A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva üdvözölte a Vang Ji kínai külügyminiszter és Celso Amorim brazil elnöki tanácsadó által május 23-án közzétett közös nyilatkozatot az ukrajnai rendezésről.

Hirdetés

Rámutatott, ez már pusztán azért is előremutató lépés, mert a kezdeményezés arról szól, hogy miként lehetne Ukrajnában békét teremteni. „Az ukrajnai béketeremtés maximális érdekünk, ezért üdvözöljük, értékeljük ezt a közös nyilatkozatot” – mondta.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány egyetért azzal a megközelítéssel, miszerint nincsen megoldás a harctéren, ott kizárólag halottak vannak és pusztítás, ennek megfelelően pedig egyedül a tárgyalások hozhatják el a rendezést.

„Illetve rendkívül aggasztónak tartjuk egyes európai vezetők nyilatkozatait az atomfegyverek esetleges bevetéséről. Reméljük, hogy senki nem fog erről komolyan gondolkodni” – jelentette ki. „Egyetértünk azzal is, hogy a nukleáris energetikai létesítményeket meg kell óvni” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Végül kifejtette, hogy Magyarország osztja a világ ismételt blokkosodásával kapcsolatos aggodalmakat is, ez ugyanis sokat ártana hazánknak, a kormány ezért inkább a konnektivitásban érdekelt.

A miniszter további kérdések kapcsán hangsúlyozta, hogy az atomenergiai együttműködés nem esik az európai uniós szankciók hatálya alá, és a magyar kormány nem is fog soha támogatni korlátozásokat e téren.

Kiemelte, hogy Magyarország évtizedek óta együttműködik az atomenergia terén Oroszországgal, és elégedett is a közös munka eredményével. Rámutatott: hazánk áramellátása nem lenne kielégíthető nukleáris energia nélkül, és a paksi erőművet orosz fűtőanyaggal látják el, így enélkül nem lenne lehetséges a biztonságos energiaellátás.

Majd hozzátette, hogy a kormány nem csupán ellenzi a szankciókat, hanem a nukleáris együttműködés további fejlesztésében érdekelt Oroszországgal.

A tárcavezető ezután arra emlékeztetett egy másik kérdésre reagálva, hogy Magyarország megtiltotta az ukrán gabonaimportot, miután az Közép-Európában nehéz helyzetbe hozta a helyi gazdákat, és nem is tervez a kormány változtatni az álláspontján.

Illetve kitért arra is, hogy a tudomány és az oktatás területét nem szabad érinteniük a szankcióknak, az e téren folytatott együttműködés ugyanis a legjobb eszköz az emberek közti kapcsolatok fejlesztésére, ahogy a sport is.

Végül leszögezte, hogy Magyarország fejleszteni kívánja a gazdasági együttműködését Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken, ahogy mindenki mással is a jó gazdasági együttműködésben érdekelt.