Szergei Lavrov orosz (b) és Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter a kairói tárgyalásai utáni sajtóértekezleten 2022. július 24-én. MTI/EPA/Mohamed Hoszam
Hirdetés

„Megerősítettük, hogy az orosz gabonaexportőrök eleget tesznek mindent kötelezettségünknek” – jelentette ki a Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel vasárnap tartott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Lavrov, aki szombaton érkezett Kairóba.

„Vlagyimir Putyin elnök ezt szintén hangsúlyozta az Abdel-Fattah Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott minapi telefonbeszélgetésében” – tette hozzá Lavrov.

Egyiptom a világ egyik legnagyobb gabonaimportőre, tavaly gabonabeszállításainak 80 százaléka érkezett Oroszországból és Ukrajnából. A február 24-én kezdődött Ukrajna elleni orosz invázió miatt leállt a hajóforgalom, felgyorsult a világpiaci árak emelkedése, és pénzügyi sokkhatás érte Egyiptomot.

A pénteken Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében „biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.

Korábban írtuk

A megállapodás 20-25 millió tonna, Ukrajnában rekedt gabona exportját teszi lehetővé, csökkentve így egy élelmezési világválság kockázatát, amely mindenekelőtt Afrikát sújtaná.

Oroszország garanciát kapott arra nézve, hogy a nyugati büntetőintézkedéseket sem közvetlenül, sem közvetetten nem alkalmazzák az agráripari és műtrágyaexportjára.

„Az ENSZ-főtitkár felelősséget vállalt, hogy feloldják ezeket az Egyesült Államok és az Európai Unió által elrendelt, az (orosz) logisztika és pénzügyi hálózatokat sújtó törvénytelen korlátozásokat” – mondta az orosz külügyminiszter Kairóban a két tárcavezető közös sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy megvitatták az ukrajnai orosz „hadműveletet” az egyiptomi vezetőkkel, akik a konfliktus politikai és diplomáciai megoldását szorgalmazták. Lavrov az ukrán felet okolta a korábbi béketárgyalások megszakadása miatt. Szerinte Ukrajna „nem hajlandó addig tárgyalni, amíg le nem győzi Oroszországot a csatamezőn”.

Lavrovot vasárnap elsőként Abdel-Fattah Szíszi elnök fogadta, majd a nap folyamán tárgyal Ahmed Abul Geittel, az Arab Liga főtitkárával és beszédet mond a pánarab szervezetben is. Kairó után Ugandába, Etiópiába és Kongói Demokratikus Köztársaságba is ellátogat.