A tárcavezető diplomáciatörténeti eseménynek minősítette a mostani vizitet, rámutatva, hogy magyar külügyminiszteri látogatásra még soha nem került sor a karibi szigetországban, s nem történt korábban magas szintű kapcsolatfelvétel.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a térség második leggazdagabb államáról van szó, ami a természeti erőforrásainak köszönhető.

„Ez az ok, ami idehozott ma engem, ugyanis a közép-amerikai és karibi térség és az Európai Unió közötti energetikai együttműködés alapjait az elmúlt egy-két évben leraktuk, s a mi elnökségünk idejére esnek majd azok az első lépések, amelyek ezen energetikai együttműködés valódi kezdetét és a végrehajtását fogják jelenteni” – mondta.

Rámutatott, hogy Trinidad és Tobago mintegy 300 milliárd köbméternyi földgáztartalékkal rendelkezik, és jelentős cseppfolyósító kapacitást épített ki, az ország LNG-kikötője évi 20 milliárd köbméter földgáz cseppfolyósítására alkalmas.

Aláhúzta: tavaly ennek felét már ki is használták, és tízmilliárd köbméternyi földgázt exportáltak, ebből több mint négymilliárdot Európába, és közben pedig megegyeztek Venezuelával a közös kitermelésről, és ennek innen történő kiviteléről, részben Európa irányába.

Szijjártó Péter, aki a nap folyamán a Trinidad és Tobagó-i külügyminiszterrel, a sportminiszterrel és az energiaügyi miniszterrel fog tárgyalni, arról is beszámolt, hogy ezért az Európai Unió úgy döntött, hogy a Global Gateway nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében támogatja azokat a fejlesztéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a régióban kitermelt földgázt el lehessen szállítani LNG formájában.

„Az idei esztendőben pedig döntés született arról, hogy az itteni energetikai ipar, az itteni petrolkémiai ipar működését minden korábbinál környezetbarátabbá lehessen tenni” – tudatta.

Korábban írtuk

„Tehát az Európai Unió és a Karib-térség közötti energetikai együttműködés első alapjait már lerakták. Az együttműködés valós megkezdése és végrehajtása pedig a magyar elnökség feladata lesz” – szögezte le.

Majd hangsúlyozta, hogy Trinidad és Tobago a következő években kulcsszerepet fog játszani a Közép- és Dél-Amerikából kiinduló földgázexport Európába irányításában, fontos tranzitország és importforrás lesz az EU számára.

„Arra számítunk, hogy az Európai Unió növekvő mértékben használ majd fel a karibi térségből, illetőleg Latin-Amerikából származó földgázt cseppfolyósított formában” – jelentette ki.

A miniszter arra is kitért, hogy az ország földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan erősen érintett az illegális migrációs folyamatokban, ekként a határvédelem és a menedékkérelmek elbírálása szigorú menetrend szerint zajlik.

„Egyetértünk, hogy a migráció kérdése súlyos biztonsági aggályokat vet fel, ezért az illegális migrációval szembeni fellépés nemcsak magyar, nemcsak európai, hanem fontos globális folyamat” – közölte.

Végezetül kitért a szavai szerint jól fejlődő kétoldalú kapcsolatokra is, hangsúlyozva, hogy 2010 óta 5,5-szeresére bővült a kereskedelmi forgalom a két ország között, idén pedig újabb 30 százalékos bővülést regisztráltak.

„Ez azt mutatja, hogy a kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok terén is szép fejlődést tudunk elérni, és további nyitottsággal találkozunk arra vonatkozólag, hogy a magyar termékek és a magyar vállalatok szolgáltatásai minél nagyobb mértékben jelenhessenek meg” – mondta.

„A lényeg tehát az, hogy Európa földgázellátásának tekintetében az elkövetkezendő időszakban a karibi térségből érkező cseppfolyósított földgáz egyre nagyobb szerepet fog játszani, és ebben Trinidad és Tobago, az itteni cseppfolyósító képességek főszerephez jutnak majd. És ennek az együttműködésnek a valós gyakorlati beindítása a magyar elnökség idejére esik majd éppen” – összegzett.