Ezeréves a lengyelek és a magyarok barátsága. A történelem vérzivataros eseményei is próbára tették ezt a kapcsolatot, amelyről igen szép ünnepség keretében emlékeztek meg június 10-e és 12-e között a lengyelországi Swiety Krzyzben, magyar nevén Szentkereszthegyen. Mert magyar neve és fontos magyar hagyományai is vannak ennek a helynek.

Korábban a varsói baloldal azt hitte, az ország EU-csatlakozása után jobban megismerik majd a lengyelek a világot, nagyot szippantanak a liberalizmus szabadabb levegőjéből és kijózanodnak mély katolicizmusukból. Két év telt el az EU bővítése óta, Nyugat-Európa tele van lengyel vendégmunkásokkal, illetve munkát vállaló fiatalokkal, de a nemzet, ha lehet, még jobban ragaszkodik hitéhez, mint azelőtt. Egy felmérés szerint a lengyel társadalom 96 százaléka vallásos, 56 százalék pedig rendszeresen gyakorolja hitét. Lengyelországban a katolicizmus nem „magánügy”, de nem is egyszerűen csak hit és vallás. Hanem maga a lengyel történelem. A lengyel-magyar barátság gyökerei is Báthory Istvánon, a két nép közös királyán keresztül a kereszténység közös felvételéig nyúlnak vissza.

Kettős kereszt

A Krakkótól északra levő Swiety Krzyzben, azaz a Szentkereszthegyen tartott nagy ezredéves ünnepen Erdő Péter bíboros prímás alapos részletességgel ábrázolta szentbeszédében a lengyel-magyar barátság kialakulását. Elmondta, a két nép egyszerre, egy időben vette fel a kereszténységet, s egymás mellett haladva erősítette meg hitét, vallását. Példája ennek az is, hogy ezer esztendővel ezelőtt, egy időben született meg a magyar és a lengyel kereszténység első központja, az esztergomi, illetve a gnieznói püspökség. És ezer éve annak is, hogy a krónika szerint Vitéz Boleszláv lengyel király bencés szerzeteseket hívott Magyarországról, mondván telepedjenek le Lysa Gora hegyén. Ez a rend lett az első és állandó kapcsolat, afféle hitbéli és lelki diplomácia a magyarok és a lengyelek között.

A hagyománnyá nemesült legenda szerint Szent Imre herceg éppen a Lysa Góra-i erdőkben vadászott egy ízben. Eltévedt, s ahogy az erdőkből kivezető utat kereste, hirtelen megpillantott egy gyönyörű szarvast. Le akarta teríteni, éppen felajzotta az íját, de észrevette, hogy egy kettős kereszt fénylik az állat két agancsa között. Éppen olyan, mint amilyet ő is a nyakában viselt. A szarvas gyorsan tovaszökkent, Imre herceget viszont egy angyal elvezette Lysa Gora kolostorába, ahol ő a nyakában függő kettős keresztet hálából a bencés barátoknak ajándékozta. A kettős kereszt tipikusan magyar keresztényi jelkép, de ez áll most is a szentkereszthegyi szerzetes templom oromzatán, tárgyi bizonyítékaként a lengyelek és a magyarok korán kialakult barátságra. Mi több, ez lett a fő jelképe a szent hegyet körülvevő vajdaság címerének is.

Számos dolog utal a templomban is a magyarokra. Mindenekelőtt az a magyar vonatkozású freskókkal díszített kápolna, amelyben a hercegnek tulajdonított Szent Kereszt-ereklyét őrzik. Aztán ott az az oltár, amelyet épp az ünnepi szertartáson szenteltek fel Szent Imrének, s amelyet Andrzej Dziega sandomierzi püspök örökre „magyar oltárrá” nyilvánított. Hozzátéve, hogy az minden korban legyen a magyar zarándokok kegyhelye. A kolostor kerengőjében áll egy 2002-ben avatott, kettős nyelvű tábla, amely a lengyel-magyar barátság előtt tiszteleg. Másolata Budapesten, a Villány úti Szent Imre-templomban látható. A szentkereszthegyi tábla alatt kocsikeréknyi friss virágcsokor pompázik. Fölül piros, középen fehér, alul pedig zöld szirmú rózsákkal.

