„Június 9-én egy nagyon súlyos, nagyon nehéz döntést hoztam, és elmondhatom, hogy ez nagyon sokba került nekem. Nem, nem, nem, nem szabad félni”

Hirdetés

– mondta a köztársasági elnök péntek este az elnöki rezidencia, az Élysée-palota udvarán a Zene Ünnepe alkalmából rendezett koncerten.

A köztársasági elnök arra utalt, hogy a döntését nagyon ellentmondásosan fogadták a politikai pártok és az elemzők, miután arról előzetesen még a kormánya tagjaival sem konzultált, így meglepetésként érte az egész országot.

A parlamenti választások legnagyobb esélyese az európai választáson is győzelmet arató, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN), amely egy pénteken közzétett mandátumbecslés szerint 250-300 képviselői helyet szerezhet meg az 577 fős nemzetgyűlésben. Az abszolút többséghez 289 helyre van szükség. Eszerint a felmérés szerint, amelyet az Odoxa intézet készített a Le Nouvel Obs című hetilap megbízásából, az Új Népfront nevű baloldali összefogás 160-210 képviselői helyet, az elnöki tábor pedig 70-120-at tudna megszerezni, ha most vasárnap lennének a választások.

„Vannak olyan szélsőségek, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül!”

– mondta az államfő.

Korábban írtuk

„Most felelősségteljesen kell viselkednünk”

– tette hozzá.

Korábban Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője, korábbi és 2027-es elnökjelöltje úgy vélte, „egy esetleges politikai válságból az egyetlen kiút az lenne, ha az elnök lemondana”, de hozzátette, hogy ő ezt nem fogja kérni. Emmanuel Macron június 12-i sajtótájékoztatóján jelezte, hogy nem mond le, bármi is legyen a nemzetgyűlési választások eredménye.