klan (KKK) ellen meghirdetett tüntetésen, amelyen ugyan a KKK nem jelent meg, ő azonban fegyverrel felszerelve vonult ki, és a vádak szerint fegyverrel állta el az utat. Bár bűncselekmény gyanújával eljárás indult ellene, a vádakat később ejtették. Ugyanebben az évben jelen volt a hírhedt charlottesville-i megmozduláson is, amely során egy szélsőjobboldali merénylő autójával a tömegbe hajtott, és egy fiatal nőt halálra gázolt. Dixon később egy harvardi panelbeszélgetésen azt állította, hogy a támadó autós többször elhaladt előtte, és egyszer fegyverrel jelezte neki, hogy menjen tovább.
Charlottesville városa és helyi vállalkozók pert indítottak a Redneck Revolt és több jobboldali szervezet ellen. A csoport végül peren kívüli egyezséget kötött, amelynek értelmében elkerülte a tárgyalást. A szervezet ezt követően közleményében „zaklatásnak” és „állami elnyomásnak” nevezte az eljárást.
Dixont 2018-ban ismét letartóztatták, miután részt vett egy zavargásban, amely során az egyetem területén álló, Silent Sam nevű emlékművet ledöntötték. Akkor testi sértéssel vádolták meg, ám az ügyet később ejtették.
A Redneck Revolt a John Brown Gun Club nevű szervezethez köthető, amely nemrég éppen a Georgetown Egyetemen terjesztett toborzó szórólapokat, amelyekben Charlie Kirk kivégzését ünnepelték. A csoporthoz tartozó tagok az elmúlt években több fegyveres akcióban is érintettek voltak, beleértve egy texasi bevándorlási központ elleni támadást és egy 2019-es merényletkísérletet, amely során egy fegyveres férfi Molotov-koktélokkal akart felrobbantani egy ICE idegenrendészeti központot.
Az ügy ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az amerikai egyetemeken belül is jelen vannak olyan szélsőbaloldali csoportok, amelyek kapcsolatban állnak erőszakos mozgalmakkal.