Erdő Péter egy személyes élményével is ábrázolta szentbeszédében annak a kapcsolatnak az erejét, ami ezer éve alakult ki és erősödött tovább a történelem folyamán lengyelek és magyarok között. Elmondta, hogy édesapja több mint tíz éven át hordta szigorú ragaszkodással azt a télikabátot, amelyet az 1956-os forradalom idején kapott egy lengyelországi segélycsomagból. Hordta még akkor is, amikor pedig tellett volna már új felöltőre…

Szinte egymásra zsúfolódtak a kölcsönös gesztusok. A lengyelek igyekeztek elöl járni az előzékenységben, jól mutatja ezt, hogy Erdő Péter volt a szentkereszthegyi ünnepi szentmise főcelebránsa, Andrzej Dziega püspök pedig, ha törve is, de saját nyelvükön szólt a Szentkereszthegyre összesereglett magyar zarándokokhoz. Ahogy Márki Judit, a budapesti Szent Imre-plébánia zarándokainak szervezője elmondta, ők 2002 óta minden esztendőben felkeresik Szentkereszthegyet. Így tesznek majd az elkövetkezendő esztendőkben is, és mindig igyekeznek ezt a zarándoklatot átéltebbé, fennköltebbé tenni.

A magyar zarándokok Brückner Ákos atya vezetésével elhozták Szent Imre ereklyéjét is, ami a kolostor szerzetesei, de a lengyel hívők számára is kivételes dolognak számít. Ahogy az Erdő Péter bíboros és Andrzej Dziega püspök szavaiból kiderült, a lengyelek és a magyarok egyaránt közös szentjüknek, a hely mitikus alakjának fogadják el Szent Imrét. A bíboros és a püspök elsősorban a fiatalok számára ajánlotta követendőnek a herceg rövid, de tiszta, erkölcsös, hittel teli életét. A kolostor ősi könyvei állítólag nemcsak a Lysa Góra-i vadászat csodáját jegyezték fel, de azt is, hogy Imre herceg egy másik alkalommal menyaszszonyt keresett magának Lengyelföldön. Lehet persze, hogy mindez csak a megszépítő képzelet játéka. A könyvekbe nem tud már belelapozni az utókor, azok ugyanis elpusztultak. Az utolsó köteteket a német megszállók égették el 1944-ben, a varsói felkelés leverése után.

Bár itt az ünnepen minden szó, minden mondat az emlékek előtt tisztelgett, Erdő Péter bíboros szentbeszédében Imre herceget a jelen, de még inkább a jövő dimenziójába emelte. Arra kérte őt, járjon közbe Istennél a lengyel és magyar nemzet közös felemelkedéséért az unión belül.

Börtön a kolostorból

A Szentkereszthegyen álló kolostorban 1006-tól fogva éltek bencés szerzetesek. Karol Lipinski atya, a kolostor gazdasági ügyintézője elmondta, Szentkereszthegyet minden lengyel hívő ismeri. Mint ahogy ismeri annak magyar vonatkozásait, s persze azt is, hogy valaha bencés rend működött itt. Az atya számításai szerint évente 2 ezer csoport látogat Szentkereszthegyre. Chestohowa megnyitásáig ez volt Lengyelország első számú zarándokhelye, amelyet minden lengyel király felkeresett.

