Szergej Mihejev: Putyin elnök türelmének is vannak határai
Beszélgetések Szergej Mihejevvel. (I.) Donald Trump győzelme nem garancia az Ukrajnában dúló háború lezárására, vagy legalábbis befagyasztására, ám mindenképpen esélyt jelent a kibontakozásra. A megválasztott amerikai elnök mindenképpen sikert akar felmutatni, ám ehhez a helyzetet tükröző reális, az orosz érdekeket is figyelembe vevő tervvel kell előállnia. Erről Szergej Mihejev orosz politológus, a nevét viselő alapítvány vezetője beszélt a #Moszkvatérnek.
– A háború már majdnem három éve tart, lezárulhat-e 2025-ben legalább az intenzív szakasza? Lesz-e tűzszünet, és elkezdődnek-e a tárgyalások?
– Remélem. Esély van rá. Akármit mondhatunk ugyanis Donald Trumpról, ő mégis csak esély a háború lezárására. Hogy kihasználják-e ezt a lehetőséget, az függ magától Trumptól, Putyintól, Európától és egyéb faktoroktól is. Az amerikai elnökváltás kapcsán sem érdemes persze illúziókat kergetni, ezt azonban mindenképpen esélyként kell kezelni.
– Miből táplálkozik ez az esély?
– Mindenek előtt abból, hogy Donald Trump történelmet akar írni. Emellett az is esélyt ad a háború lángjának lejjebb csavarására, hogy a visszatérő elnök számára prioritást élve a szembenállás Kínával, de Ukrajnánál fontosabb a Közel-Kelet is. Ezért aztán Trump vagy gyorsan lezárná ezt a háborút, és kihirdetné, hogy megmentette a világot, vagy átterhelné az egészet Európára. Ez hatalmas teher lenne Európa számára. S mi értelme? Azt még a legradikálisabb orosz partióta sem gondolja, hogy Oroszország megtámadná Európát. Miért is kellene nekünk Lengyelország vagy Franciaország? Ukrajna más, pravoszláv lakossággal, közte milliós nagyságrendben oroszokkal, a történelmünk része. A biztonságpolitikai érdekekről nem is beszélve. Nem engedhetjük meg, hogy a határaink mellett ellen Oroszországgá, a NATO táborává váljon.
– Ez utóbbin Trump ajánlata sem sokat változtatna, hiszen a biztonsági garanciák címén tovább fegyverezné Ukrajnát. Ráadásul nem megoldaná a konfliktust, hanem a befagyasztásával csak kitolná időben a háború újrakezdését, folytatódását. Nem gondolja, hogy túl sok vele kapcsolatban az illúzió?
– Trump erőből oldaná meg a problémát, ami nem igazán jó. Főképp Európa számára, hiszen ez a hozzáállás egyértelművé teszi, hogy Amerika nem akar harcolni. Meg kéne érteni Európában, hogy Amerika egy nagy háború felé terelgeti. Ez teremthetné meg az esélyt arra, hogy felismerve a veszélyt történelmi lépésre szánja el magát, és közvetítőként megpróbálja lezárni a konfliktust. De éppen ellenkező irányba halad, és úgy tűnik, hogy még Amerika sem akarja annyira ezt a háborút, mint Európa. Visszatérve Trumphoz, számára a legfontosabb, hogy sikert tudjon felmutatni. Komoly ember azonban nem reménykedik Trumpban, inkább csak esélyt lát benne. De igazából azt sem tudjuk, mi van a fejében. Eddig legalább három tervet láthattunk, s még jöhet egykettő. Meg kell várni, amíg Trumot beiktatják. Igazán komoly ajánlattal akkor állhat elő. Addig ezek a rendezési tervek nem többek hírlapi érdekességeknél. A lényeg, Trump nem engedheti meg magának, hogy veszítsen, és ez jelentheti az esélyt.
– De csak a háború befagyasztására…
– Igen, nem pedig a konfliktus végleges megoldására.
– Egyelőre azonban még itt sem tartunk. Mindkét harcoló fél, és az Ukrajna mögött álló erők is igyekeznek erősíteni a tárgyalási pozícióikat. Ukrajnának a Nyugat odaad mindent, ami még maradt neki, Oroszország pedig a fronton próbál minden eddiginél gyorsabban előrehaladni, hogy a tárgyalásokig lehetőség szerint végleg megtörje az ellenállást a Donbasszban, és elérje legalább a Dnyepert…
– Ukrajna megerősítésének megvannak a korlátai, ugyanis amennyire én látom, a Biden-adminisztráció már átadott mindent, amit lehetett. Most minden attól függ, mit tud ehhez hozzátenni Európa. Úgy gondolom, nem sokat. A készletei lényegében kimerültek, a hadiipar pedig lassan pörög föl. A Storm Shadow és társainak a bevetése pedig alapvetően nem változtatnak a háború menetén. Oroszország túlságosan nagy ország, és hatalmasak a tartalékai.
