„Emlékszünk arra, hogy Putyin júniusban ismét békekezdeményezést tett, miután az összes korábbi kezdeményezést és megállapodást lerombolt és szabotált a kijevi rezsim és nyugati pártfogói. Tárgyalási készségünket senki sem vonhatta kétségbe, de természetesen a kurszki régióbeli kaland után minden erre vonatkozó beszéd tárgytalanná vált” – mondta Lavrov a Yassin Fall szenegáli külügyminiszerrel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint az ukrán fél csak az elmúlt 24 óra alatt több mint négyszáz katonát és 29 páncélozott harcjárművet veszített Kurszk irányában. A tárca az ukrán félnek a régióba augusztus 6-án megkezdett betörését követően elszenvedett veszteségét 7450 főben, és egyebek között 74 harckocsiban, 36 gyalogsági harcjárműben, 64 páncélozott szállítójárműben, 486 páncélozott harcjárműben, 227 gépkocsiban, 52 tüzérségi lövegben és 15 sorozatvetőben nevezte meg.

Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy az ukrán csapatok Kurszk megyében több helyen is védelmi vonalak kiépítésébe kezdtek. Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak „a kijevi rezsim bűncselekményei” ügyében illetékes nagykövete újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők civileket rabolnak el a régióban, ahonnan ismeretlen helyre viszik őket. Mirosnyik szerint ukrán „zsoldosok” polgári lakosokat erőszakolnak meg.

A moszkvai katonai tárca csütörtöki hadijelentése szerint egyébként az orosz haderő elfoglalta a luhanszki Sztelmahivka és a donyecki Mikolajivka települést, miközben az elmúlt nap folyamán a hatból négy frontszakaszon nyomult előre Ukrajnában, és visszavert 18 ellenrohamot. A közlemény szerint az ukrán hadseregnek több mint 2100 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán a „különleges hadművelet” övezetében.

Korábban írtuk

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között egy brit Storm Shadow manőverező repülőgépeket tároló raktárt, négy lőszerraktárt, négy páncélozott harcjárművet, három nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott és egy önjáró tarackot, három francia HAMMER irányított légibombát, egy amerikai HIMARS-rakétát, továbbá 36 légi és három tengeri drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Harkiv megyei Oleskiben öt pilóta nélküli repülőszerkezet támadott meg egy kórházat, egy nővér megsebesült.