Szergej Lavrov: Oroszország készen áll a megegyezésre
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország készen áll arra, hogy megállapodást kössön az ukrajnai háború befejezéséről – derült ki az egyik amerikai televíziós csatornának adott, csütörtökön online közzétett interjúból.
Világ
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/szergej-lavrov-oroszorszag-keszen-all-a-megegyezesre-983619/
„Donald Trump amerikai elnök egyezségről beszél, és mi készen állunk az alkura, de vannak olyan konkrét elemek, amelyeket még finomítani kell”
Hirdetés
– mondta a CBS tévécsatornának adott interjúban Szergej Lavrov. „Számos jele van annak, hogy a jó irányba haladunk” – tette hozzá a politikus.
Arra a kérdésre, hogy az éjszaka folyamán Ukrajnára indított újabb csapáshullámnak legalább 12 halottja és több tucat sebesültje van Kijevben, Lavrov azt válaszolta: „csak katonai célpontokat vagy a hadsereg által használt polgári objektumokat veszünk célba”.
„Ha az ukrán hadsereg által használt célpontról van szó, akkor a védelmi minisztériumnak, a helyszínen lévő parancsnokoknak joguk van megtámadni őket”
– mondta.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