A történelem alaposan megtépázta a rendet és a kolostort. Feldúlták a tatárok, aztán a svédek sanyargatták, majd jöttek az oroszok, végül pedig a németek. Lipinski atya elmondta, a cári elnyomás idején sem szüneteltek a zarándoklatok, igaz, csak titokban lopakodtak ide a hívők. Később cári börtön lett a kolostorból, amit „lengyel Szibériának” neveztek az emberek. Szigorú, kemény évtizedek voltak ezek, az éhség, az éheztetés éppúgy a bosszú és a büntetés eszköze volt, mint a botütés, a láncra verés. Ezekben az időkben virított nagy betűkkel a börtönné alakított kolostor falán az a figyelmeztető felirat, amely szerint az emberevést halállal bünteti az orosz parancsnokság. A két világháború között lengyel börtön lett a kegyhelyből, a II. világháború alatt pedig visszakerültek ide az oroszok, de mint hadifoglyok. A németek ugyanis fogolytábort csináltak a kegyhelyből. Szentkereszthegy 1946-ban került vissza végül a lengyel egyházhoz, nem sokkal később pedig az Oblátus Missziós atyák költöztek a falai közé.

A lengyel szocialista állam elsősorban Szentkereszthegy kegyhely jellegét szerette volna elvenni. Lipinski atya elmondta, a pártállam mindenekelőtt fojtogatóan nagy adókat vetett ki a kolostorra, de más módon is igyekezett ellehetetleníteni a kegyhelyet. Például úgy, hogy a kolostor nem juthatott hozzá a felújításokhoz, karbantartásokhoz szükséges építőanyagokhoz. Ha volt pénze, akkor sem vásárolhatott. Mégis működött a rend, s a kolostorral együtt átvészelte a szűk levegőjű évtizedeket. Lipinski atya szerint Isten akarta, hogy így legyen. Épül a lelkek hídja A magyar zarándokok Keresztútja a szentkereszthegyi emlékhely bejáratától vezetett föl a hegyre, egészen a kolostorig. Odalent az úgynevezett katyni Három Kereszttől indultak a hívők, s megemlékeztek az 1956-os szabadságharcról is. Amint Erdő Péter is elmondta, ez az esztendő imaév a magyarság lelki megújhodásáért. A nemzetért való könyörgések két jeles évfordulóra, az 1456-os nándorfehérvári ütközet, és az 1956-os forradalom emlékére épülnek. Katyn a lengyelek tragédiája. Bár úgy tudni, van magyar áldozta is. Egy magyar orvos, aki Varsóban volt korábban egyetemista, s aki tisztként szolgált aztán a két oldalról szorongatott és a Szovjetunió által hátba támadott lengyel hadseregben.

A keresztekre annak a három helyiség szovjetunióbeli helyiségnek, Katynnak, Harkovnak és Szverdlovszknak a nevét vésték fel, ahol a szovjetek több mint 20 ezer lengyel katonatisztet mészároltak le. A gaztettet azóta sem ismerik el etnocídiumként. Katyn, 1956-két olyan történelmi mementó, amelyeknek közös vonása a hazáért, a nemzeti függetlenségért folytatott harc, a szovjet megszállás elleni küzdelem. 1956 októberében a világon egyedül Lengyelországból indultak meg önkéntesek, hogy fegyveresen segítsék a magyar forradalmat.

Amint voltak, akik azt remélték, a lengyelek elhagyják vallásosságukat, a magyar pártállam pedig azt remélte az 1980-as években, hogy messzire távolodik egymástól a két a nemzet, s esze ágában sem lesz a magyar népnek a Szolidaritás útjait követni. Azokat a kényszerből piacozó-kereskedő lengyeleket használta fel ennek a barátságnak a megbontására, akik nálunk is jártak szép számmal, s akiket Kádár környezete naplopóknak igyekezett beállítani.

A lengyelek érzelmei változatlanok irántunk, mi viszont most építjük újra a barátság régi hídjait. Hogy könnyebben menjen a dolog, Andzrej Dziega püspök úr oblátus atyákat szeretne küldeni hazánkba, hogy legyenek a két nép közötti lelki híd pillérei. Ezer éve magyar bencések érkeztek Lysa Góra hegyére, most lengyel oblátus szerzetesek jönnek Magyarországra.

Sinkovics Ferenc