– Közvetlen rálátása van a front helyzetére, így elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz erők a nyárig ellenőrzésük alá vonják a Donbasszt és eljussanak a Dnyeperig?
– A Herszoni területen már ott vannak, más kérdés Zaporozsje/Zaporizzsja. Magát Zaporozsje városát nem fogják megostromolni, mert a városi harcok túlságosan sok áldozatot követelnek, így Oroszország ebbe nem bonyolódna bele. A Dnyeperig reális a kijutás, hiszen a Luhanszki Népköztársaság lényegében orosz ellenőrzés alatt áll, és a Donyecki Népköztársaságban is jól halad előre. Sok függ attól, hogyan dönt végül Putyin. Ha Oroszország például csapást mérne a döntéshozó, a hadsereget irányító központokra – ahogy azt az elnök már korábban kilátásba helyezte -, az demoralizálná az amúgy is fáradó ukrán erőket, felgyorsítaná az előrenyomulást. Én kezdettől fogva a kemény és határozott fellépés híve vagyok. Lehet, hogy szörnyen hangzik, de az isztambuli béketárgyalások összeomlása után szerintem az ukrán infrastruktúrával együtt meg kellett volna semmisíteni az ukrán katonai-politikai vezetést. Putyin erre nem volt kész. Hogy miért, nem tudom. Az a benyomásom, hogy erkölcsi fenntartásai vannak egy ilyen lépéssel szemben. Úgy gondolja, hogy ez nem helyes. De azt sem zárom ki, hogy erről volt valamiféle kulisszák mögötti megegyezés. DE azt se felejtsük el, hogy Putyin, mint a késői szovjet időszakban szocializálódott nemzedék nagy része, alapvetően mérsékelt nyugatos. Ez a „határozatlanság” azonban csak bonyolítja a helyzetet. Komoly áldozatokkal járt volna, ám sokkal gyorsabban le lehetett volna zárni ezt az egészet, de Putyin ilyen lépésekre nem volt hajlandó. A történelem majd eldönti, hogy kinek volt igaza.
– Putyin e tekintetben nem változott, de mintha a másik oldal próbálna kikényszeríteni belőle egy ilyen, a saját szemében is vállalhatatlan lépést. Nem?
– Én úgy látom, Putyin ilyen lépésre nem szánja el magát még akkor sem, ha ezután az ukrán front logikusan összeomlana. Egyébként a Dnyeperig történő előrenyomulásra enélkül is van esély, a nagyvárosok, így mondjuk Zaporozsje ostromára azonban nem.
– S így logikusan Harkiv/Harkov vagy Odessza ostromára sem…
– Így van. Ezeknek a városoknak a bevétele csak akkor lehetséges, ha az ukrán hadsereg összeomlik.
(…)
„A Nyugat nyugodtan kijelentheti, hogy Ukrajnát soha nem veszi fel a NATO-ba, közben azonban folyamatosan fegyverezi. Ez van jelenleg is. Ukrajna nem tagja a NATO-nak, a Nyugat mégis tömi fegyverrel. Ez a helyzet tökéletesen megfelel a Nyugatnak. Jogi értelemben felelősséggel nem tartozik Ukrajnáért, az ukránok közben tömegével halnak meg a nyugati geopolitikai érdekekért. A gazdasági előnyökről akkor még nem is beszéltünk. A legfontosabb most az, hogy megállítsuk az eszkalációt, és ne jussunk el a harmadik világháborúig. Itt hadd jegyezzem meg, Putyin gyengéje éppen az, hogy Baerbockkal és társaival ellentétben felelősségteljes politikus.”
– Én is úgy gondolom, hogy a nyugati kommunikáció erősen félrevezető. A világ szerencséje, hogy Putyin nem háborús vezető. A háborús helyzethez képest óvatos, mérlegelő és óvakodik a visszavonhatatlanul kemény lépésektől…
– Igen, ahogy mondtam, most is kész lenne a megegyezésre. Lehet, hogy ezt a Nyugat is megérezte, és úgy gondolta, hogy ezért aztán különösebb következmények nélkül odacsaphat, igazán kemény válasz erre nem lesz. Aljas egy magatartás ez, de van benne logika. Persze, Putyin türelmének is vannak határai. Nem lehet a végsőkig feszíteni a húrt. Sőt, tovább megyek. Ha Putyin most mozgósítást rendelne el annak érdekében, hogy döntésre vigye a dolgot, az orosz társadalom a jelenlegi helyzethez képest radikalizálódna, és Ukrajna elpusztítását követelné. Azért, hogy a háború minél gyorsabban véget érjen, és a fiaik hazatérjenek.
